©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A Mátyás-templom története


Az építés kezdetétől, a 13. század közepétől napjainkig mutatja be a Mátyás-templom történetét a Budapesti Történeti Múzeum(BTM) Vármúzeumában és a Mátyás-templomban rendezett kiállítás.

Szerző: MTI | Forrás: | 2015-04-16 08:52:05

A tárlat első állomása Ferenc József 1867-es Mátyás-templombeli koronázásának emlékeit ismerteti, ekkor vált ugyanis világossá, hogy a templom restaurálásra szorul. Ezt követően visszaugrik 13. századi építéshez, majd kronológiai sorrendben halad. Végigvezeti a látogatókat a gótikus átépítések emlékein, bemutatja a török kort, amikor az épületet dzsámivá alakították át, majd azt az időszakot, amikor Buda 1686-os visszafoglalása után a jezsuiták használták az épületet. Részletesen foglalkozik a Schulek Frigyes által vezetett 19. századi nagy felújítással, végül a 2004-ben elkezdett és tavaly befejeződött műemléki rekonstrukció állomásait eleveníti fel.


A keddi sajtóbejáráson Farbakyné Deklava Lilla, a kiállítás egyik kurátora elmondta: a tárlat legfontosabb darabja a Schulek Frigyes által készíttetett hatalmas gipsz makett, amely 1877-től 1884-ig készült, és amelynek tervezése és építése mindig az adott épületrész tervezésével egy időben történt. A maketten látható, hogy a 19. századi felújítás során eredetileg kéttornyú templomot terveztek, vagyis a ma meglévő, helyreállított déli torony mellett lett volna egy robosztus, neoromán stílusú északi torony is. Ennek oka, hogy Henszlmann Imre, a magyarországi műemlékvédelem úttörő alakja az 1493-ban megjelent Schedel-krónika Budai látképén a templom mögött lévő domonkos templom tornyát a Mátyás-templom északi tornyaként azonosította. Ez a tudományos tévedés pedig tervezési zsákutcába vezetett, végül a torony nem épült meg – fűzte hozzá.

 


Farbakyné Deklava Lilla szerint a makett 18 ezer darabból készült, a Mátyás-torony majdnem négy méter magas rajta. A II. világháború idején megsérült, megmaradt része végül a Mátyás-toronyba került. A mostoha körülmények között tárolt részek alapján Módy Péter kőszobrász-restaurátor több évig tartó munkával építette újjá a kiállításon látható makettet.

 

Rákossy Anna művészettörténész, a Mátyás-templom munkatársa hangoztatta, hogy bár a kiállítás fő része a BTM-ben található, a kiállítás témája maga a Mátyás-templom. A templomban a BTM kiállításához kapcsolódó tárlatot szerveztek, amelynek van egy koronázásról szóló egysége, egy barokk, elsősorban ereklyéket és ereklyetartókat bemutató szakasza, egy olyan része, amelyben a tervmásolatokat és a tervek alapján elkészített tárgyakat mutatják be egymás mellett, valamint láthatók a templom legérdekesebb, legjelentősebb liturgikus textiljei is.
Farbaky Péter, a BTM főigazgatója elmondta, hogy a kiállítás 776 oldalas katalógusában 50 szerző tanulmánya olvasható, szerkezete tükrözi a kiállítás kilenc fejezetes felosztását.

 


A Vármúzeum három kiállítóterében több mint 350, a Mátyás-templomban mintegy 100 műtárgy látható. A kiállítás október 18-ig látható.

 

MTI Fotó: Marjai János

Kapcsolódó cikkek:
8-10 méter mélyen
A „basilica minor” és a Szent Jobb
Budavári palotatörténet

Cimkék:
Budai Vár, BTM, várostörténet

    Muzeumok.hu Rss betöltése...