©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Hol árverezték el Petőfi apjának ingóságait?

Szalkszentmárton, egy község Dunaújváros közelében. Egy község, amely minden irodalomkönyvben benne van.

A Petrovics család egyetlen évig, 1845 és 1846 között élt Szalkszentmártonban, Petőfi Sándor pedig mindössze néhány hónapot tartózkodott ott. Rövid idő, a település mégis kitörölhetetlenül beírta magát a kultúrtörténetbe, ahogy a Petrovics család is örök nyomott hagyott Szalkszentmárton életében. Petőfi ez alatt a néhány hét alatt 112 verset, 2 drámát (Zöld Marci és a Tigris és hiéna) és egy regényt (A hóhér kötele) alkotott, miközben édesapja a mészárszék és a beálló vendégfogadó üzemeltetésével bajlódott. Ki tudja azonban, mindez mennyire vált volna a köztudat részévé, ha Majsai Károly helytörténész és a szalkszentmártoni lokálpatrióták nem erednek a Petőfi család nyomába? Ha nem gyűjtik össze az itt elárverezett tárgyakat? Ha nem alapítják meg a Petőfi Sándor Emlékházat az egykori romlásnak indult klasszicista épületben? Ha nem küzdenek, pályáznak, hogy 21. századi körülmények fogadják az új évezred látogatóját?

Subárenda – bérlővel és költővel

A Petrovics család egykori lakhelye eredeti funkcióját egészen 1949-ig megőrizte, majd az 1950-es évek elején az épület a begyűjtési rendszer központi helyszínévé vált: Petőfi szobájából tojás-, uborka- és zsírbegyűjtőhely lett, míg az épület többi helyiségében a parasztok padlásairól lesöpört gabonát helyezték el.
A nem rendeltetésszerű használat következtében az épület hamarosan pusztulásnak indult, mígnem 1969-ben az Országos Műemléki Felügyelőség tervei alapján sor került teljes rekonstrukciójára. Közben Majsai Károly fiatal tanár közreműködésével sikerült úttörőotthonnak megnyerni a Petőfi-házat. A költő nevét viselő úttörőcsapatnak – sok lelkes szülővel együtt – múlhatatlan érdemei vannak az épület megmentésében. A közös emlékmegőrzés mentette meg Petőfi és szülei egykori lakóházát, hogy a költő születésének 150. évfordulójára az összegyűjtött relikviákból, a költő korát idéző tárgyakból hazánk egyik legnagyobb Petőfi Emlékmúzeuma lehessen.

A múzeum: több mint költészet

A közösségi emlékezet fókuszpontja – a közösségi élet központja

Petőfi Sándor és családja csak néhány hónapot töltött Szalkszentmártonban, itt tartózkodásuk mégis a helyi közösségi élet alapkövévé vált. A költő életének, életművének kutatása, feldolgozása, emlékének ápolása ma is szerves része a helyi identitásnak. Miután 1972-ben megnyílt a Petőfi Sándor Emlékmúzeum, hamarosan a Hazafias Népfront égisze alatt létrejött a Petőfi Irodalomtörténeti és Múzeumbaráti Kör. A szervezet ma is létezik: több mint 300 regisztrált taggal Szalkszentmárton legnagyobb civil szervezete. Tagjai nemcsak helybéliek, hanem dunaújvárosiak, dunavecseiek, szabadszállásiak, budapestiek is, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is élnek pártolók.
A Petőfi Sándor Emlékmúzeumnak évi 12 ezer látogatója van, a kiállítások megtekintése mellett programot jelentenek az itt fellépő művészek, az itt megrendezett irodalmi versenyek és művelődési vetélkedők.

Országos hálózatban

Petőfi Sándor itt tartózkodása, szalkszentmártoni munkássága szerves része a magyar irodalomtörténetnek, így azt is mondhatjuk, hogy a Petőfi Sándor Emlékmúzeum mindenkié!
A hozzá hasonló korú, hatvanas-hetvenes években megnyitott irodalmi emlékházakhoz hasonlóan persze itt is feltehetjük a kérdést: az intézmény utol tudja-e érni saját korát?

A cikk Farkas Lajos múzeumigazgató Év Múzeuma pályázatra beadott szövege alapján készült.