©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

El Kazovszkij - orosz szemmel

Szubjektív tárlatvezetés, versekkel.

 

Néhány nappal A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállítás bezárása előtt, megannyi – megtartott és újragondolt –magyar és orosz nyelvű tárlatvezetés után sikerült a bátorságomat összeszednem, és a gondolataimat papírra vetnem El Kazovszkijról, Jelena Efimovna Kazovszkajáról, és művészetéről – egy orosz sorsról Magyarországon.

„Nekem vér helyett is nyelv folyik az ereimben” – ez volt a kulcsmondat, ami úgy vezetett végig a kiállítás termein, mint Ariadné fonala.Nemcsak festő, performanszművész, díszlet- és jelmeztervező volt ő, hanem irodalmár, költő i

 

 

Nap,

vagy hónap,

vagy tíz év.

Ne kelljen

Késsel

A szívemben

Élnem.

Meddig

bújhatok a bőrömből

ki?

Átjárható messzeségbe?

Én lepihenek

itt.

 

A lírájában önmagáról hímnemben beszél, mint Zinaida Hippiusz, az orosz szimbolizmus egyik alapítója, aki elutasította a hagyományos férfi-női szerepeket, és szintén előszeretettel hordott férfiruhákat.

 

 

A „Vágy-vágy” festményen a vándorállat még egy fejet növeszt, és szörnyeteggé változik, mindjárt ketté is osztódik, hogy két különböző úton induljon el, amelyek talán találkoznak majd, ott a messzeségben. Közelebb jövök, nem szörnyeteg ő, kettős állat, két vágy emészti, kétarcú Janus is lehet, a kijáratok, bejáratok, ajtók és megoldások istene. Számomra inkább ő Huzivoni (Tyányitolkaj) Kornej Csukovszkij Ajbolit című meséjéből. Bizalmatlan állat, nagyon félénk, éber, mindig csak az egyik feje alszik, a másik őrködik, még senkinek sem sikerült elkapnia, állatkertben vagy cirkuszban mutogatnia, ketrecbe zárnia, korlátok közé szorítania. Csak Ajbolit doktor szelídítette meg a jóságával, vagyis van remény a vándorállat számára, reménykeltő ez a vágyakozással vegyes várakozás.

 

Nem véletlen a hattyúval való találkozása sem, mert a hattyú szépséges királykisasszonnyá változhat, benne rejlik a változás lehetősége és egy másik élet ígérete, a nagyszüleinek címzett képeslapot óvodás Jelena is így írja alá: A ti hattyú-királykisasszonyotok (Carevna-Lebegy). De hattyúból tojás is lehet (vagy fordítva), felhő, liba, rendre cserélődnek az ovális formák El Kazovszkij képein, vajon ecsetjével kit simogat elő a vászonra?

 

 

Roppant veszélyes lények is tartoztak a művész mitológiájához, amely nemcsak az orosz mesékből és irodalomból táplálkozott, hanem az antik kultúrkörből is. Hiszen az Ermitázs antik gyűjteményében kezdődött története, ahová művészettörténész édesanyjával járt. Ott lett szerelmes a görög szobrokba, ott születtek az első meséi, amelyeket aztán otthon eljátszott, és istenekkel, csodalényekkel álmodott. Félig madár, félig szépség, félig álom, félig ének, félig hallgatás, félig hullám, félig ölelés, félig igazság, félig kikötő, félig hang, félig mozdulat, félig utazás, félig altatás, félig zsákmány, félig szerető, félig fogoly, félig remete, ilyen egy szirén El Kazovszkij szavaival. Néha nem veszélyes, csak üres, a káprázat maga, az álom héja, minden emberi nélkül. De a szirén, sellő, torzó mellett egy nagyon is emberi, fiatal fiú kedves arcát fedezzük fel. Ő Nyikolaj Juszupov herceg, befolyásos nemesi család sarja, aki szerelmi párbajban vesztette életét 1908-ban, fél évvel a 25. születésnapja előtt. Az Orosz Birodalom egyik leggazdagabb családja felett átok lebegett, ha két fiúörökös született, az egyik nem érte meg a 25. életévét. Nyikolaj mellett a kicsi Jelenát látjuk a fotomontázson, katonai egyenruhában. Nyikolaj nem akart katonatiszt lenni, jogi tanulmányokat folytatott, bezzeg El Kazovszkij: „Katonatiszt akartam lenni mindig is. Természetesen férfi katonatiszt, másrészt meg múlt század végi, múlt századi orosz arisztokratikus tudattal”. Miért bálványozta úgy a művész a herceget, miért rajongott érte, mi rokonította a két sorsot? A színház, a játék szeretete? A reménytelen szerelem? Egy újabb titok.

 

Kedvenc lapjaim,

kedvenc szavaim

benned születnek,

hogy a nevedet kapják meg.

 

De eltűnsz a szavakban,

te magad gyomlálod,

hogy a széttépett dalokat

Hordja ki a csend.

 

De a csend félelemmel

haza ment. El.

Mesét szül majd nekem,

hogy te legyél.

 

A vándor állat elfáradt, vágytalanná válik, sokat kóborolt a sivatagban, megmászta a magas hegyeket, szárnyat növesztve, denevérként suhant az éjszakában, időzött a purgatóriumban, ahol a léleknek lehetősége adódik a változásra, kétségbeesetten kérdezte, elszáll-e a lélek...Hosszú hajóutazásra készülődik, téli utazásra a sötét tengeren, kapitány nélküli hajóra száll, ami egyszerre csak Szent Grál formáját ölti, és megtartja, megóvja. Nem tudom, elszáll-e a lélek, de El Kazovszkij itt van, ezen a kiállításon, a festményei lüktetésében, energiájában, az élete képregényében, a szerelmi történetében: az orosz klasszikus irodalmat és zenét imádó kislány, a radnótis gimnazista, a festőnövendék, a lázadó punk, az őszinte, bátor, egetrengető szerelem által megsebzett, különleges életművet ránk hagyó igazi túlélő.

 

Sétálni megyek,

Megtalállak,

A falnál ülsz guggolva,

Rám várva,

Fényes nappal.

Visszatérve

Szófogadó országokból,

Elfojtott álmokból,

Leharapott szavakból..

 

(A vereseket a cikk szerzője fordította)

(s)