©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Munkácsy körül

A moszkvai Állami Puskin Képzőművészeti Múzeumban megrendezett Munkácsy-kiállítás megnyitójával március 30-án megkezdődött az Oroszországi Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata.

A Munkácsy és kora (pontosabb fordításban: Munkácsy körül) című tárlaton, amely a Puskin Múzeum, az Állami Tretyjakov Galéria, a budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és Pákh Imre műgyűjtő együttműködésével jött létre, mintegy 50 festmény látható. 21 Munkácsy-remekmű érkezett Magyarországról, kettő a Puskin Múzeum tulajdona, az európai és orosz festészet kölcsönhatásának felfedezését pedig a Tretyjakov Galéria és a Puskin Múzeum gyűjteményeiből származó 19. századi európai és orosz mesterek művei teszik lehetővé. A 19. századi európai és amerikai mesterek galériája hat termében megrendezett kiállítás Munkácsy művészetének minden műfaját bemutatja: az arcképet, zsánerképet, csendéletet, tájképet, szalonfestészetet, történelmi festészetet. Ez a hivatalos közlemény majdnem minden orosz hírműsorban elhangzott, és több újságban is megjelent.

Szinte hihetetlen, de ez a Munkácsy-kiállítás az első Oroszországban, így az orosz sajtóban nemcsak száraz tényekkel, kiállítási információkkal találkozhat, hanem érdekes véleményekkel, vitákkal, találgatásokkal is arról, ki is volt Munkácsy, és miért nem állították ki az aktív szovjet–magyar kulturális kapcsolatok érájában, amikor pedig rekordszámban rendezték a baráti Magyar Nemzeti Galéria tárlatait, és katalógusait, albumait is lefordították orosz nyelvre.

Cécile Munkácsy támogatójának, De Marches bárónak özvegye volt, az esküvő után a pár nagy társadalmi életet élt, fényűző lakásukban fogadásokat, estélyeket, bálokat rendeztek. Később, pár évvel halála előtt Munkácsy így panaszkodott: „Nem voltam én soha olyan mulatós. Nem is bírtam soha. […] Hiszen egész nap dolgoztam, jólesett nekem mindig a pihenés este. […] Csendes vérű ember voltam én fiatal korom óta...” De az igazi gonosz szellem Munkácsy életében Charles Sedelmeyer volt, egy osztrák műkereskedő, akihez Munkácsyt egy tíz évre szóló szerződés kötötte, és akinek nem kis része volt a művész kizsigerelésében és lelki betegségében.

Több orosz műkritikus feleslegesnek tartja az európai mesterek jelenlétét a Munkácsy-kiállításon, „semmit nem adnak a kiállításhoz, és semmit nem vesznek el” (Vedomosztyi), azzal, hogy megmutatják, mi volt a divat, újdonság Európában, mintha védelmébe vennék a mestert: „Igen, akkor ezt festették, így festették. […] Ez volt az internacionális stílus...” De a látogató előtt nem kell kimenteni Munkácsyt, megmagyarázni a kísérleteit, próbálkozásait, tépelődéseit, a látogatónak csak figyelnie kell nyughatatlan, repkedő, vibráló ecsetének táncát. Egy igazi virtuóz ecsetjét.

Nagyon érdekes, meglepő viszont a kiállítás orosz kontextusa – Kramszkoj, Rjepin, Makovszkij, Szvedomszkij művei –, annyira, hogy ez külön cikket érdemel.