Tárlat a névadóról

SELYE

Selye János születésének 110. évfordulója alkalmából a világhírű magyar professzor életét bemutató állandó kiállítást nyitottak a tudós nevét viselő révkomáromi magyar egyetem konferenciaközpontjában csütörtökön.

MTI 2017-01-27 15:43
Cikk küldése e-mail:

A stressz eredete és alapjai nevet viselő tárlat Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Selye János Egyetem (SJE) közös projektjeként jött létre. A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagainak felhasználásával készült kiállítás ünnepi megnyitóján részt vett Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, illetve az egyetem leköszönő vezetője, Tóth János és a kedden kinevezett új rektora, Juhász György is.

Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete az ünnepségen mondott beszédében a stresszelmélet megalkotásával világhírűvé vált Selye János életútját méltatta. Felidézte: bár Selye Jánost 10 éven keresztül jelölték az orvosi Nobel-díjra, azt mégsem kapta meg, ennek ellenére a tudós stresszelmélete óriási lökést adott az orvostudománynak, megállapításai mind a mai napig fontos szerepet játszanak. Hangsúlyozta: a Selye János életét bemutató kiállítás nem is kerülhetett jobb helyre, mint a róla elnevezett egyetem falai közé, melynek létrejöttéről annak idején heves politikai viták folytak, s amelyek pozitív végkifejletéhez Selye János kikezdhetetlen hírneve is hozzájárult.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával létrejött állandó tárlat anyagára épülve a közeljövőben egy vándorkiállítás is készül, amely a tervek szerint a pozsonyi, a turócszentmártoni, illetve a kassai orvosi karokon is látható lesz.

Az élet sava-borsa

KIÁLLÍTÁS

Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói - Götz Eszter a SOM időszaki kiállításáról.

2015. július 07. Götz Eszter

Az izgalom biológiája

KIÁLLÍTÁS

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum holnap nyíló kiállításán főszerepet kap a stresszelmélet. A téma azért is fontos, mert a stresszkutatás meghatározó személyisége, Selye János magyar-osztrák származású...

2015. május 05. Magyar Múzeumok Online

Kurátor és designer fekete-fehérben

LÁTVÁNY ÉS SZAKMA

A design és tudomány kiegyensúlyozottan, egymást támogatva kapott helyet a SOM stresszről szóló kiállításában.

2015. május 05. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...