Bőrödön viseled

BESZÉD

Új kiállítás nyílt a Capa Központban „Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai” címmel. A kurátor Oltai Kata, a kiállítást Hermann Veronika irodalomtörténész nyitotta meg.

Hermann Veronika 2014-10-02 08:03
Cikk küldése e-mail:

Urbán Tamás: Pillangó, 1989

 

Kiállításokkal és szövegekkel dolgozom, számos dologban hasonlítanak egymáshoz – nehéz műfaj mindkettő. Ahogyan egy szöveg nem feltétlenül egymás után rakott szavak összessége – a dadaista geget nagyon vékony vonal választja el az analfabetizmustól –, úgy kiállítást sem varázsolni, hanem létrehozni lehet. Nem egymás mellé helyezett művekből vagy tárgyakból, hanem gondolatokból, mert a kiállítás: kutatás, koncepció és kontextus. A kiállítás térben elmondott történet. Itt pontosan ezt láthatjuk, miközben a kurátor nem képzeli orákulumnak magát, nem akarja a látogató fejébe verni, mit és hogyan kell gondolnia. Alapos munkát végez, de nem autoriter szerzői hangra, hanem kutatásra és koncepcióra alapozva. Engedi, hogy a képek és a szövegek meséljék a térbeli történetet társadalomról, hatalomról, sztereotípiáról, kirekesztésről, elnyomókról és elnyomottakról, engedelmes és lázadó testekről, elhallgatásról és kulturális identitásról. Ebben a történetben a másik megértése ugyanúgy benne van, mint a sajáthoz való viszony kialakítása. A kiállítás címe – Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai sok mindet előrevetít, de a poénokat szerencsére nem lövi le. A nyugati kultúra egyik posztmodern mítosza, hogy az identitás nem sors, hanem választás kérdése, és sok esetben ez így is van: azonban számos esetben mégsem. Rengeteg példa akad arra, hogy a hatalom, a társadalmi közbeszéd, a mikro- és makrokörnyezet előíró módon ragasztja hozzá az egyént sajátnak vélt identitásához, megfosztva őt a választás valódi lehetőségétől. Az identitással és az énnel kapcsolatos műveletek radikális fordulatot vettek, melynek legfőbb tanulsága, hogy a megjelenés nemcsak bonyolult folyamattá, hanem árucikké is válhat. Az identitás politikai és fogyasztói aktus, amely bevonódik a kulturális gyakorlatok sorába, annak minden szociológiai, politikai és gazdasági vonatkozásával.

Gáldi Vinkó Andrea: Bugac I., 2014

Az öltözködés és általában a külső megjelenés az identitás vizuális meghosszabbításaként működik, ily módon pedig ugyanannyira veszélyes, mint amennyire felszabadító. A dolgok, a tárgyak és a jelek, amelyeket magunkon viselünk, felfednek és elrejtenek, megmutatnak és eltakarnak, beszélnek és hallgatnak, láttatnak és láthatatlanná tesznek. A kiállításnak éppen ezek az ellentétpárok a központi fogalmai. A közöttük feszülő távolság mint üveggolyó mutatja meg a kulturális átöltözés valódi és szimbolikus jelentőségét. Tudjuk, hogy az egyenruha uniformizál, éppen azzal emel ki a tömegből, hogy elfedi a különbözőséget. Igaz ez nemcsak a hatalmi szervek, hanem akár a hentesboltban dolgozók csülökkel díszített uniformisára, amely ugyan milyen identitást ragaszt viselőjére? Tudjuk azt is, hogy az átöltözés történhet politikai értelemben is. Ahogyan a kiállításban is látható, pufajkáról könnyű öltönyre váltani, kirekesztettből kirekesztővé válni, megmondani, sőt előírni másoknak, hogyan éljenek, mit tanuljanak, előírni, azt, hogy mi a haza, hogy mi a család, hogy mi a művészet, és mi a társadalom. Ezek a munkák éppen arra hívják föl a figyelmet, hogy egységes, örök igazság, homogén test és önazonos identitás régen nem létezik. Tudjuk azt is, hogy bőr és meztelenség köré nemcsak tabusítások, de büntetőjogi szankciók sora is épül – lásd még közszeméremsértés. A test a nyugati kultúrában jellemzően felöltöztetett test. A csupasz bőr továbbra is rémisztő, és még ma is más megítélés alá esik a férfi- és női meztelenség: az egyiknek lazábbak a szabályai. A félmeztelenül rohangáló szurkoló vagy turista férfiak nem törnek tabut. A női test meztelensége szigorúbb elbírálás alá esik, és kiszolgáltatottabb, mert a rá irányuló tekintet tárgyiasít. Pedig a tabu törhetne, mert az elmúlt két évtizedben a test felszínére bevésett jelek nemcsak elterjedtek, de bevett gyakorlattá váltak, a bőr pedig felfedezésre váró felületté vált, amely a ruha funkcióit kezdi átvenni. Kate Ince angol kultúrakutató ezt nevezi a bőrfelszín hirdetésének (advertisement of the skin), amely egyrészt a bőr státuszának megváltozására, másrészt pedig a test fogalmának átalakulására utal. Bőr és test eddig egységesnek tűnő felületeinek rétegzett felbontásával, illetve bőr és test kulturális gyakorlatokba való bevonásával a ruha és a test fogalmai is átrendeződtek. Míg korábban a ruha választotta el a testet mint hordozót a külvilágtól, most sok esetben a bőr lesz a látható test felszíne, megbontva ezzel a korábbi ellentétet. Ez a változás talán segíthet az előbb vázolt, a meztelenségre vonatkozó kettős mérce feloldásában is. Amikor a bőrbe íródó, nyomódó jeleket látjuk, Pillangó tetoválásait, a kínosnak ható esküvői fotókat, vagy úgy érezzük, hogy mások legintimebb pillanataiba leselkedünk, mintha csak egy peep show-ban lennénk, ezek a változások mind szembeötlők, fontosak és elgondolkodtatók. Arról is hajlamosak vagyunk elfeledkezni, hogy a szépségkirálynő-választásokon, óriásplakátokon, tehetségkutatókban látott testek nem sokban különböznek a 19. század azon szokásától, hogy a valamilyen másságot képviselő testeket bazári látványosságként cirkuszban, vurstlikban mutogatták. A Bőrödön viseled kiállítás anyaga tematizálja, hogy mi történik akkor, amikor maga a test lesz a médium, ilyen értelemben pedig saját hordozója, elgondolhatósága és kiterjesztése.

