Kairóban mutatkozik be a magyar nyelv
KIÁLLÍTÁS
„A magyar feje kemény, mint a kő.” Ha mást nem, ezt eddig is tudták a magyarokról a muszlimok, hiszen többségük ismeri ezt az arab közmondást.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2016-02-17 13:05 |
De ezen a megállapításon kívül alig vagy egyáltalán nem hallottak még a másik földrészen élő, más nyelvcsaládba tartozó nyelven beszélő magyar népről. Ezért is nyújthat izgalmas felfedezést a Kairóban múlt év novemberében nyílt kiállítás, amelyből többek között kiderül, hogy – ezek a némiképp ismeretlen – kemény fejű magyarok a világ kb. 42., Európában – a 67-ből – a 12. legnagyobb nyelvén szólalnak meg, a beszélők száma alapján. A tárlatot a Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézménye, A Magyar Nyelv Múzeuma, valamint a Magyar Kulturális Tanácsosi Hivatal – Balassi Intézet és Magyarország Nagykövetsége készítette. A különleges vállalás célja, hogy közelebb hozza az egyiptomiakhoz a magyar nyelvet, általa pedig a magyar kultúrát.
Mi az, amiben a magyar nyelv eltér más nyelvektől? Mit érdemes mindenképpen elmondani a magyar nyelvről? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a tíz tablóból álló tárlat. A kiállítás angol nyelvű, de természetesen magyar szövegrészletek és példák is vannak benne. Ezekkel erősít rá a magyar nyelv jellemző vonásaira. A tablósor szövegének feladata ugyanis, hogy elérje a rácsodálkozást, illetve felkeltse az érdeklődést e távoli – vagy nem is olyan távoli (lásd lent: magyarábok) – nép iránt. Ez pedig látszólag célt is ér egy olyan hosszú szó közzétételével, mint az elkáposztástalaníthatatlanságoskodásaitokért. A magyar képes a névszóhoz akár 17-18 esetragot is kapcsolni. Vagy ahogy Gyarmathi Sámuel írja 1794-ben: „Némely magyar szóból 3076 szót is lehet csinálni.” A magyar nyelv a ragozással, toldalékolással le is vehetné a felületesebb látogatót a lábáról, de a kiállítás nem a legekről szól, és tartogat még érdekességeket. Sorra veszi a nyelvünk kialakulását, szerkezetét, hangjait.
Ívében a tárlat fokozatosan közelíti a magyar nyelvet a muszlim közönséghez: távolról, a nyelvrokonságtól indul, felfedve, hogy a magyar uráli eredetű nyelv, de indoeurópai és szláv nyelvek veszik körül. A magyar nyelvet már címében is „ősi és modern, ázsiai és európai”[1]-nak bemutató kiállítás a következő lépést a rokonszenv felkeltésére a közmondások tárgyalásakor teszi. Ebben az egységben keres először komolyabb párhuzamot: hasonló gondolkodást tükröző arab és magyar közmondásokat mutat be.
„Mindenki saját kalácsa alá kaparja a parazsat. (Arab)
Minden szentnek maga felé hajlik a keze. (Magyar)
vagy,
Addig röpköd vissza a légy, míg beleesik a mézbe. (Arab)
Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. (Magyar)”
Ezek a – nemcsak nyelvi, hanem – kulturális hagyományokat is őrző közmondások tanúskodhatnak a muszlim és magyar ember hasonló világlátásáról, észjárásáról. Arról, hogy az egymástól földrajzilag távol élő két nép azonos értékrenden keresztül látta és értékelte a környező világot.
A tablók véges sora kitér a magyar irodalom nemzetközi ismertségére és elismertségére. Mesél a magyar irodalmi és nyelvi emlékek ápolásának hagyományáról, intézményesüléséről: a Petőfi Irodalmi Múzeumról, a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesületéről és A Magyar Nyelv Múzeumáról, hangsúlyozva Kazinczy Ferenc munkásságát. A zárás előtt a kilencedik tabló címe hívja fel egy különleges témára a látogatók figyelmét: „A magyarábok”. A játékosnak tűnő elnevezés „komoly” nyelvi szerkezet eredménye: a magyar népnévből és a núbiai -áb képzőből jött létre, jelentése magyar törzs vagy család. A magát magyar eredetűnek valló népcsoport a mai Egyiptom és Szudán határán elterülő, Núbiának nevezett területen él. Őseik egy része a 16. században Egyiptomba hurcolt török hadifoglyok. Más legenda szerint elődeik a török hódoltság alatt tértek át az iszlám hitre, ezért Mária Terézia magyar királynő kiutasította őket Magyarországról.
A kiállítás szövegét Nyiri Péter, A Magyar Nyelv Múzeuma főosztályvezetője írta; munkáját Rabec István nyelvész segítette. A teljes anyagot „egyiptomi szemmel” Kovács Renáta, a Kairói Magyar Kulturális Intézet vezetője lektorálta. Az angol fordítást Rácz Katalin és Bob Dent készítette.
Az anyagot először a kairói magyar kulturális intézet kiállítótermében mutatták be, majd a tablók 2016 tavaszán továbbutaznak a Bibliotheca Alexandrinába, ősszel pedig az Ain Shams Egyetem Magyar Részlegre.
[1] József Attila
