Hauszmann tervei és a Nemzeti Hauszmann Terv

KIÁLLÍTÁS

A budai királyi palota visszaépítendő épületeinek Hauszmann Alajos által készített eredeti, restaurált terveiből válogat a Várkert Bazárban szerdán megnyílt kiállítás.

MTI - MMO 2015-10-08 09:15
Cikk küldése e-mail:

A tárlat az 1850-es éveknek a királyi palotára és a Várkertre vonatkozó átépítési terveit néhány tervlappal és helyszínrajzzal mutatja be, majd a Nemzeti Hauszmann Tervben jelenleg érintett terület, a Csikós udvar egykori épületeire, a Lovardára, a Főőrségi épületre és a Stöckl lépcsőre koncentrál. Ezeken túl több, korábban a palota berendezéséhez tartozó ötvös-, porcelán- és üvegművészeti tárgy is bemutatásra kerül.
A kamarakiállítás fontos célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a várból származó, ám az utóbbi évtizedekben onnan ismeretlen helyekre került tervrajzokra, dokumentumokra, képekre vagy épülettartozékokra, amelyek a palota, így a nemzeti örökség részét képezik.
A most nyílt tárlaton is számos ilyen, ajándékként visszakapott, vagy a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ és a Budapesti Történeti Múzeum által visszavásárolt darab látható.
A kiállított, több mint száz éves építészeti rajzok a Forster Központ Tervtárából és a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből, a Hauszmann vezette csapattól származnak, amelyet mások mellett Györgyi Géza, Habicht Károly, Hoepfner Guido, Hültl Dezső és Zuschmann János alkotott. A munkák a tervezési folyamat fázisait mutatják be.
Mindezek mellett a kiállítás legmonumentálisabb darabjaként látható a palota Szent István-termét díszítő, neoromán stílusú kandalló eredetivel megegyező méretű terve is, amelyet korábban a pécsi Zsolnay gyár valósított meg, valamint a Roskovics Ignác festőművész tervei alapján Nikelszky Géza, a gyár művésze által pirogránit kerámialapra alkalmazott, IV. Bélát ábrázoló portré is.
A kormány 2014 júliusában döntött a budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv előkészítéséhez szükséges intézkedésekről. A terv szerint a 2014-2024 közötti időszakban több lépcsőben újul meg a Várnegyed és azon belül a Budavári Palota épületegyüttese. Ennek részeként épül újjá a Hauszmann tervezte Lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl lépcső is. Az egykori királyi enteriőrök közül elsőként a román kort idéző Szent István-terem újul meg a BTM főbejárata fölött.
A bemutató kurátorai Rostás Péter, a BTM főigazgató-helyettese és Ritoók Pál, a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményvezetője.

Mi történik most Párizsban, Londonban, Madridban?

KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ

Először látható Európában, Párizsban Warhol Árnyékok című sorozata, több mint 30 év után újra Edvard Munch-kiállítás nyílt Madridban, és Goyának szentelt nagyszabású tárlat nyílik ma a londoni National...

2015. október 10. MTI - MMO

Egy kalandor-diplomata a világ körül

KIÁLLÍTÁS

Rakovszky Béla(1900–1901) életéről szóló időszaki kiállítás a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum Mosonvármegyei Múzeumában.

2015. október 10. Rosta András

Bútorok, órák, katonák és egy viaszmodell

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

Régi bútorok új kontextusban a Kiscelli Múzeumban, Drozdik Orsolya „Medikai Vénusza” a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban,fotókiállítás a Móra Ferenc Múzeumban,megállt az idő a Magyar Kereskedelmi és...

2015. október 10. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...