©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Saját porral csiszolni a gyémántot

A Design tett: társadalomformáló design Kassák Lajos munkásságában című kiállításról.

A Kassák Múzeumban megrendezett kiállítás az úgynevezett kritikai design elméletek szempontrendszerét alkalmazza a történeti avantgárd kiadványok bemutatásához, és azon belül elsősorban Kassák lapjaira fókuszál. A tárlat címében megjelenő tett így egyszerre utal az 1915-1916-ban kiadott A Tett című első Kassák-lapra és tágabb értelemben az avantgárd irányzatok valóságalakító ambícióira. A design a nyolcvanas évek végén feltűnő, az ezredforduló környékén pedig mondhatni trendivé váló kritikai (konceptuális, narratív, fenntartható, öko, posztfunkcionalista stb.) elgondolása szintén alapvető elvárásnak tekinti a kiállítás kulcsszavaként szereplő cselekvést.

A kritikai design nem vezethető le közvetlenül a történeti avantgárdból, ugyanakkor annak hatása nyilvánvaló: művelői előszeretettel hivatkoznak például John Heartfieldre, az antináci fotómontázsairól is ismert dadaista művészre. Ezen kívül a kritikai design számos eljárása a történeti avantgárd mozgalmak gyakorlatait idézi: így a hatalomkritika, a provokáció, a humor, a kiáltvány műfaja, az utópikus gondolkozás, a társadalmi igazságtalanságokra való érzékenység, az „alacsony-”, „magas-” és „tömegművészet” közötti határok elmosása vagy tagadása, vagy az a tény, hogy az elmélet csaknem akkora (esetleg nagyobb) szerepet kap, mint a gyakorlat.

A kiállítás a kritikai design és a történeti avantgárd szempontjai szerint is érvényes kulcsfogalmak köré szervezve, kronologikusan beszéli el a Kassák-lapok történetét. A kritikai designnak, ennek a saját identitását és szerepét is folyamatosan kereső megközelítésnek a gyűjtőfogalom jellege a kiállítás számára elkerülhetővé teszi azt, hogy erőltetett, történetietlen párhuzamokat kelljen húznia tárgya és a kortárs designelméletek között. Maga Dunne & Raby, a kritikai designt teoretizáló és művelő szerzőpáros is hangsúlyozza, hogy inkább hozzáállásról, és nem mozgalomról van szó, ilyen értelemben pedig a kritikai design bízvást összevethető olyan korábbi jelenségekkel, mint Kassák avantgárd törekvései.

A betűtípusok–politika fejezet látványos infografikán veti össze a korban elterjedt, illetve az avantgárd művészek által tervezett betűtípusokat. A kiállítás az elsődleges kontextus felmutatásával arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétköznapi olvasó számára ma többnyire semlegesként érzékelt tipográfia a korban milyen jelentésekkel töltődött fel. A Futura betűtípus(család) például a huszadik század egyik leggyakrabban használt fontja, de a kiállítás hangsúlyozza, hogy más Bauhausszal kapcsolatban álló művészek betűképeihez hasonlóan a Paul Renner tervezte Futura a korabeli Németországban provokatívnak számított, és erőteljes, adott esetben politikai jelentéssel is bírt. Maga Renner a náci hatalomátvétel évében menekülni kényszerült Németországból. Kassák ugyan nem tervezett betűt, azonban nagy figyelmet fordított kiadványai tipográfiájára. Érdekes megfigyelni, ahogy bizonyos tipográfiai megoldásai ugyanúgy megjelennek képverseiben, mint „Typographia” című kompozícióin, vagy könyv- és címlapborítóin, illetve plakátjain. A meggyőzőerő–dokumentum fejezet szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy a statisztikák ma már bevett vizualizációs eljárásai korántsem tekinthetők semleges adatközlésnek. A kiállítás az 1928 és 1939 között megjelenő Munka című folyóirat társadalmi-politikai témájú cikkeit, statisztikáit, szociofotóit és fotómontázsait veti össze. Arra hívja fel a figyelmet, hogy hogyan erősítették egymás hatását az önmagukat tudományosnak állító, a korban egyébként újdonságnak számító grafikonok, az akkori társadalomtudományi szóhasználattal is élő tanulmányok, a direkt üzeneteket közvetítő fotómontázsok, és az érzelmi azonosulásra ösztönző szociofotók.

A Design tett a kortárs párhuzam segítségével olyan anyagot tesz izgalmassá, amelynek jelentős részére a mai befogadó – hacsak nem kifejezetten kulturális archeológusként nyúl hozzá – minden bizonnyal kevéssé rezonál. Elég azokra a Ma 1918–1919-es számaiban található meglehetősen ellenszenves szövegekre gondolnunk, amelyekben Kassák a „demokrácia illendőség lovagjainak” félresöprésére buzdít. A kiadvány későbbi, bécsi időszakát még a Kassákkal közös lapot alapító Németh Andor is „unalmasnak és olvashatatlannak” tartotta, de a Munka vitacikkei sem jelentenek olyan olvasmányt, amelyet nyugodtan mernék ajánlani egy dolgos nap lezárásaként. A kiállítás felépítésében és kísérőszövegeiben mozgósított kritikai design elméletek azonban termékeny analógiát nyújtanak Kassák avantgárd lapjainak vizsgálatához, egyrészt a két irányzat problémafelvetéseinek hasonlósága miatt, másrészt pedig azért, mert történeti értelemben is közük van egymáshoz.

A kiállításon bemutatott anyag jelentős része nem csak szellemi, de fizikai értelemben is nehezen hozzáférhető. Az eredetileg is alacsony példányszámban kiadott A Tett és Dokumentum című Kassák-lapok ma leginkább mikrofilmen olvashatók, de a Ma reprintkiadása is olyan ritkaságnak számít, hogy azt az antikváriumok csaknem műtárgyként árazzák. A kiállításon sajátos borítóterveik miatt szereplő, a húszas évek elején kiadott Horizont könyvek legtöbbje a nagy közgyűjteményekből is hiányzik. Mindezt azért említem, mert az általam valamelyest nyomon követett olasz futurizmuskutatás alapvető belátását a magyar történeti avantgárdra is igaznak gondolom: eszerint az avantgárd elsősorban folyóirataiban élt. A periodika aktualitásokra érzékeny, viszonylag olcsón előállítható, ugyanakkor az avantgárd mozgalmak szerteágazó tevékenységét közölni (reprodukálni, dokumentálni) képes fórumnak bizonyult, és nem egyszer a mozgalmak intézményi keretét is jelentette.