München múzeumi újdonságairól
2013
München idén több újdonsággal lepte meg a látogatókat: Egyiptomi Múzeum, Lenbachhaus és még sok minden más!
| Vásárhelyi Tamás |
2013-12-15 11:00 |
A MOKK által életre hívott regionális hálózatnak, a résztvevők remek (szakmailag részben a hálózat által támogatott) pályázatainak és a Tempus Közalapítvány szakértőinek köszönhetően 2013 februárjában az SMEC-továbbképzésnek Münchenben hét magyar résztvevője lehetett. Erről a Magyar Múzeumok virtuális hasábjain is beszámoltak. Ők a München múzeumai című (német vagy angol nyelvű) prospektusból tájékozódhattak a lehetőségekről, és látogattak meg néhány múzeumot. E sorok írása közben megint Münchenben csücsülök, és élvezem e város múzeumszeretőknek nyújtott kínálatát.
Az új Egyiptomi Múzeum bejárata
Kezdjük talán azzal a füzettel, amit 2013 májusában jelentetett meg a város. Kisméretű, még női zsebekbe is belefér. A kartonborítón belül két anyag található, az egyik München kihajtogatható térképe, az összes múzeummal, a metróhálózattal. A másik fele 83 nagyon vékony papírra nyomott oldal, a legszükségesebb, praktikus információkkal. Természetesen kétnyelvű, német és angol. A múzeum neve alatt a címe, megközelíthetősége, térkép-koordinátái szerepelnek. Néhány sorban bemutatják a kiállításokat, ismertetik a nyitva tartást, a belépődíjat, a webcímet, telefonszámot. Mindenhonnan egy kép szerepel. Néhány éve a 14 hazai országos múzeum közös brosúrát készített gimnazistáknak, pellengérre állítottam, hogy egyetlen múzeum tett be olyan képet, amelyen látogatók is láthatók, a legtöbben az üres, méltóságos kiállítóteret mutattuk, vagy valamilyen nagy, értékes (holt) tárgyat. Ebben a füzetben 60 múzeum szerepel, 9 képen látható látogató, azaz alig valamivel jobb az arány. Viszont néhány múzeumi eseményre és intézményre (pl. a múzeumok éjszakájára, a múzeumpedagógiai szolgálatra) is felhívják a figyelmet. A füzetben bemutatják a múzeumi információs központot, amelyről külön fejezetben írok.
Néhány újdonság február óta
Megnyílt az új Egyiptomi Múzeum, méghozzá látványos, nagy épületben, a neki gönnolt (megfelelőnek gondolt) helyen a „művészeti negyedben”. Piramist mégse építhettek a nagyváros közepén, de emeltek egy hatalmas, sok emelet magas, tömör téglafalat, amelynek az alján van a bejárat, mint valami kazamatába. Eltörpülünk, mire lesétálunk az utca szintjéről. Lélektanilag ennek is nagy hatása van, ha éppen nem is úgy felemelő, mint a felfelé vezető lépcsőknek, amelyekkel a legtöbb múzeum bejáratánál találkozunk (kívül vagy belül). Itt is nagyon értékes anyagot őriznek az ókori Egyiptomból. Az egyetlen szabad délutánomon sajnos nem tudtam már bemenni, mert a tervezettnél sokkal több időt töltöttem a Lenbachhausban.
