Egy eltűnt vár nyomában
SÁTORALJAÚJHELY
Hogyan válik izgalmassá egy eddig a föld mélyén megbújó vár bemutatása virtuális effektek nélkül? A PIM Kazinczy Ferenc Múzeumának rendhagyó régészeti kiállítása: „Egy eltűnt vár nyomában”
| Szathmáry-Király Ágnes |
2016-09-08 09:45 |
VÁRosi legenda
„…Pálóczy Antal főispán, a zempléni nemesség egyik vezére, Mohács mezején elvérzett. Özvegye, a szép Ráskay Magda, nem hiszi, hogy férje ott lelte halálát, mert hiszen a másik vezér, Perényi Péter, a szomszéd Patak várának akkori ura baj nélkül haza menekült, sőt királyjelöltté tette magát. Első hódítmányáúl szerette volna bírni Pálóczynak újhelyi várát és "Újhely Vénuszát", a szép Magdát. Hanem kudarczot vallott. Perényit Újhelyből megalázva utasította vissza Ráskay Magda. Perényi már-már le is mondott a vár meghódításáról és a szép Magdáról, a mikor hirtelen nem várt eset történt. … A szépséges özvegy hűséges kapitánya, Ulrich spanyol lovag, olthatatlan szerelmével ostromolta úrnőjét, de eredménytelenül. A szerelmi tébolyától elvakított ember ekkor bosszút esküdött és árulóvá lett: megnyitotta a vár kapuját az ellenség előtt és azután, tettét megbánva, önkezével oltotta ki életét ott, az újhelyi vár alatt, azon a tájon, a hol ma a véres dráma emlékét megörökítő "Gyilkos-korcsma" van.” [1]
A romantikus dráma egy korabeli levél félremagyarázásából született. A Zempléni Levéltár ma is alkalmazott logikai rendjének kialakítója, Szirmai Antal 1804-ben „találta ki” Ráskay Magdolna alakját. Vélhetően Ferdinánd király hű emberének, Serédy Gáspárnak egy 276 évvel korábban kelt levele adta hozzá az ötletet. A nagyhatalmú földbirtokos, több felvidéki vár ura személyesen is átélte Perényi diadalmenetét Zemplén vármegyében. A história fennmaradt, meghamisítva ezzel a történelemnek azt az apró részletét, hogy Pálóczy Antal valójában nőtlen volt. De ha a „hőslelkű özvegy” nem létezett, akkor ki az a nő, akiről Serédy félreérthetően írt levelében, és hogyan köthető az agglegény alispán személyéhez? Csak egy kora újkori pletyka él tovább? Mindenesetre van benne annyi pikantéria, hogy megszínesítse egy régészeti lelőhely meglátogatását egy laikus számára is. Lehet, éppen ez adja az motivációt ahhoz, hogy kedvet kapjon megmászni a 334 m magas Vár-hegy meredek oldalába vésett több száz lépcsőfokot. A hegytetőre érve a romantikus hangulatot tovább fokozza a hegység és a síkság markáns találkozásának látványa.
Történelem
A meglehetősen hosszú és keskeny hegygerincen felépült újhelyi erődöt elsőként az V. István által kiadott 1261-es szabadalmi oklevél említi. A nagy kiterjedésű újhelyi vár a tatárjárás után, valamikor IV. Béla idején épült stratégiai szempontból a magaslatra, ahonnan könnyen ellenőrzés alatt lehetett tartani a hegyvonulat tövében elterülő síkságot. Birtoklástörténete a késő középkortól hitelesen felvázolható – kivéve Szirmai történetírói „fricskáját”.
1390-ben Perényi Miklós szörényi bán kapta Érsomlyó váráért cserébe Zsigmond királytól. Majd fia halálával 1428-ban kihalt ez a Perényi-ág, és a vár ismét királyi birtokba került. Az uralkodó azonban a következő évben megint eladományozta az erődöt a Pálóczi család két várának fejében. A család utolsó férfitagja, Antal elesett a mohácsi ütközetben, s a vár Szapolyai János kezébe, majd Sárospatak városával egyetemben Perényi Péterhez került. Mégpedig úgy, hogy a vár élén álló uradalmi tiszt, Atyinai Simon – őt személyesítheti meg a história Ulriche – hol Szapolyai János, hol I. Ferdinánd oldalára állva több-kevesebb sikerrel védelmezte a várat; majd egy év ostrom után végül egy éjjel feladta azt. Az elavulttá vált várat Perényi hadászati szempontból már nem tartotta jelentősnek. Innen keltezi azt a levelét, amelyben a kassai tanácstól kőműves mesterembereket kér sárospataki építkezéseihez, a Bodrog-parti vár megerősítéséhez. Az 1538-ban, majd 1546-ban és 1548-ban kiadott oklevelek már romosnak írják le az újhelyi várat.
