Fotó Hemző

KIÁLLÍTÁS

Hemző Károly életművéről átfogó képet nyújtó, a közönség által korábban nem láthatott fotókat is felvonultató fényképkiállítást nyitottak meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban.

MTI 2015-12-07 09:12
Cikk küldése e-mail:

Magyarország a fotóművészet terén nagyhatalomnak számít, és Hemző Károly pozitív életszemlélettől sugárzó fényképeivel, hasonlóan André Kertészhez és Robert Capához, a legnagyobbak közé tartozik – fogalmazott a megnyitón Tomka Gábor, a múzeum főigazgató-helyettese. Szarka Klára fotótörténész, a kiállítás kurátora elmondta: Hemző Károly egyike a 20. század második fele kiemelkedő magyar fotográfusainak, életműve több mint 250 ezer fényképkockát foglal magába.

 

MTI Fotó: Czimbal Gyula

A péntektől látogatható, 700 négyzetméteren elterülő Szabad szemmel – Fotó Hemző című kiállítás részeként összesen több mint kétszáz, jelentős részben fekete-fehér felvétel – vintage kópia és az eredeti negatívról készült nagyítás – tekinthető meg, valamint további több száz képpel vetítések formájában ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A kiállítás első része a sportfotós Hemző Károlyt idézi meg. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója szerint Hemző Károly olyan istenadta tehetség volt, aki a kor technikai követelményeinek megfelelően képes volt előre látni, mi fog történni a pályán. Hozzáfűzte: az 1950-es években Hemző Károly pályakezdő fotósként az akkori magyar sport fellegvárában, a Honvéd Sportklubnál többek között az Aranycsapat tagjairól készíthetett bravúros felvételeket. Szabó Lajos azt is kiemelte, hogy a kiállítás anyagának csaknem felét olyan elveszettnek gondolt fotók adják, amelyeket korábban sosem láthatott a közönség.


Az eseményen Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa hangsúlyozta: a tárlat lehetőséget ad arra is, hogy új szempontok alapján vizsgálhassák az érdeklődők és a szakemberek Hemző Károly rendkívül színes életművét. A kiállítás második részében így Hemző Károly pályájának 1967-től kezdődő, bő két évtizedes korszaka kerül terítékre, amikor a csakis a külföld számára megjelenő Magyar Szemle munkatársaként, képszerkesztőként a szakma aktív alakítója lett. Kedvenc témái közé tartozott ekkoriban a budapesti élet megörökítése, de számos képe született a Dunakanyarról, Szentendréről, a Balatonról, valamint az olyan „lovas” helyekről is, mint a Hortobágy, Bugac vagy Apajpuszta.

Az életmű kiemelkedő részének tekintett, lovakról készített fényképekkel külön terem foglalkozik, emellett a tárlat kiemelt figyelmet szentel annak is, miként hatott Hemző Károly a fotósok újabb generációira. Utóbbi részben, ahol megtekinthetők Hemző fotósfelszerelésének darabjai is, többek között olyan neves fotográfusok, mint Korniss Péter, Keleti Éva és Bánkúti András, videofelvételeken vallanak a művészről.

A számos dokumentummal, interaktív vetítésekkel és a korszak megidézésében segítő installációkkal színesített kiállítás záró részében a gasztrofotós Hemző Károly kerül középpontba. Olyan fotókat láthatnak a látogatók, amelyeket eredetileg Lajos Mari nemzedékek által használt szakácskönyveiben adtak közre.

A március 15-ig megtekinthető kiállítás megnyitásaként a Hemző Károly Puskás Ferencről készült fotója alatt kialakított vitrinbe helyezték a legendás futballista góllövő cipőjét.

(s)

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...