A Lenbachhaus bejárati csarnokában monumentális csillár fényei
mossák össze a régi és új épületrészeket
Ezt a múzeumot is idén nyitották újra, néhány évi építkezés után. Az eredeti épület, Franz von Lenbach amúgy is tekintélyes városi palotája kibővült egy hatalmas modern épülettel, amelyben a mai nagy kiállítások láthatók. Ez a múzeum a város művészeti múzeuma. Két szinten mutatják be a 19. századi festészeti gyűjteményt, kronologikusan alul a század első, fölül a második felének termését. Ezután az ember a Der Blaue Reiter kiállítást választja, amely ezúttal nemcsak ízelítőt ad a csoport törekvéseiből, mint a budapesti kiállítás tette, hiszen itt van a világ legnagyobb gyűjteménye e jelentős művészeti csoport munkáiból. Több tucat Kandinszkij Paul Klee, Franz Marc, August Macke, Gabriele Münter, Alekszej Javlenszkij és mások képei mellett. Némelyik festménynél egy bekezdésnyi szöveg segít a magamfajtának, hogy többet értsen a kiállításból, az alkotások hátteréből. Csak hab a tortán, hogy egy alsóbb szinten 1945 utáni képek is szerepelnek – ez számomra nem volt nagyon ízletes. Sokkal izgalmasabbak voltak Erwin Wurm alkotásai, pl. az Ego és szuperego című („Anyaga: alumínium, pulóver”), vagy Rudolf Belling Fej rézben c. műve. De hát az ízlésről nem…
Erwin Wurm: Ego és szuperego
A múzeumi belépőjeggyel meglátogatható a közeli metrómegállóban nyitott Kunstbau kiállítása is. Itt egy kb. 50 m hosszú, szélesebb folyosószerű kiállítótérben csak Gerhard Richter keretbe foglalt sorozatai láthatók (Micromega). Az egyik keretben híres emberek portréi, a másikban névteleneké, a harmadikban különböző felhők, a negyedikben ugyanaz a felhőcske, táj vagy erdőrészlet négyszer, kilencszer, tizenhatszor egymás mellett. A 802 keretezett anyag között vannak a művésznek a kiállítóterekről, terekről rajzolt víziói is. Egy mánia kiteljesedésének, vagy zseniális érzékenységnek a lenyomata? Sajnos nem engedik a fényképezést. Összbenyomásért ide!
"Bemozdult" testek szobai (Bergmanntól)
Ezen az estén még elmentem újra megnézni a gipszmásolatokat, amelyek a Kulturális Intézmények Házában vannak. Itt két fiatal művész alkotásai mellett olyan remekek láthatók, mint a Szamothrakéi Niké, a Diszkoszvető és megszámlálhatatlan szobor, mükénéi arcoktól gyönyörű Afroditéken át a római fejekig. A két fiatal egyazon képi hatásra „mozdult rá”, a mozgás folyamatának sajátos leképezésére, az egyik a fotó eleven, a másik a szobrászat hamis módszerével. Ez a Fluxlux, azaz Roy Hessing fotói és Christoph Bergmann szobrai. Az emeleti galérián az egyetemi tanszékek könyvtárából sok ezer művészeti könyvet árultak fillérekért (azaz kevés euroért): meg akarnak szabadulni tőlük, bár nem mindegyik duplum!
SMEC, újra
A tanfolyamról csak annyit, hogy a korábbi és tavalyi észrevételek eredményeképpen mintegy 30 százalékban megújult. A résztvevők is nagyon mások: szünetekben és néha a foglalkozások alatt is sokan merülnek az okostelefonjuk nyújtotta csendes visszavonultságba, a változás 10 hónap alatt drámai.
A Deutsches Museumban is mindig vannak újdonságok. Ilyen az Energia kiállítás friss része, amely már az ezzel kapcsolatos társadalmi vitákra is kitér egy ötletes exponátummal. Az aktuális vendégkiállítás címe A tojás sárgája, és a táplálékunkról szól. Jó passzív, de azért elgondolkodásra késztető anyag, kivéve egy képernyőt és egy biciklit, amelybe beülve kipróbálhattam, mennyi ideig tart „letekerni” a minden reggelire elfogyasztott csodálatos helyi sóskifli kalóriabevitelét. Kiábrándító, amit a képernyő több perc kemény lábmunka után mutat. (Dacosan folytattam – a kiflievést.)
