Hol árverezték el Petőfi apjának ingóságait?

Petőfi Sándor Emlékmúzeum

Szalkszentmárton, egy község Dunaújváros közelében. Egy község, amely minden irodalomkönyvben benne van.

Cikk küldése

e-mail:

A Petrovics család egyetlen évig, 1845 és 1846 között élt Szalkszentmártonban, Petőfi Sándor pedig mindössze néhány hónapot tartózkodott ott. Rövid idő, a település mégis kitörölhetetlenül beírta magát a kultúrtörténetbe, ahogy a Petrovics család is örök nyomott hagyott Szalkszentmárton életében. Petőfi ez alatt a néhány hét alatt 112 verset, 2 drámát (Zöld Marci és a Tigris és hiéna) és egy regényt (A hóhér kötele) alkotott, miközben édesapja a mészárszék és a beálló vendégfogadó üzemeltetésével bajlódott. Ki tudja azonban, mindez mennyire vált volna a köztudat részévé, ha Majsai Károly helytörténész és a szalkszentmártoni lokálpatrióták nem erednek a Petőfi család nyomába? Ha nem gyűjtik össze az itt elárverezett tárgyakat? Ha nem alapítják meg a Petőfi Sándor Emlékházat az egykori romlásnak indult klasszicista épületben? Ha nem küzdenek, pályáznak, hogy 21. századi körülmények fogadják az új évezred látogatóját?

Subárenda – bérlővel és költővel

Szalkszentmárton ma Európa-díjas település. A 18. század végétől a 20. század elejéig épült közel félezer, a nemesi udvarházakat utánzó tornácos parasztház közül kiemelkedik az a klasszicista épület, amelyet gróf Festetics György 1810-ben beálló vendégfogadónak és mészárszéknek építtetett az akkori mezővárosban. A ma is impozáns épületet földesurától mint állami tulajdont Szalkszentmárton község bérelte, és fogadott árendásaival – subárenda – hasznosítatta.
Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István Dunavecséről 1844. október 1-jén érkezett Szalkszentmártonba. Először a Duna-parti révcsárdát bérelte a községtől. Itteni bérlete a következő év tavaszáig tartott. Ekkor nyílt módja rá, hogy 1845 Szent György-napjától árendálja a településen bent lévő vendégfogadót és mészárszéket, valamint hasznosítsa a három vendégszobát is.
Petőfi felvidéki utazása után, 1845. július 12-én érkezett először a szülői házba. Ekkor született megindítóan szép Fekete kenyér című, első szalkszentmártoni verse.
1846. április 24-én megszűnik a szülők bérlete. A családnak távoznia kell, de a távozás előtti napon árverést tartanak a Petrovics család ingóságaiból, melyek közül 18 darab ma látható az Emlékmúzeumban.
A szomorú esemény után Petőfi egyetlen parasztszekéren költöztette szüleit az utolsó talpra állási kísérlet színhelyére, Dömsödre.

A Petrovics család egykori lakhelye eredeti funkcióját egészen 1949-ig megőrizte, majd az 1950-es évek elején az épület a begyűjtési rendszer központi helyszínévé vált: Petőfi szobájából tojás-, uborka- és zsírbegyűjtőhely lett, míg az épület többi helyiségében a parasztok padlásairól lesöpört gabonát helyezték el.
A nem rendeltetésszerű használat következtében az épület hamarosan pusztulásnak indult, mígnem 1969-ben az Országos Műemléki Felügyelőség tervei alapján sor került teljes rekonstrukciójára. Közben Majsai Károly fiatal tanár közreműködésével sikerült úttörőotthonnak megnyerni a Petőfi-házat. A költő nevét viselő úttörőcsapatnak – sok lelkes szülővel együtt – múlhatatlan érdemei vannak az épület megmentésében. A közös emlékmegőrzés mentette meg Petőfi és szülei egykori lakóházát, hogy a költő születésének 150. évfordulójára az összegyűjtött relikviákból, a költő korát idéző tárgyakból hazánk egyik legnagyobb Petőfi Emlékmúzeuma lehessen.

A múzeum: több mint költészet

A Petőfi Sándor Emlékmúzeum kiállításai között felfedezhetők a Petrovicsék gazdasági tevékenységének helyiségei, tanulmányozható a Petőfi és szülei Szalkszentmártonban című irodalmi kiállítás, a költő hajdani lakószobája, de az egykori vendégfogadó és mészárszék helyiségei, udvara és építményei is érdekes látnivalót kínálnak.
Az épület jóval több Petőfi-emlékkiállításnál, hiszen az épület végénél, a mészárszék kiszolgáló ablaka körül egy freskó látható: hazánk egyetlen kézzel festett mészárszékcégére.
A múzeum udvarán helyezkedik el a ritkaságszámba menő, tíz lábon álló, nyitott kocsiszín, az úgynevezett beálló, amely a vendégfogadóval egyidős.
A mészáros és fogadós munkájának más momentumára is felfigyelhetünk: a bérlő a hús és az ital hűtéséhez szükséges jeget a szomszédos tóból szerezte be, amit az udvar déli részén lévő jégveremben tárolt.

