©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Két üres szék

Az Octavia Goga Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum Ady-emlékkiállítást rendezett a romániai Csucsán. KRITIKA.

2014. március 8-án nyitották meg a Kolozs megyei Csucsán, az Octavian Goga Múzeumban a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett Ady-emlékkiállítást. Nem véletlen a kezdőmondatba iktatott rengeteg név, sőt ezt fokozni is lehetne a Boncza család beemelésével, hiszen a múzeumkomplexum Boncza Miklós egykori birtokán működik, ahol Ady és Csinszka házasságkötésük után és Pestre költözésük előtt élt. Mind a magyarországi, mind pedig a romániai magyar politikai és kulturális elit jelentős eseménynek tekinti az emlékkiállítást, ám ezzel együtt a megnyitón elgondolkodtató és cáfolható kijelentések is elhangoztak, jó volna ezek fölött sem elsiklani.

Elsősorban tehát nem a jelenlegi kiállításokról szól ez a szöveg, hanem a hely (többnyire kihasználatlan) lehetőségeiről. Adott tehát ez a sajátos szemiotikai struktúrával rendelkező konstelláció, amelyről azt sem lehet maradéktalanul eldönteni, hogy írói emlékház (a kastélyban található Goga-múzeum), irodalmi kiállítás (a kisház, az Ady-kiállítás helye), néprajzi gyűjtemény (a Fehér-házban) vagy szabadtéri múzeum a birtokon (egy lerobbant nyáriszínházzal, egy még Goga által odahozatott 16. századi fatemplommal és a Goga özvegye által emeltetett hatalmas mauzóleummal – hogy a templom szomszédságában lakó apácákról ne is szóljunk) szeretne-e leginkább lenni.

Az egyes épületek funkcionálisan és berendezés szempontjából is olyannyira eltérőek, hogy bár talán nem szándékoltan, mégis kiváltják a látogatók döbbenetét és az ebből merítkező kíváncsiságot. A struktúra ez idáig is adott volt, ezért furcsa, amit az Ady-kiállítás megnyitóján a kolozsvári konzul mondott, hogy Csucsának fel kell kerülnie a múzeumi térképre. A kastélyban működő Goga-múzeum miatt a materiálisan kétségtelenül hiányzó, de a mentális romániai múzeumtérképeken eddig is helyet kapott, és bár az emlékmúzeum elhanyagoltsága és a fejlesztések, valamint a koncepció hiánya szembetűnő, talán magára hagyottságának köszönhetjük, hogy abban az állapotban konzerválódott, ahogyan Veturia Goga, a költő Octavian Goga 1979-ig élő özvegye 1967-ben a román államra hagyta, és ahogyan ő az autentikusság illúzióját a végletekig fokozva berendezte.

1939-es haláláig Goga különböző tisztségeket töltött be Romániában, kultusz- és belügyminiszter is volt, így egyáltalán nem meglepő az a gazdagság, amely még a foszladozó (de eredeti) vászontapétákkal borított kastélyból is árad: 13–14. századi török ékszerek, velencei tárgyak, biedermeier bútorok, korabeli román festők képei a falakon, Veturia zongorája, a több ezer kötetből álló könyvtár, megannyi értékes tárgy – felirat sehol, eligazítás nincs, viszont az információk többsége beszerezhető a korábbi korszakok elengedhetetlen múzeumi teremőreitől, akik tökéletesen játsszák a mai audio-guide-ok szerepét, igaz – azt gyanítom – csupán egyetlen nyelven.

Ezzel szemben az Ady-kiállítás tárgyi része sokkal szegényebb, viszont Hegyi Katalin, a kiállítás rendezője a kétteremnyi anyagot ellátta az irodalmi tárlatokon felhasználható technikai segédeszközökkel: a teljes képanyag nem csupán a falakon, hanem tévén is megtekinthető, a magyar és román nyelven elhangzó Ady-versek pedig egy századelős telefonban hallgathatók. A tárlat rendezőinek nem volt könnyű dolguk, hiszen Csucsán nem maradtak emléktárgyak: 1917-es elköltözésük után Csinszka még a háborús viszonyok között is el tudta vitetni a bútorokat és legkedvesebb tárgyaikat Pestre, majd a kastély és a melléképületek a fosztogató falubeliek martalékává vált.

Ráadásul Ady Csucsán töltött életszakasza nem olyan hosszú és meghatározó, hogy erre egy teljes koncepciót lehetett volna építeni, hiszen ebben az időben legfőbb gondja az volt, hogyan játssza ki Csinszka éberségét, és jusson alkoholhoz. A tárlat a szegényes kontextus ellenére megpróbál új jelentést tulajdonítani Ady csucsai hónapjainak, bemutatja azt a baráti kört, amelyik ez időben megfordult nála, kiállítja az itt írott verseket (bár az Üdvözlet a győzőnek a román nyelvű feliratot meghazudtolva nem itt, hanem már Pesten keletkezett), de ami a legfontosabb, Ady költészetét a román látogatók számára is hozzáférhetővé teszi azáltal, hogy minden versszöveg olvasható és hallható románul is.

