Ki is az a ködlovag?

A Petőfi Irodalmi Múzeumban különös randevú szemtanúi lehetünk: a századfordulós irodalom és a képzőművészet találkozója zajlik a szemünk előtt.

Cikk küldése

e-mail:

Dénes Tibor a ködlovag típusú hős és író jellemzésére Ambrus Zoltán Don Quijote-tanulmányát idézi: „Don Quijote: maga az örök ember, mégpedig az örök embernek jobbik része”, „minden ábrándjával, minden vágyával, örök illúzióival, örök csalódásaival, örök balsorsával”.[1] A kötetbe válogatott írók többnyire a dzsentri rétegből származtak, akik nem találták a helyüket az új világban. Visszavágyódtak a múltba, a felvidéki városok legendás világába, a reneszánsz Itáliába: „...a századvég tétova, céltalan irodalmának alakjai – egy-két egészséges … lelket kivéve – mind vágyakoznak valahová. Majdnem olyan hévvel, de valamivel kevesebb megszállottsággal vágyakoznak, mint a romantikusok a titkos kék virág hazájába. A vidékiek a fővárosba kívánkoznak, akik meg felkerültek, azok haza, a falujukba.”[2] Thurzó Gábor jellemzése Szini Gyuláról szintén sokat elárul az ide sorolt írókról, kritikusokról: „Esztéta-lélek volt, úgy élt az irodalomban, akár egy akváriumban, fantasztikus mélyvízi szörnyek között, az életét ködös, imbolygó, illanó valaminek látta, valahogy úgy, ahogy a halak láthatják.”[3]

Magányban és homályban

A Ködlovagok című kötet olyan írókról írt esszéket tartalmaz, akik közül a legtöbbnek a neve is feledésbe merült, akik között kevesen ismerték meg a siker ízét. Nem voltak népszerűek, „magányban és homályban éltek, alkottak”, a közönség „különös kézműveseket, tüneményszerű különcöket és szakembereket” látott bennük; „csak írók voltak”.[4] A nyugat-európai irodalomban megvan ennek az írótípusnak a helye, az esztéták, a dekadensek nemzedékéhez tartoztak. A dekadencia és a szimbolizmus nálunk viszonylag késve jelent meg, és más, gyakran ellentétes irányokkal fonódott össze, holott utóélete hosszú volt.

Írók és festők találkozása

A képzőművészetben a szecessziós szimbolizmus alkotóit az elvágyódás, a múltidézés, a mítoszkeresés jellemezte. Az irányzat misztikumkereséssel összekapcsolódó témakörei és összművészeti alkotásra törekvése a századfordulón számos művészt megérintett. 
Írók és festők találkozása, szövetsége hozzátartozott a kor művészetéhez. Vállalkozásaikat egyfelől a későbbi avantgárd közösségek szoros összetartása, másfelől a nagyközönség értetlensége kísérte. A rokon lelkek, mint Gulácsy Lajos, Fáy Dezső, Kárpáti Aurél, Keleti Artúr megtalálták egymást. Gulácsy illusztrálta Keleti Artúr A kámzsás festő strófái című művét, Kárpáti Aurél néhány írását Gulácsy képei inspirálták, és a sor folytatható. A novellák, regények hősei között számos festőt találunk. Csáth Géza Ópium című esszéje és Sassy Attila Ópium-álmok című rajzalbuma szinte egyszerre született. De „kismester” írók és rajzolók, akiket alig ismerünk, szintén ebben szellemben dolgoztak. Köztük volt Tichy Gyula, aki Bródy Sándor, Ambrus Zoltán munkáihoz készített illusztrációkat.

Írók és képzőművészek leggyakoribb találkozási területe az illusztráció volt. Nem véletlen, hogy az új felfogással készült illusztráció a korszak vezető műfajának tekinthető. A festő az író egyenrangú társa, a szöveg újraalkotója kívánt lenni: az írókat is egyre gyakrabban festmények, rajzok inspirálták. 1908-ban és 1909-ben a zenével, költészettel versengő rajzalbumok jelentek meg.

Harmónia-élmény

A PIM kiállításán „belelapozhatunk” A Hétbe, Bródy Sándor, Kiss József – többek között – a nagybányai festők illusztrált köteteibe, s a századforduló új, lélekelemző, hangulatokat megfogalmazó, mítoszt kereső festészetének és grafikájának is szerepel itt egy-egy kiemelt darabja. Az alkotók különböző művészegyéniségek, szimbolikájuk is eltérő, de érzésviláguk felel egymásnak, s törekvésük megegyezik: a jelenségtől, a látottól próbálnak eljutni a titokzatos rejtett valóságig. A korszak kulcsszava az álom és a lélek, mely a fantázia új területeinek kibontakozását hozta magával. Eszközeik az érzékek összezavarása, különleges hangok, színek és harmóniák alkalmazása. A rajzokon és a novellákban szomorú fák, bűnös és tiszta virágok, színes és mély érzéseket sugalló levelek, szimbolikus ornamentika közvetítik az élményt. Közös a misztikum, a ködös tájak, a határterületek bemutatása. Az emberi lélek sötét tájainak feltárása során bizarr mesék, növény-ember, növény-állat figurák születnek. A nőalakok alakváltozásai, Nagy Sándor kompozit lényei a középkori fantáziavilág megújulásai, míg Gulácsynál az ember és a növény hasonlósága a világ titkos belső egységére utal. Tichy Gyula és Nagy Sándor munkáiban a félelem is megfogalmazódik az új nőtípus pusztító erejétől.

A kiállítás jelentős, számos ismeretlen munkát, vonatkozást feltáró gyűjtő- és kutatómunkára épül. A kiválasztott művekből és a kísérőszövegekből kibontakozó korkép befogadását megkönnyíti, s a művek nüánszokra építő hangulatiságának kiemeléséhez nagyban hozzájárul a számítógépes látványtervezés (Kemény Gyula és Mihalkov György munkája). Az együttes a kis kiállítási térben is illúziót keltő, amit a nézők Vendégkönyvbe írt megjegyzései is igazolnak.[5] A kezdeményező, szövegfeltáró irodalmárok – Cséve Anna, Bauernhuber Enikő, Komár Éva, Kőrös Kata, Dede Franciska – koncepciójához művészettörténészek – Gellér Katalin, Hessky Orsolya, Markója Csilla – festményeket, grafikákat válogattak, a századforduló és a 20. század eleji magyar művészet rejtett oldalainak feltárására szövetkezve.

A Ködlovagok. Irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón (1880–1914) című kiállítás 2011. szeptember 16-ig látogatható. Bővebb információ a PIM honlapján.

[1] Dénes Tibor: Ambrus Zoltán. In: Ködlovagok. Írói arcképek. Szerkesztette: Thurzó Gábor. Márai Sándor előszavával. Szent István Társulat, Budapest, [1941] 9.

[2] Uo. 19.

[3] Thurzó Gábor: Szini Gyula. In: Ködlovagok… i. m. 149–150.

[4] Márai Sándor: Tegnapok ködlovagjai. In: Ködlovagok… i. m. 5, 6.

[5] Idézetek a Vendégkönyvből: „A művészet azért van, hogy mentsük egymást és magunkat”; A kiállítást végignézve azt érzem, nem vagyok egyedül és jó és izgalmas Embernek lenni.”