Az újhelyi hegytetőn eltűnt vár birtoklástörténete alaposan kutatott, míg kinézetéről szinte fogalmunk sincs. Se egy alaprajz, se egy veduta (festmény, rajz, metszet). Mindössze egy sokak által megkérdőjelezhető hitelességű alap- és rekonstrukciós rajz Soós Elemér tollából (1904)[2]. A hadmérnök a "várhegy fenlapjára és azon talált maradványaira tekintettel" készítette el a rajzát. Vannak, akik mégis úgy vélik, hogy figyelemre érdemes a skicc, mert a 19-20. század fordulóján a helyszínen járva Soós még láthatott jelentősebb falmaradványokat.
Földalatti valóság
Ma, aki megmássza a hegy meredek falába vágott több mint száz lépcsőt, annak tekintetét először szinte magával rántja a mélyben elterülő táj látványa. A platón körülnézve pedig egyértelmű, hogy aktív ásatás folyik: felszínre került és jelölt falak, kőhalmok. Szakavatott szem kell ahhoz, hogy az ásatási területet szemlélve valaki meg tudja állapítani: Soós hellyel-közzel, semennyire vagy teljesen eltalálta-e rajzán az épületek valós helyét. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, Ringer István által vezetett feltárás lesz az, amely hitelesen visszaigazolja majd a valóságot. Korábban Nováki Gyula és Sándorfi György folytatott terepbejárást és készített felmérést a várról 1986-ban, de a régészeti szempontból jelentős munka két évtizeddel később, 2007-ben kezdődött a Várhegyen. Abban az évben végezték el a terület részletes régészeti-geodéziai felmérését, és geofizikai vizsgálatát. Ez alapján a 2500 négyzetméteres plató délkeleti fele rendkívül részletgazdagnak mutatkozott: több nagyobb mélyedés, bennük falnyomok, illetve habarcsfoltok utaltak épületmaradványokra. Hat alacsonyabb és két magasabb falszakasz külső síkját találták meg. Egy precíz mikrodomborzati térkép létrehozásával és a geofizikai mérések kiértékelésével nagyrészt meghatározhatóvá váltak a vár mesterséges létesítményei.
Egy év múlva megkezdődhetett a tényleges feltárás. Ringer István csapata olyan eredményre jutott, ami alapján hosszú távon tervezni lehetett a munkát. Egy több helyiségből álló épületegyüttes maradványainak részletei kerültek napvilágra: a falak valószínűleg a várkápolnát övezték. Több mint ötven, javarészt törmelékes riolittufa faragványra is leltek. A falszövetből előkerült reneszánsz párkányok, ülőfülke töredékek és küszöbkövek pedig nemcsak az épületegyüttes alaprajzát, de a nyíláskiosztását is segítenek restaurálni. Apró megfigyelés, de sokat mutat a középkori hétköznapi életből az a kőlap, amelybe egy malom-játék körvonalait karcolták: öt-hatszáz évvel ezelőtt is jelentős volt a játékra, szórakozásra, kikapcsolódásra való igény.
Az egykori felszínt és belső járószinteket borító vastag törmelékrétegből a 17. századra keltezhető leletanyag is napvilágra került. Ez azt bizonyíthatja, hogy a történeti adatokból ismert, 16. század első harmadában bekövetkezett pusztulás után is használták a várat. A törmelékhalom alól pénzérmék, kerámiadarabok, vasszerszámok, ágyúgolyók kerültek elő.
Bár a kutatás elsődleges célja az volt, hogy a vár legutolsó, írott forrásokkal alátámasztható állapotát megismerjék, a helyzet úgy hozta, hogy térben – és így időben is – mélyebbre ástak a régészek. A belső falak feltárásánál az egyik falmaradvány omlása miatt mélyebbre kellett menni a korábban feltárt járószintnél. Ekkor bukkantak az Árpád-korból származó leletekre, amelyek bizonyítják, hogy valóban a Tatárjárást követően épült a vár.
