A magazin 73. számában először is visszatérhetünk az elmúlt hónap legjelentősebb kortárs művészeti eseményére, az Art Market Budapestre, galériásokat és a szervezőt faggatva arról, hogyan képzelik a továbblépést, mi kellene az üzleti sikerhez, hogyan lehetne több eladást generálni. Aztán rátérhetünk ennek a hónapnak a szenzációjára, a Szépművészeti Múzeum holland kiállítására, aminek kapcsán a Rijksmuseum 17. századi holland festményanyagának kurátora beszél arról, milyen társadalmi és művészeti közeg tette lehetővé, hogy ott viszont valóságos festmény-boom és festményvásárlási láz köszöntött be az úgynevezett arany évszázadban, és létrejött egy olyan életmű, mint a rembrandti.
Még mindig a holland kiállítás kapcsán foglalkozunk az eufemisztikusan anatómiai leckének nevezett ábrázolástípussal, amely általában sebészeket megörökítő tablókép – amin mindig fekszik egy boncolást elszenvedő tetem is. Az extrém téma után sokkal kedvesebb, bár nem kevésbé extrém a kis infánsok és infánsnők sorozata, amit a bécsi Velázquez-kiállítás beharangozójaként közlünk. Szobrászat és korfestés, a Liszt Ferencet sokféleképpen megörökítő Strobl Alajos kapcsán a legszürreálisabb jelenség az az életkép, ami a Halhatatlanság forrása címet kapta, ahol is Munkácsy, Zichy, Benczúr és Lotz ülnek egy közös szárnyas lovon, Pegazuson, amelyre persze mások is próbálnak felkapaszkodni.
A következő cikk ugyanezzel foglalkozik, illetve azzal, hogy a kor Budapesten is megforduló francia színésznői a hírnevet nyilván saját művészetüknek köszönhették, de a halhatatlanságot inkább azoknak a Toulouse-Lautrec-műveknek, amiken megörökítődtek. Színházi témájú az az írás is, csak bábszínházi, amelyikben arról olvashatnak, kik voltak azok a képzőművészek, akik ezen a területen is alkottak, és hogyan lett a Bábszínház az ötvenes években háttérbe szorított művészek menedék-munkahelye.
Ki gondolná, hogy az első világháború hatásai néha a kerámiavázákon és dísztárgyakon is tetten érhető, vagy ki tudta, hogy a korban létezhet a prekolumbián művészet kimutatható hatása magyar műtárgyakon. Aztán egy nagy ugrás, és e szám utolsó blokkjában azokról a művészeti jelenségekről olvashatnak, amelyek a rendszerváltozást kísérték. Szó szerint, mert egyre világosabban látszik, hogy akkoriban a vezető műfaj a zene volt, a főszereplők pedig az underground zenekarok. Nem tudom, az egyes szereplők mit szólnak hozzá, de művészettörténeti feldolgozásuk már javában tart.
ARTANZIX / Szabó Tamás: HOLTPONTON A MAGYAR VÁSÁR? – Vélemények az Artmarket Budapestről / Fáy Miklós: REMBRANDT JELEN VAN – Beszélgetés Pieter Roelofssal / Németh István: BANKETT HELYETT – Sebészek, bűnözők és festők találkozása a boncasztalnál – Dr. Sebastiaen Egbertsz. anatómiai leckéje / Mészáros Zsolt: VELÁZQUEZ A SZOMSZÉDBAN / Peternák Anna: LISZT-VARIÁCIÓK A RÉGI ZENEAKADÉMIÁN – Strobl Alajos és Liszt Ferenc / Galácz Judit: PÁRIZSI ASSZONYOK -Toulouse-Lautrec művésznői Magyarországon / Gréczi Emőke: JAKOVITS SÁRKÁNYA, ORSZÁG LILI ORRA – képzőművészek a bábszínházakban / „EZ A HELY VOLT AZ ÉN FŐISKOLÁM” – Bródy Vera bábtervezővel Gréczi Emőke beszélgetett / Kiss Bálint: BÚBAJOS, BŰBÁJOS SZÜRREÁLIÁK – Nagy Sándor és Zilzer Hajnalka extrém kerámiái / Topor Tünde: I LOVE LACA / Mélyi József: KINEK AZ IDEJE? – Szilágyi Lenke múlt-képei / Zombori Mónika: A VAJDASÁGI ENFANT TERRIBLE: BADA DADA
