©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

David Bowie a múzeumban

Ez (is csak) Londonban történhet meg. És ez rendben is van. Ami azért egy picit meglepett, hogy a V&A-ban rendezték meg. Igen David Bowie a Victoria és Albertben.

Zenész, színész, zenei producer, zeneszerző és festő. Egy ikon, aki öt évtizede újra és újra megújul, megújítja a zenét. És most egy picit úgy éreztem, megújítja a múzeumi kiállításokat is. Több ez, mint egy korszakalkotó zenész életmű-kiállítása. A pop kaméleonja, aki számtalanszor megújította, megváltoztatta zenéjét, külsejét, és ezek az átalakulások a múzeumi kiállításnak is az alapjául szolgáltak. A Victoria és Albert igazi designmúzeummá vált, egyetlen kiállításban az elmúlt öt évtized designkultúrája elevenedik meg egy sajátos figura életén keresztül.

A kurátori munka

Intellektuális megközelítés. Ez így talán túl tömör és sommás megfogalmazás. A kiállítás két kurátora, Victoria Broackes és Geoffrey Marsh alapos kutatómunkával kezdte a kiállítás előkészítését. És mint egy interjúból kiderül, nem Bowie volt az első, akire gondoltak. Végül többek között az döntött, hogy kinek, illetve kiről áll rendelkezésre jól használható archívum. A kurátori munka jelen esetben sem jelent mást, mint egy adott térben a műalkotás, az installáció, a szöveg, a kép és a hang összefüggéseinek értelmezését, adott térben való elhelyezésének értelmezését, ezek koncepcionális bemutatását. György Péter a kurátori munkáról írt cikkében úgy fogalmaz: „a kurátor nem a művészetről alkot koncepciót, hanem a művészekkel együtt, egymást kérdezve, vezetve, addig ismeretlen területeken.” Valami hasonló történt a V&A-ban is, de úgy kérdeztek, „beszéltek” Bowie-val, hogy neki fizikálisan nem kellett jelen lennie; ahogy David Bowie írta: „I am not a co-curator and did not participate in any decisions relating to the exhibition.” Van egy pont azonban, ahol ott volt, és „beszélt”, a kiállítás alapját a David Bowie Archívum adta, eddig soha nem látott hozzáférést biztosítva az általuk kezelt tárgyi és hang-, és filmanyaghoz.

A kurátor egyik legfontosabb szerepe és feladata az, hogy szólítsa meg és vizsgálja kritikai attitűddel saját társadalmi közegének ― társadalmi, gazdasági, politikai vagy kulturális ― problémáit. David Bowie művészetében olyan kérdésekre kereste és keresi a választ, mint hogy mi köt bennünket a kozmoszhoz, mit tegyünk, amíg itt vagyunk, hová megyünk innen. Izgalmas az első siker, az 1969-ben megjelent Space Oddity című dal bemutatása, amelyet a BBC az Apollo–11 holdra szállása és az Apollo–13 űrutazásának aláfestő zenéjeként használt közvetítéseiben.

Amíg azonban a művész alkot és teremt, addig a kurátor a műalkotásból, tágabban értelmezve a műtárgyból hoz létre valamit. A kiállítást, amely a múzeum legfontosabb médiuma, közvetítő csatornája. Ebben a kurátor a moderátor, a „virtuális DJ”, aki olyan környezetet hoz létre, amelyben újraértelmezhetjük a minket körülvevő világot, korunk problémáit; ezekről szól a kiállítás rejtve vagy teljességgel direkt módon. A Bowie-kiállítás sem csak önmagáról a művészről szól, bár akár szólhatna is, hiszen korunk egyik legnagyobb angol zenésze, aki nemcsak a zenében, de a filmben, a divatban is korszakos alkotó. Mégis több ez, mint David Bowie életmű-kiállítása, hiszen a kurátorok keresték a tárgyak mögötti jelentéseket, a tárgyak által reprezentált érzések, jelentések történeteit. David Bowie-n keresztül látjuk az elmúlt fél évtized nyugati kultúrájának, politikájának egy szubjektív szeletét: holdraszállás, polgárjogi mozgalmak, identitás mint sors és/vagy választás. A V&A igazgatója, Martin Roth találóan fogalmazta meg: „Azok a radikális újítások, amelyeket a zenében, a színházban, a divatban és a stílusban létrehozott, a mai napig érvényesek, világszerte inspirál művészeket és tervezőket.”

A kiállítás több mint önálló művészeti alkotás. A kiállítás alapját nem a múzeum, hanem a David Bowie Archívum anyaga adta, amiből több mint 300 tárgyat választottak ki. A kiállításban láthatók a zenész kézzel írott dalszövegei, eredeti fellépő ruhái, divatkiegészítői, zenei videói, fényképei, filmjei, színpadi díszletei, hangszerei és albumillusztrációi.

Nem kronologikus, retrospektív kiállítás, hanem tematikus összefoglalás, amelyben a kiállított tárgyaknak is hangsúlyos szerepe van, legyen szó jelmezekről – Ziggy Stardust alienszerű megformálásától, Kansai Yamamoto alkotásain át Alexander McQueen Union Jack kabátjáig –, vagy éppen a dalok kéziratáig, amelyeken láthatjuk saját javításait, kommentárjait, amelyekben ott vannak a különböző a szellemi és művészeti eszmék hatási, mint a német expresszionizmus, Ballard disztópiája vagy a japán Kabuki.

