©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Sok ember sok mindent gondol Csinszkáról...

Csinszka - a modell és múzsa címen nyitott kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum Boncza Berta születésének 120., halálának 80. évfordulója alkalmából. Kemény Zsófi megnyitóbeszéde!

Sok ember sok mindent gondol Csinszkáról. A legtöbben kedvelik. A legtöbbnél eggyel többen fenntartásokkal kezelik; vannak, akik sosem jutottak el Adyig a tanulmányaikban, úgyhogy a világon semmit sem gondolnak róla; a legeslegtöbben pedig annyira nem tudnak dönteni, hogy külön típust alakítanak ki belőle. Különválasztják a Csinszka típusú nőt a mezei nőtől. A Csinszka típusú nő pedig kedves, fiatal, okos, gyönyörű, szeretetre méltó, múzsa, szenvedélyes, áldozatkész, érzéketlen, hideg, művész, dilettáns, törekvő, ambiciózus. Szóval összességében Léda típusú. Vagyis kékharisnya, de nagyszabású.

Fotó: mek.oszk.hu

A 19. század, amelybe Csinszka beleszületett, különben is a nagyszabású kékharisnyák évszázada. Szendrey Júliáról például Csinszka még verset is írt, tehát úgy is gondolt rá, mint hasonló sorsú nőre. Vagy ott volt Lou von Salomé, aki pedig Rilkének, Nietzschének és Freudnak jelentette, amit jelentett. Olyanok ők, mint egy benzinkút: valahogy feltöltötték ezeket a költőket, írókat, filozófusokat és pszichológusokat a lényükkel meg az energiáikkal és a hihetetlen akarásukkal.

Csinszka 1894 júniusában született. Így véletlenül épp száz és fél évvel idősebb nálam. De nem is kell ennyire előre menni, hogy kapcsolódási pontot találjak. Kiskoromban minden nyáron jártunk Erdélybe nyaralni, és útközben minden évben nagyjából kora délután autóztunk el a csucsai birtok alatt, ahol Csinszka született. Soha nem álltunk meg, mert a Székelyföld messze van, és mi sötétedés előtt el akartunk érni Ivóba, a Hargita tövébe. Ahhoz pedig sietni kellett. Általában így is olyankor értünk már a székely vidékre, amikor a csorda is hazaér a falvakba, mi pedig a kocsiablakon kinyúlva próbáltunk a nővéremmel minél több tehenet megsimogatni. Ezen is versenyeztünk az autóban, meg azon is, hogy kinek az oldala szebb, és hát általában az övé volt az, a Körös völgyében a folyó például mindig az ő oldalán volt; az én egyetlen ütőkártyám Csucsa volt, amely az én oldalamon helyezkedett el a maga gyönyörűségében, nagy, regényes múltjával. Itt nevelkedett Csinszka majdnem annyi időssé, mint én most. Ijesztő belegondolni, hogy az ember, mire ennyi idős, mindjárt 20, már két éve levelezik az ország egyik legnagyobb költőjével, és még ebben az évben hozzá is megy feleségül. De Csinszkát nem lehet annyival elintézni, hogy Ady felesége. Ahogy Adyt sem lehetne elintézni annyival, hogy valami költő. Valami Csinszka. Nem. Csinszka valami. Csinszka például nem túl jó költő, akinek a versei mégis fontosak, mert Csinszka maga az irodalomtörténet, tehát fontos a versírása. Mint ahogy az aranytojást tojó tyúknál a tyúk a fontos, nem a tojás, mert tojásból később akármennyi lehet, csak a tyúk legyen meg. Csinszka nagyon tudatos. Vagy inkább szenvedélyes? Vagy egyik sem, csak egyszerűen mindent akar? Igen, én azt hiszem, meg tudom érteni. A közepében akar lenni, igazából majdnem mindegy, minek, leginkább mindennek, azon belül is az irodalmi, képzőművészeti, társasági életnek. Meg a nyugodt, vidéki, csucsai életnek. Meg az életnek, amit él, meg annak az életnek is, amit egyáltalán nem él, hanem csak vágyik rá, hogy éljen, és különféle eszközökkel próbálja elérni, hogy élhesse. Az örökkévalóságnak tervez. Naplót ír. Ezt is mélyen át tudom érezni, mert hihetetlenül jó érzés tud lenni visszaolvasni. Az előző naplóm végén épp a múlt héten találtam egy gyönyörű, dagályos, hazug lezáró mondatot az akkori nagy szerelmemmel kapcsolatban: „Most eszembe jutott megint, és most... nem, MOST felejtettem el örökre.” Az örökre szót háromszor alá is húztam, aztán másnap új naplót kezdtem, azzal a kezdőmondattal: ,,Tényleg elfelejtettem, nem gondolok már rá.” Csinszkának persze hogy kell napló, mert ő minden porcikájában múzsa, tehát minden történet rajta. Történet a családja története, történet az élete, történet a jelleme és a külseje. Őt meg kell írni. Őt meg kell festeni. A napló a biztonsági megoldás arra az esetre, ha nem írnák és festenék meg nagy költők és nagy festők. De megírják és megfestik.

Ha száz évvel korábban lennék most, vagy ő száz évvel később, barátok lennénk, ez nem kérdés. Ismernénk egymást valahonnan, az egyetemről, a Sárvári Diákköltő Találkozóról vagy a miskolci Deákpoézisről, Tusványosról vagy a Félszigetfesztiválról, a bíró utcai óvodából, vagy egyszerűen a lányintézetből, ahova járt. Akkor biztos én küldtem volna el neki cukorkák közé csomagolva Ady Szeretném, ha szeretnének című kötetét, ami után Csinszka a történet szerint levelezni kezdett Adyval. Aztán pedig hihetetlenül kétségbeesetten és bűntudattal próbáltam volna lebeszélni egy borítékoltan diszfunkcionális házasságról.

A kiállításról bővebben a múzeum honlapján!