Idén a hegy északi csúcsán előkerült torony feltárására és a várudvarra koncentrálódik a figyelem. Ringer István mellett Hegyi Dóra és Nádai Zsófia irányítja a szakmai munkát. A Várhegy északi végén egy háromszög alaprajzú torony helyenként 3 és fél méter magasságban álló falai bontakoznak ki a törmelék halom alól. Ez a terület különösen sok kincset rejt. Egy teljesen ép pecsétgyűrű, díszes mentegombok, veretek és számos 15-16. századi ezüst pénzérme került napvilágra. Az idei évtől Az ELTE Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszéke mellett civil önkéntesek is bekapcsolódtak a kutatási expedícióba.
Múzeumban épül újra a vár
A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai „lehozták” az újhelyi várat a Kazinczy Ferenc Múzeumba, bemutatva azoknak a látogatónak, akik még nem akarták megmászni a meredek Várhegyet, és azoknak, akik már jártak ott és mögé akarnak látni a kövek történetének. Egy játékos, fiókos vitrin kivételével nincsenek bemutatott tárgyakat rejtő szekrények a kiállításban, ahogy ez más régészeti tárlatban megszokható. Tablók vannak, amik bemutatják a várat, mint birtokközpontot, mint hadászati objektumot, mint életteret. A történeti rész után rövid, lényegre törő szövegek, történeti narratívák segítik a kor bemutatását, a beleélést. A feltárás során előkerült, a vitrinben bemutatott hétköznapi tárgyakhoz (pénzérme, puskagolyó, gyűszű, stb.) hétköznapokról szóló középkori szövegrészleteket választottak az irodalomtörténészek. Ezekkel egyrészt kontextusba helyezték a tárgyakat - ezáltal érthetővé is tették használatukat, készítésüket a ma embere számára -, másrészt intellektuális szférát teremtettek a tárgyak köré.
Az, hogy a feltárás során talált tárgyakat fiókos szekrény rejti, egyfajta szimbolikája a régészeti munkának: a szelvényekben kiásott leletek meglepetésszerű felfedezéséhez hasonlítja a látogató által megpillantott, fiókba rejtett gyűszűt, puskagolyót, pénzérmét. Werkfotókon jelenmek meg a mai kor, a régészeti feltárás pillanatképei, a padlón az ásatás 2013-as állapota. Ezek vezetik át a látogatót a másik terembe. A folytatás már az újhelyi vár történetét mutatja be. Itt az eredeti tárgyak a kiásott kőmaradványok. A tablókat pedig felcserélik a hallgatható szövegek a helyi legendákról. Beleképzelni magunkat ezek romantikájába az eredeti gótikus ablakkeretben - mint egy időkapszulában - ülve, nem is olyan nehéz. A terem egyik sarka már újra visszazökkent minket a valóságba: régészeti módszertanra koncentrál. Híján a szaktudományi kifejezéseknek, itt a laikus is megértheti az alapfogalmakat, alaptevékenységeket. A valósággal való találkozás összetöri az ecsettel sepregető várásató régész képét, és kedvet csinál a történészek gyakorlati munkájához.
A régészek és irodalomtörténészek találkozása adta azt a szemléleti többletet, ami különlegessé teszi a tárlatot más azonos témájú kiállításokhoz képest. Kevés, és a középkori élet kevésbé meghatározó tárgyaival kellett dolgozniuk a kurátoroknak. A korabeli szövegek mégis megteremtik azt a miliőt a tárlatban, amitől izgalmassá, hangsúlyossá válik valamennyi. Nem egy golyóbis lesz, amit a vitrin rejt, hanem az a golyóbis, ami a 16. század magyar „maffiózóját” eredménytelenül célba vette. És ami ha talál, sorsfordító lehetett volna a várnak. De mindez csak feltételezés, izgalmas fantázia - akárcsak Ráskay Magdolna kitalált alakja.
[1] Vende Aladár : Sátoraljaújhely in Magyarország vármegyéi és városai – a teljes „Borovszky” http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0026/7.html
[2] ifj. dr. Reiszig Ede: Zemplén vármegye története in Magyarország vármegyéi és városai – a teljes „Borovszky” http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0026/18.html
