Szürreális természetszínház

Švakmajer pedig a 16. századi természetismeretnek, a kor enciklopédikus hagyományának, a manierizmus idejére tehető tudományos gyűjtemények kezdeteinek adja egyfajta reprezentációját, amikor alkotásaiban egyként vegyíti a természetben fellelt anyagot és a mesterségbeli tudást. Legnagyobb hatású inspirációja kétségtelenül II. Rudolf császár művelt és tudományok iránt érdeklődő történelmi alakja és annak nagyszabású gyűjteménye, korának híres prágai Kincstára. Švankmajer Kunstkamera elnevezése a sajátos világképre utal; a művész úgy tekinti gyűjteményét, mint személyiségének vizuális kivetülését, képzeletének térbeli meghosszabbítását. II. Rudolf császárnak (1576–1612) a prágai várban kialakított gyűjteménye, a saját korában is híres Kunstkammer az uralkodó politikai súlyának és tekintélyének reprezentációja, az önreprezentációnak a korszakban legkifinomultabb formája, írja Thomas DaCosta Kaufmann, a manierista uralkodó időszakának egyik jelentős ismerője. A korábbi hiedelmekkel ellentétben, melyek egy szinte mániákus uralkodó cirkuszba illő kulisszáiról szóltak, Kaufmann a rudolfi Kunstkammert egy saját szimbólumokkal operáló, átgondolt és rendszerezett gyűjteményként írja le, mely a természetben fellehető ritkaságok és az emberi kézzel létrehozott alkotások válogatását adja. (Egyúttal természetesen az is rögzíthető, hogy ebbe a két kategóriába sorolható minden, ami a gyűjteményben fellelhető.) Kaufmann szerint a Kunstkammer azt a reneszánsz világlátást testesíti meg, amelyben az ember és világa mint a mikrokozmosz, a nagyvilág mint a makrokozmosz leképezése jelenik meg. Bár Švankmajer kreátumainak gyűjteménye, a Kunstkamera – melyből a most, a Danubiana Múzeumban kiállított alkotások is valók – sokban hasonlít rá, a történeti Kunstkammertől annyiban mindenképpen eltér, hogy nem tartja tiszteletben a természeti és az emberi alkotások különbségtételét és rendjét, és mintha alapjaiban vetné el a tökéletes teremtménybe vetett hitet.

Paula Findlen a Possessing Nature című munkájának bevezetőjében írja, hogy a 16–17. századi természetfilozófusok legalább annyira nemes, mint hasznos tevékenységet űztek, és ez a kettősség egyébként tapasztalatszerzésüket, megfigyeléseiket, koncepcióikat is meghatározta. A korabeli természettel foglalkozók gyűjtésüket, melyet ma múzeumnak mondanánk, leginkább úgy érthették, hogy az az adott társadalom kollektív képzeletének gyűjtőhelye (repository of the collective imagination of their society). És míg e korszak egyként osztozott az okkult és tudományos, az amatőr és tudós rendszerezés formanyelvén, a formálódó gyűjtemények maguk voltak a természet színházai (theaters of nature). Švankmajer „természetszínházát” (melyet tehát Kunstkamerának nevez) sokoldalú képzőművészeti forma jellemzi, de a gyűjtést magát is rendkívül széles értelemben használja. A Kunstkamera nemcsak bemutat, hanem a világot folyamatosan és tevőlegesen értelmezi. Gyűjteménye egy olyan ideális világmindenséget tár fel, melyben a művész az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen uralkodó. Alkotó személyisége ily módon a szürrealizmushoz kötődik, és egyben a történeti Kunstkammerhez is, amiként a Rudolf-korabeli filozófiai koncepciót aktualizálja. A Kunstkamera a rudolfi kuriozitáskabinet parafrázisának tekinthető, ahol az alkotó az uralkodó jellemének felfedezőjévé, magyarázójává is válik. Švankmajer kiállításaiban nem különbözteti meg alkotásait az esetleges talált tárgytól vagy a természeti képződményektől, maradványoktól. Ily módon egyrészt úgy érezhetjük magunkat a kiállítás termeiben, mint egy magángyűjteményben, ahol rejtve marad a néző előtt az alkotó kiléte, a forrásanyag. Másrészt egyáltalán nem válik el egymástól a szakrális, a profán, a kultikus tárgy, és az egészen egyszerű kordokumentum, mely gesztus végül feltétlenül az uralkodói ritkaságok tárházához köti az alkotót és munkáit.

A történeti Kunstkammer – mondja Kaufmann egy másik helyen – a világ bemutatására törekedett: az univerzum teljes változatosságát volt hivatva bemutatni. A Kunstkammerek nemcsak a reprezentációt szolgálták, de távolabbi, szimbolikus tartalmakat is hordoztak, enciklopédikus (antik és középkori) eszmék megtestesülései voltak, ahol a nagyvilág csodája, a művészet és természet egyenrangúként jelenik meg. Švankmajer gyűjteménye Rudolf császár gyűjteményével ellentétben nem a makrokozmosz bemutatására és megértésére tör, állítja egyik monográfusa, hanem az ember, a megismerhető és valóságos mikrokozmosz felé fordul. Saját képzeletén keresztül alkot, hogy az így keletkezett tárgyat, művet új tulajdonságokkal ruházza fel, új kontextusba helyezze.

Švankmajer soha nem úgy fordul a természethez vagy természeti tárgyakhoz, mint pusztán természethez, hanem a modern természettudományos ismeretekkel hozza azokat összefüggésbe, és képzelet-kritikai reflexió alá vonja. A képzelet ilyen magas szintre értékelése nemcsak a szürrealizmushoz kapcsolja Švankmajert, de rögtön a rudolfi időszak hermetikai hagyományaihoz is. S míg Rudolf császár gyűjteménytörténetének elbeszéléséből nem hiányzik az okkultizmus, a mágia, hiszen a korabeli hatalmi reprezentáció, és tekintély életben tartásának eszközei aligha állhattak messze a természeti folyamatokba való közvetlen beavatkozás vágyától, addig az emocionalitás, a reflexió, a szenzibilitásra törekvés, az új látásmód és a világ érzékelésének kritikai formája avatják Švankmajert a természet „mágusává”.

Jan Švankmajer világából most mintegy 50 mű látható a szlovákiai Danubiana Meulensteen Művészeti Múzeumban, Dunacsúnyban, a Dunán, augusztus végéig.