A kiállításban felvillantott problémák, a társadalmi nemi szerepektől a tetoválás vagy a börtönkonyha percepciójáig, a rögvalót jelentik. A vizuális kódokat és a testen hordott jelölőket ugyanazok a hatalomtechnikák tartják fogságban, amelyeket egyébként kijátszani is könnyű. Politika, szexualitás, társadalmi nem, zenei és művészeti szubkultúrák, jelöltek és jelölők vezetik a látogatót, aki leselkedhet, elszégyellheti magát, gondolkodhat, és magára ismerhet. Mert miközben a másikhoz való viszony kialakításán fáradozik, észrevétlenül végig a sajáttal foglalkozik. Mert a másság egészen addig érdekes, ameddig magunkra nem ismerünk benne.

Velledits Éva: Zsuzsi, a férfi, 1993

 

A kortárs művészet és a kortárs művészettel foglalkozók feladata nem az esztétikai vagy társadalmi normák kijelölése, nem a kánon megszilárdítása, nem valamiféle avítt művészeteszmény érdekképviselete. Sokkal inkább az, hogy a jelenkori társadalmi valóságok és mentalitások különféle szeleteire reflektáljon, hogy problémákat vessen fel velük kapcsolatban. Egyszerűbben fogalmazva, hogy ne a múltnak, hanem a jelennek tartson tükröt, amelybe belenézve elgondolkodhatunk, és kérdéseket tehetünk fel, akkor is, ha azok kényelmetlenek. Felfedni valamit jóval nehezebb, mint elrejteni. Beszéltetni jóval nehezebb, mint elhallgatni. Alzheimer-kóros helyen élünk, a Wass Albertek és Sas Józsefek országában. Hogy mit jelent a szexualitás, mit jelentenek a társadalmi nemi szerepek, a test, a tetoválás, a hajviselet, mi a punk, hogy miért egy szűk és soviniszta kisebbség mondja meg, mit jelent a többség, hogy miért a politikai köpönyegforgatás uralkodik, és nem a részvételen alapuló modell, hogy miért vicces egy női ruhába öltözött férfi, és fordítva miért más: mind kényelmetlen kérdések, amelyeket ez a kiállítás a testen és a testbe írt jelölőkön keresztül feltesz. A kortárs társadalom elé tartott tükrök egyre homályosabbak, a Bőrödön viseled koncepcióját látva mégis elhiszem, hogy kicserélhetők. Hogy tiszta, fényes, új tükröket is lehet tartani, ha nem félünk kérdezni. Erősen, nyíltan, hangosan, felkészülten és kritikusan, nyitottan a párbeszédre. És ha ez így van, akkor nem félünk a válaszoktól sem.

Haláltánc és underground

NŐMŰVÉSZ

Ujj Zsuzsit akár az első magyar nőművésznek is tarthatjuk, nemzetközi sikerrel. Mit is jelent ez?

2013. június 06. Götz Eszter

Homoszexualitás és múzeum

Új kihívással szembesülnek a brit múzeumok

A brit egyenlőségi törvény értelmében a központi költségvetés által fenntartott múzeumok kötelesek lesznek kiállításaikban megjeleníteni az LMBT-közösségeket is.

2011. július 07. Magyar Múzeumok Online

Szellemi kulturális örökségünk: miről gondoljuk, hogy az, és miről nem?

A szellemi kulturális örökség meghatározása, kezelése és gyakorlása című konferencia

2010. október 10. Frazon Zsófia
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...