Art Market Budapest 2014

A 4. VÁSÁR

A ma estétől látogatható kortárs képzőművészeti vásár idén mintegy 100 kiállító standján több mint 500 művész több ezer műtárgyával és 70-nél is több kísérőprogrammal várja a közönséget a Millenáris Parkban vasárnapig.

MTI - MMO 2014-10-08 20:07
Cikk küldése e-mail:

A 6000 négyzetméteren felépült vásáron külön szekciókban mutatkoznak be a csaknem 20 országból érkezett kereskedelmi galériák, illetve művészeti projektek. Az épületek előtti parkban és a standok közötti területeken ismét megrendezik a sCULTURE szoborprogramot, és újdonságként elindul az Art Photo Budapest szekció is, amely a régió egyetlen fotóművészeti vásáraként a fotográfia műfajának sokszínűségét kívánja bemutatni.
Idén Berlin mutatkozhat be: a német főváros mintegy tíz kiállítója több száz négyzetméteren jelenik meg a Millenáris Parkban, de a berlini kortárs művészet külső helyszíneken is feltűnik majd, október 10-én pedig Berlin Napot tartanak.
A Tammen und Partner például a vásár legnagyobb területen bemutatkozó galériája, a Galerie DAM a nemzetközileg is magasan jegyzett Vera Molnar munkáiból is kiállít, míg a Berlin Selected Artists a városban élő külföldiek munkáiból válogat.
A B épület központi standrendszerét három galéria, az acb, a Kisterem és a Vintage bérli, de szintén régi kiállítók az Erdész, a Deák Erika Galéria vagy a Várfok is, amely idén a kereskedelmi szekció mellett az Art Photo Budapesten és egy különleges, mozgatható installációval a szoborprogramban is képviselteti magát.
Az Inda Galéria művészei - mások mellett Böröcz András, Kicsiny Balázs vagy Ravasz András - kilencvenes évekbeli munkáiból válogat, a prágai Nevan Contempo pedig az egyik legnevesebb cseh művész, Kristof Kintera több alkotását mutatja be az AMB-n.
Az Art Magazin legszebb standnak járó szakmai díját a legfiatalabb magyarországi galériaként kiállító Trapéz nyerte el, amely Ulbert Ádám, Lakner László és Szörényi Beatrix munkáival várja a látogatókat és a vásárlókat.
Színvonalas szobrászati anyaggal jelentkezik a Bergman Galéria, a Viltin kifejezetten az AMB-re tervezett installációval mutatkozik be, a Brody Art Yard pedig rendhagyó módon csak a fizetés után árulja el a vásárlónak, hogy a megszerzett munkát melyik művészük készítette. Nagy Kriszta folytatta közismert Orbán Viktor-portrésorozatát, melynek legújabb darabjaival először a Godot Galéria standján találkozhatnak a látogatók.
A fotóművészeti szekció idén teljesen kitölti a D épület földszintjét. A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a Robert Capa Központ nemcsak az Art Photo Budapest szervezőjeként, hanem kiállítóként is bemutatkozik egy fiatal fotográfusok munkáiból összeállított vetítéssel és egy Mari Mahr-tárlattal. Az idősebb és fiatalabb nemzedékek között ver hidat a Várfok Galéria Korniss Péter és Misetics Mátyás képeivel, míg az Everybody Needs Art szokatlan módon képzőművészei fotóalapú munkáira épít.
A Magyar Fotográfiai Múzeum idén a nemrég elhunyt Kerekes Gábornak szenteli standját, a régió legjelentősebb avantgárd művészeti gyűjteményét birtokló horvát Marinko Sudac Stano Filko munkáit állítja ki, a varsói Apteka Sztuki pedig archaikus technikákkal készült kortárs fotográfiákat mutat be az Art Marketen.
Az ingyenesen látogatható vásár részletes programja itt érhető el.

Art Market 2013

Kortárs képzőművészeti vásár

Csaknem húsz ország kiállítói - galériák, gyűjtemények, művészeti projektek - mutatják be mintegy 500 alkotó munkáit november 28. és december 1. között a budapesti Millenárison.

2013. november 11. MTI

Ki diktálja a trendeket?

Art Market 2011

Október 27-től négy napon át várja a látogatókat az egyetlen hazai kortárs nemzetközi képzőművészeti vásár, az Art Market Budapest 2011. A múzeumok is szóba kerülnek!

2011. október 10. Magyar Múzeumok Online

Lemezjátszó és postakocsi

BESZÉD

Október 2-án nyílt a bécsi Collegium Hungaricumban a HATÁR – közeledés, találkozás, áttörés / GRENZE – Annäherung, Begegnung, Umbruch című kiállítás. MEGNYITÓ.

2014. október 10. Frazon Zsófia
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...