©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A kommunista fogyasztó értéktára

A magánalapítású pincemúzeum abba a román aranykorszakba vezet vissza, amikor az üzletekben már semmi sem volt kapható, s mindenki attól félt, hogy elviszi a fekete autó.

A látogatót már belépéskor mellbe vágja az éra hangulata, hisz ha óvatlan, vagy mellélép a lépcsőfokoknak, vagy beleveri valami keménybe a fejét, ami miatt biztosak lehetünk abban, hogy a bemutatóhellyel minden a legnagyobb rendben van. Hisz mi mással lehetne hatásosabban előhívni a régi emlékeket, a hajdani rendszer illatát, meghatározó színeit, jellegzetes figuráit, hacsak nem a szovjet eredetű hazafias dalokkal, amelyeket az ország legjobb pionírkórusai interpretáltak angyali hangon. A kezdeményezőknek nem is volt más céljuk, csak az, hogy felelevenítsék a keleti blokk legelvetemültebb barakkjának mindennapjait, a hétköznapi ember életkörülményeit, azok intim szféráját, akik nem menekültek el a valóság elől, és így a legfőbb feladatuk az volt, hogy túléljék a jegyrendszert és az esti áramszünetet.

A temesvári Székely László utca 1. szám alatti Auăleu (Jajj nekünk) Színház pincéje sem csupán egy véletlenszerűen kijelölt hely, induljunk csak ki a fogalomtársításokból, gondoljunk arra, hogy a tér egyszerre teátrum is, kocsma is, meg alagsor is. Ebbe a hármas értelmezésű helyiségbe gyűjtötte össze a romániai kommunizmus rengeteg tárgyi lenyomatát a tulajdonos, Ovidiu Mihăiţă, aki színész-rendező, s akit nem az állam, és nem is az önkormányzat segített a sajtóban közzétett ötlet megvalósításában, hisz nem is tartott erre igényt, hanem négy önkéntes barát, illetve még ennél is több városlakó. Felhívására nagyon sokan nagyon sok érdekes, de már használaton kívüli cuccot, holmit adtak be a közösbe, hogy együttes erővel rekonstruálják a román kommunista diktaktúra gyűjtögető emberét, akit az államapparátus mindentől megfosztott, a szabadságától is, mégis volt annyira leleményes, hogy nem halt éhen, sőt, egészen kényelmesen elvolt a városias panellakosztályában, kockaházában. Sőt, attól való félelmében, hogy lassan, de biztosan elfogy mellőle a külvilág, annak jelentős részét bemenekítette a házikójába.

A Kommunista Fogyasztó Múzeuma valójában egy szokványos, túlzsúfolt szocialista lakás, amelyben a látogató egészen otthonosan érezheti magát, hisz itt híre-hamva sincs az intézményesített közgyűjteményi szigornak, szabályozott fegyelemnek: bármit kézbe vehet, beleolvashat a folyóiratokba, újságokba, belehallgathat a kor meghatározó nótáiba, megtanulhatja a diktátor kongresszusi beszédeit, letesztelheti az Ember, ne mérgelődj!-öt, számba veheti a csempészárukat, a nyugati csúcsminőséget helyettesítő otthoni kézműves-alkotásokat, és így tovább. A gyermekjátékoktól a használati eszközökön és dísztárgyakon át a szellemi termékekig ezen a helyen mindazt megtalálja, ami azokban az években fontosnak, létszükségletnek számított, és akár azt is bejegyezheti a vendégkönyvbe, büntetés nélkül, hogy rettenetesen érezte magát a kommunista táborban. És mindeközben jól elszórakozgathat a saját vagy a szülei múltján.

Kelet-Európa első ilyen jellegű lakásmúzeuma ingyen látogatható a hét bármely napján, és mint politikamentes turisztikai hotspot szívesen fogad támogatásokat, felajánlásokat.