A tárgyak nemcsak egy zenész életművének a darabjai, hanem az elmúlt fél évszázad történetének egyfajta lenyomatai, kulturális reprezentáció. A reprezentáció mint tárgyak (képek és szövegek) térben és időben elhelyezett viszonya, formája. Ennek a kulturális reprezentációnak és a múzeumi/kurátori munkának a sajátos területe a display, amelyben, amely által nemcsak egyszerűen megmutatunk valamit tárgyak, képek, szövegek segítségével, hanem olyan tudást hozunk létre, amely a kiállítás terében interpretáló közeget alakít ki. A kiállítás minden szakaszában érezzük ezt a közeget, a legelementárisabb erővel Bowie berlini tartózkodásának bemutatásakor. Bowie három albumot jelentetett meg Brian Enóval közösen ― Low (1977), a Heroes (1977) és a Lodger (1979) ―, amelyeket berlini tartózkodása után adott ki. Berlinben Brechtet, a kabarék világát és az expresszionista művészetet tanulmányozta, és hatottak rá a korszak népszerű, új német zenéi, mint például a Kraftwerk. A Berlin-trilógia Bowie legkísérletezőbb albuma, amelyben az új hullám, az indusztriális zene és a posztpunk hatása érezhető. Ez jelenik meg a kiállításban is, a látvány, az installáció és a kiállított tárgyak is ezt az indusztriális hatást, Berlin összetett múltját és jelenét sugározzák. A terem a teremben hatás erősíti a korszak jól körülhatároltságát Bowie munkásságában, a belső térben pedig a három kivetítő – a húszas évek berlini kabaréja, majd a berlini utcán masírozó nácik, végül a hetvenes évek modern nyugat-berlini életképe – tükrözi a Bowie által látott, megélt Berlin-feelinget. A grafika és a tárgyak (mint az ’antik’ szintetizátor) elhelyezése vizuálisan is keretbe, azaz önálló térbe helyezi a berlini korszakot.

Végül utalni kell a kiállítás utolsó termére, amely inkább hasonlít egy hatalmas stadionban felállított színpadhoz, mintsem egy múzeumi kiállítótérhez. A színpad közepén ott áll Ő, a színpad fölött pedig hat méter magasan, két oldalról hatalmas kockákban, egy vékony vetítőháló mögött Bowie elmúlt évtizedeinek színpadi kosztümjei. Mint egy hatalmas rockkoncert, ahol a tárgyak (kivételes ruhák, színpadi jelmezek) hatalmas látványnak, képnek és hangnak lesznek részesei.

 

Hang és multimédia

A hangzás az interpretáció része. Egyszerű és tömör megfogalmazás. Ez mindent elárul arról, hogy a kiállítás kurátorai hogyan tekintettek, majd hogyan építették be a hangot a kiállításba, hogyan gazdagította a tárlatot a hangzáskép, teremtették meg a látvány és a hangzás összhangját. Ahogy a kiállítás társkurátora Geoffrey Marsh fogalmazta: „A David Bowie is című kiállításon több mint 300 tárgyat és kosztümöt mutatunk be a David Bowie Archívumból, kiváló minőségű hangzással és képanyagokkal, összehangoltan idézve fel Bowie több mint öt évtizedes karrierjét. Ez az első olyan jelentősebb kiállítás az Egyesült Királyságban, ahol a hangzás az interpretáció szerves része. A Sennheiserrel való együttműködés a hang közvetítése kapcsán fantasztikus lehetőséget jelent számunkra. A Sennheiser szakemberei – annak a határait feszegetve, hogy hogyan tud a hangzás a látogatókban emlékeket felidézni, érzelmeket kiváltani, vagy ihletet adni – olyan hiteles multimédiás múzeumi élményt hívtak életre, amelynek megalkotása kihívást jelentett, de örülünk, hogy a Sennheiser támogatásával és szakértelmének bevonásával megvalósítottuk.”

3D-s hangszimuláció során a David Bowie élő koncertjeiről és egyéb televíziós felvételeiről szóló képkockákat 3D-s hangélmény kíséri, amelyben a sztereó és a monó anyagok is lejátszhatók. Ez valósult meg a kiállítás első nagy videoinstallációjában, amelyen régi koncertfelvételek és egy Top of the Pops fellépésen készült felvétel látható azonos hangminőségben. Külön ki kell emelni azt a zenei kollázst, amelyet Tony Visconti producer készített Bowie dalaiból, kifejezetten a kiállítás számára. Ez nem egy szokásos egyveleg, hanem különböző dalok összejátszása, amelyben az egyik dalkezdést egy másik dal részlete követi, mint valami összefüggő párbeszéd, ezzel új művészeti alkotást létrehozva.

Epilógus

A múzeum a társadalom szolgálatában és fejlődésében álló intézmény, amely kutatásaival, publikációival, kiállításaival, minden kommunikációjával gondolatot ébreszt és ötleteket ad oktatási és szórakoztatási céllal. A múzeum több mint gyűjtemény, több mint épület. A múzeum kulturális misszió, amely a ma emberének mai problémáira, kérdéseire ad választ. A David Bowie is ezt teljesítette, ezért elképesztő és zseniális.

Képek forrása: VandA