Az igazi újdonság az óceánokról szóló, a múlt héten megnyílt kiállítás volt. Láthattam benne azt a hajókabinmakettet, amelynek készülését figyelhettük februárban, és amiről részletesebben is beszámoltam a Természet Világában. Abban a tálalásban, ahogy februárban kaptuk, és a makett elkülönített voltában nagy jelentőségű volt az az aprólékos kutató-, majd modellkészítő munka, amellyel létrehozták. Itt, Cousteau kapitány Bathyscaphe-ja, a valódi tengeralattjáró, a valódi búvárruhák, a megépített valódi hajófolyosó, a kétembernyi méretű horgonyok között csak egy kicsiny adalékot közöltek arról, hogy a vitorlásokkal megtett hosszú tengeri hajóutakon tudományos kutatás is folyt.
Kempelen Farkas eredeti beszélőgépének egy szép részlete
A tanfolyam résztvevőit idén is elvittük a kiállításkészítők műhelyébe, ahol éppen Kempelen Farkas beszélőgépének eredeti példánya volt kint az asztalon, néhány darabra szedve. Komputer-tomográffal alkották meg a készülék 3D-modelljét, és annak megfelelően gyártják le aprólékos munkával az ő működő másolatukat (egy már van, az MTA Könyvtárában).
Kétféle foglalkozást is láthattunk, amit a múzeum munkatársai folytatnak. Az egyikben a gyerekeket csoportokra osztják, és meg kell keresniük az erőgépek között azt, amit a nekik adott tablet képernyőjén látnak. Rafináltan veszik rá őket, hogy ne a tablettel, hanem az erőgéppel foglalkozzanak, amikor össze kell rakniuk a gépet apró virtuális darabokból. Ha megtalálják a következő választ, akkor a gép a képernyőn mozogni kezd, és az energia áramlását is bemutatja a szoftver. Környezetvédelmi kérdések is szóba kerülnek, tehát itt is elmozdult a múzeum a műszaki tárgyak passzív bemutatásától a társadalmi felelősségvállalás irányába.
Megtapasztalhattuk, amit minden pedagógusnak mindig elmondok: ha valaki egy múzeumi munkatárssal személyes, jó kapcsolatba kerül, hozzáférhetetlen forrásokhoz is hozzáférhet. A múzeum egyik vezetője nagyon kíváncsi volt a tanfolyamra, beült egy kicsit, majd másnap is, harmadnap pedig egy fél napra, végül negyednap „protekciósan” felvitt minket az 58 méter magas toronyba, ahonnan pazar kilátás nyílik Münchenre, és ahonnan a hasonlóan hosszú lengéshosszú, minden reggel beindított Foucault-inga függ.
Amire irigyen gondolok
München szívében, a Marienplatztól pár perc sétára (Alter Hof 1., www.infopoint-museen-bayern.de) van Bajorország múzeumainak és kastélyainak Infopontja. A nagy terembe lépve körös-körül a kulturális örökségre utaló faliképek, könyvek, kiadványok, képernyők. Középen, a kerek pult mögött 1-3 informátor vár kérdésekre.
A múzeumi információs központ az ajtóból.
Balra a szabadpolcos könyvtár, jobbra az információs pult.
Az egyik falon összegyűjtöttem az engem érdeklő múzeumok brosúráit, a másikon nem vettem el egyet sem a többi város múzeumainak szóróanyagából (ezek a múzeumok nyilván esetlegesen kerültek oda Bajorország 1380 múzeuma közül). A harmadik fal München műemlékeit, kastélyait kínálja, hasonló módon. A negyedik sarokban szabadpolcos könyvtár, történelmi, művészettörténeti, tehát szaktudományos könyvekkel, s köztük néhány múzeumi módszertani kiadvány. Több számítógép (ülve, egérrel vagy állva, érintőképernyővel) kínálja a múzeumokat a részletesebben keresőknek. Számos múzeumi kiadványból van az asztalokon mintapéldány, és még kis múzeumi bolt is működik itt. Ameddig megfigyelhettem, én voltam szinte az egyetlen érdeklődő – de hiszen most mindenki az utcára özönlik, a Christkindlmarkt giccsözöne, a sült kolbász és forralt bor, mindemellé a sok ismerőssel való élénk társadalmi élet varázslatában, és talán még a Krampuszkiállításra sincs figyelme Mikuláskor.