Talán itt volna érdemes szólni arról is, ami a megnyitó beszédben is elhangzott, de ami véleményem szerint nem teljesen valósult meg. Az Ady–Goga viszony történetét dokumentálva ugyanis fel lehetne építeni a 20. századi változó, konfliktusoktól sem mentes román–magyar viszonyt, ezáltal Csucsát olyan vonzó hellyé lehetne tenni, amelyik képes beszélni az etnikumközi problémákról is. Azért merem ezt így kijelenteni, mert a Goga-múzeum kezdetleges, rosszul működő és nyelvileg méltán kritizálható honlapja mintha ezt kísérelné meg a különböző nemzetiségű lakók történetének bemutatásával és annak vállalásával, hogy az Ady–Goga viszony konfliktusos volt. A múzeumba érkező látogató viszont eléggé magára marad. Ha nem dokumentálódik előre, akkor arra a kérdésre még a Goga-múzeumőrök sem tudnak felelni, miként került a kastély Goga birtokába, hiszen a két költő viszonyáról eddig nem kellett referálniuk, a kastély történetét csakis Goga újjáépítése utántól ismerik. Az Ady-emlékkiállításon tematizálódik ugyan ez a viszony, de nem bomlik ki, gyakorlatilag egyik fél álláspontját sem ismerjük meg, a Goga-tárlaton pedig szó sincs Adyról.

Ady és Goga kapcsolatáról természetesen sokat lehet olvasni, rekonstruálhatók azok a viták, amelyek eleinte a Goga szerint jellegét vesztett és felhígult modern magyar irodalomról, a „magyar fajra” jellemző korábbi költészetről szóltak, amely vitába nemcsak Ady, hanem a Nyugat és a Világ szerzői, román részről pedig a Budapesten megjelenő Luceafărul című lap szerkesztői is beszálltak. Az első viták elcsitulása után viszonyuk barátivá szelídül, egészen addig, amíg az első világháborús körülmények közepette Goga egyre inkább jobbra tolódó, majd a későbbiekben egészen szélsőségessé váló politikai nézeteit Ady már nem tudja tolerálni, még ha belátja is, hogy tulajdonképpen mindketten jót akarnak saját nemzetüknek.

Bár a vitáról többen is írnak, Ady vagy Goga gesztusainak megítélése mintha még mindig ideologikusan történne. Így a csucsai kastély 1921-es megvásárlásának is többféle interpretációja létezik: a források szerint Csinszka ajánlja fel megvételre a kifosztott, leromlott állapotú épületegyüttest, ráadásul a valós értékénél jóval magasabb összegért. Goga – feleségének, Veturiának tiltakozása ellenére – megveszi, újjáépíti a kastélyt, és nemsokára odaköltözik. Több helyütt olvashatni, hogy ezáltal diadalt ül költőtársa fölött, tettei azonban nem ezt bizonyítják: üdvözlőlevelet, támogatást küld az 1924-ben Zilahon és Érmindszenten rendezett Ady-emlékünnepségekre, belügyminiszterként pedig megmenti Ady szüleit az agrártörvények miatti birtokvesztéstől. Mindezekből a látogató semmit sem tudhat meg, ha szerencséje van, beléphet a Petőfit, Madáchot fordító Goga könyvtárába, ahol csupán két lila díszkötéses sorozat van: Ady minden kötete és a Luceafărul. Tipikusan kelet-közép-európai feszültségekkel teli történetet lehetne bemutatni, ha még azt is belevennénk, hogy a harmincas évekre teljesen antiszemitává vált Goga kezdetekben a budapesti magyar irodalom zsidó jellege miatt lázadt, mire Ady irigységgel vádolta, és az értékes román irodalmat kimondottan erdélyinek tekintette, vagyis azt állította, hogy a román irodalom is csak ebben a soknyelvű közegben tudott európaivá fejlődni.

Csucsa történetének itt sincs vége: 1923. november 25-én Goga megszervezi, hogy a kastélyban találkozzon Averescu tábornok a Magyar Párt képviselőivel (többek között Gyárfás Elemérrel, Grandpierre Emillel, Bernády Györggyel), és kidolgozzák, majd aláírják azt a paktumot, amelyik hosszú időre meghatározza a magyarok viszonyulását az új román politikai elithez.

Valóban fontos esemény, hogy van végre emlékkiállítás Csucsán. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy annak ellenére, hogy a PIM most a költő szülőfalujában, Érmindszenten is tárlatot szeretne rendezni, ott működik egy jól funkcionáló, alapvetően az Ady családot előtérbe állító emlékház. A csucsai több múzeumot pedig talán érdemes volna közös koncepció alapján újragondolni, hiszen az épületek, egykori lakók, konfliktusok olyan jelentéstöbbletet hordoznak, amelyet kár kihagyni. Addig viszont marad a Goga dolgozószobájából az Ady-emlékházba költöztetett mellszobor, a Fehér-házban pedig két üres szék, amelyekben nyilván soha nem ült egymás mellett Ady és Goga Csucsán, de azt mindenképpen el kellene mondani, hogy miért nem.