©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Higanyfolyók, aranytemplomok

Prága után Budapestre érkezett az a vándorkiállítás, amely hosszú szünet után a kínai kultúrtörténetet nem az Európába elszármazott tárgyakkal, hanem Kína nagy gyűjteményeiből válogatott anyaggal mutatja be.

Utoljára 1988-ban, az akkor friss világszenzációnak számító agyaghadsereg tizenegy katonaszobrát hozták Magyarországra. Most három nagy kínai gyűjteményből láthatunk felbecsülhetetlen értékű régészeti és iparművészeti darabokat. Nem csupán megdöbbentő technikai tudással megmunkált tárgyakat, hanem olyan összeállítást, amely egy ősi kultúra csúcsminőségét nem kevesebb, mint hétezer év folyamatosságában mutatja fel.

Csak az 1920-as évektől, a rendszeres régészeti kutatások megkezdésével derült ki, hogy a kínai történelem írott forrásaira nem lehet úgy támaszkodni, mint az európaira, mert egyszer mítoszok, másszor ellenben tárgyilagos, precíz leírások. A feltárt tárgyi anyag fényében köddé vált néhány, addig valódinak hitt uralkodói dinasztia története, viszont beigazolódott, hogy a legendás Qin Shi Huangdi, a birodalomegyesítő császár sírját valóban sok ezer agyagkatona „védte”. És ha a sírt egyelőre nem is tárták föl, a legkorszerűbb mérőeszközök kimutatták, hogy a korabeli krónika a legkevésbé sem mese: higanyfolyók között tényleg egy hatalmas földalatti város makettjét rejti a sírdomb. Az agyagvitézek közül kettő most ismét látható Budapesten, és velük a neolitikumtól egészen a 18. századig összesen másfél száz bronz, jáde, ezüst, porcelán, kerámia, selyem és egyéb tárgy, Kína három nagy történeti múzeumából.

A három kollekció három nagyobb terület történetét fogja át – mindegyik több dinasztikus székhely kincseit őrzi –, és az európai vándorkiállításra mindhárom egy-egy nagy korszakból származó leletegyüttest állítottak össze. Így inkább három önálló kiállítást látunk, mint egyetlen egységet, de a folytonosság szemmel látható. A válogatás alapos, mindenütt kultúrtörténeti fordulókat emel ki, a Kr. e. 5000-ben sírba rejtett halotti urnától egészen a 18. századi, színpompás hímzett udvari köntösökig. És noha a régészeti eredmények fényében megdőlt a kínai történetírásnak a kezdetekre vonatkozó mítosza, és bebizonyosodott, hogy a hatalmas területen több központban is párhuzamosan alakultak ki neolitikus kultúrák, a valóság a legendánál sokkal izgalmasabbnak bizonyult. A kőkorból származó, geometrikus mintával díszített sírleletek, az egyedi technikával csiszolt jáde-ékszerek és sárkányszemű bronz szertartási edények, a kínai írás megszületéséhez kapcsolódó vésett pénzérmék és jóslócsontok egytől-egyig páratlan ritkaságok. Mintázatuk, megformálásuk, a rajtuk felbukkanó motívumkincs ugyanakkor végigkíséri az egész kínai kultúrtörténetet, ahogyan azt az első terem elejétől, a Kr. e. 5000 táján született tárgyaktól az utolsó legvégén látható mandzsu udvari kultúra remekeiig megtapasztalhatjuk. Minden tárgy mögött évezredes kézműves tradíciók sejthetők, a technikai csúcsminőség és az egyéni kifejezés különleges ötvözete.

A felkínált anyagból az Iparművészeti Múzeum – Fajcsák Györgyi tudományos szakértő vezetésével – okosan és jól követhető kronologikus rendben tálalja az egyes tárgycsoportokat, figyelve arra, hogy minden anyag és minden fontosabb technológia szerepeljen, a selyemfestéstől a filigrán ékszerműveken és porcelánedényeken át a buddhista templomok kapuját díszítő épületkerámiákig. A látogató így ebben a szinte ismeretlen tárgyi világban is jól tájékozódik: a közös tárlókban elhelyezett sírleletek révén követni tudja az egyes történeti korok és nagy dinasztiák temetkezési szokásait, az ott látott tárgyakból megismeri az evilági élet szokásait, minőségét, esztétikáját. A Selyemút kereskedői, a parasztok kútjai, a nőideálok és a hatalmi jelképek kicsiben mind ott vannak a sírleletek gazdag választékában. Csak az utolsó teremben, az európai újkorral időben párhuzamos mandzsu dinasztia tárgyai között láthatunk hétköznapi viseleteket, a paloták és a templomok eleven, nem a földbe szánt kincseit. Itt a tibeti buddhizmus erős hatása kap hangsúlyt, olyan egyedi tárgyakkal, mint a tibeti templomok kicsinyített másai, vagy a türkizszínű, aranyozott, rekeszzománc füstölőedény. Finom ékessége a kiállításnak egy selyemkép-sorozat, melyet egy nőfestő készített a 17-18. században, de páratlan, máz alatti vagy megfolyatott festésű porcelántárgyakkal is találkozhatunk. Az egész tárlat nem túl nagy, de jól befogadható, és döbbenetes szépségeket kínál: ritkán látható kincsek és kézműves remekek arzenálját.