A közösségi emlékezet fókuszpontja – a közösségi élet központja

Petőfi Sándor és családja csak néhány hónapot töltött Szalkszentmártonban, itt tartózkodásuk mégis a helyi közösségi élet alapkövévé vált. A költő életének, életművének kutatása, feldolgozása, emlékének ápolása ma is szerves része a helyi identitásnak. Miután 1972-ben megnyílt a Petőfi Sándor Emlékmúzeum, hamarosan a Hazafias Népfront égisze alatt létrejött a Petőfi Irodalomtörténeti és Múzeumbaráti Kör. A szervezet ma is létezik: több mint 300 regisztrált taggal Szalkszentmárton legnagyobb civil szervezete. Tagjai nemcsak helybéliek, hanem dunaújvárosiak, dunavecseiek, szabadszállásiak, budapestiek is, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is élnek pártolók.
A Petőfi Sándor Emlékmúzeumnak évi 12 ezer látogatója van, a kiállítások megtekintése mellett programot jelentenek az itt fellépő művészek, az itt megrendezett irodalmi versenyek és művelődési vetélkedők.

A szalkszentmároniak persze azzal is tisztában vannak, hogy településük, múzeumok nemcsak Petőfi Sándor itt tartózkodása miatt fontos. A költő neve jól cseng, és sokakat vonz, de a múzeum első sorban a helyi kultúra tárgyi emlékeit őrzi. A Petőfi Sándor Emlékmúzeum épülete 1810-ben épült és beleilleszkedik a 2000-ben Németországban elnyert Európa-díjas faluközpontba. Sőt a múzeum 2008 és 2010 között két alkalommal történő átépítése, korszerűsítése pedig lehetőséget biztosított azon tárgyak bemutatására, melyek ugyan nem kapcsolódnak szorosan a Petrovics családhoz és Petőfihez, de komoly néprajzi, iparművészeti értékeket képviselnek, és a község korábbi életét és tevékenységét mutatják be. Az ebben a szemléletben felújított Petőfi Sándor Emlékmúzeum közművelődési valamint múzeumpedagógiai téren is jelentős eredményeket tudott megvalósítani, (főleg miután a látogatóbarátság jegyében végre vizes blokkot is kapott az épület) mert a kistérség valamennyi oktatási intézményével karöltve nyilvános tanórák beiktatására is adódott lehetőség. A két sikeres bővítés nemcsak az oktatás szempontjából volt jelentős: mára szinte minden a művelődéssel kapcsolatos rendezvény az intézményben zajlik.

Országos hálózatban

Petőfi Sándor itt tartózkodása, szalkszentmártoni munkássága szerves része a magyar irodalomtörténetnek, így azt is mondhatjuk, hogy a Petőfi Sándor Emlékmúzeum mindenkié!
A hozzá hasonló korú, hatvanas-hetvenes években megnyitott irodalmi emlékházakhoz hasonlóan persze itt is feltehetjük a kérdést: az intézmény utol tudja-e érni saját korát?

A múzeumok vezetői kezdetben nem panaszkodhattak a nézőszámra, ám az érdeklődők a nyolcvanas években megfogyatkoztak, a rendszerváltás után pedig egyenesen tragikussá vált a helyzet, az emlékházak látogatottsága radikálisan lecsökkent. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a kiállítások elfáradtak, az épületek egyre rosszabb állapotba kerültek. Bár az emlékhelyek fenntartói, felelősei – helyi önkormányzatok, megyei múzeumok – próbálták menteni a menthetőt, a régóta várt áttörést és anyagi fedezetet 2008-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bagó Ilona és Gulyás Gabriella által kidolgozott és irányított Magyar Irodalmi Emlékházak Megújulása program tette lehetővé. A PIM évtizedes szakfelügyelői tapasztalata alapján nyilvánvaló volt, hogy az emlékházak fejlesztése után a kitörési pont az lehet, ha az emlékházak bekapcsolódnak a kulturális turizmus és a közoktatás vérkeringésébe. Az emlékházakban őrzött „kincsek” bemutatása különböző programcsomagok segítségével nemcsak az iskolán kívüli, élményszerű tanulást szolgálják, hanem a szabadidő hasznos eltöltését is. Az irodalom ismeretének és átélésének hallatlan személyiség- és közösségfejlesztő hatása van – és erre a szalkszentmártni múzeum nemrég felújított kiállításainál kevés jobb példát találhatunk! A kérdésre adott válaszunk egyértelmű igen: a Petőfi Sándor Emlékház mára igazi 21. századi múzeummá vált.

A cikk Farkas Lajos múzeumigazgató Év Múzeuma pályázatra beadott szövege alapján készült.