©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Reformáció 500 = 100 intézmény + 400 tárgy az MNM-ben

Csaknem 100 kölcsönző intézmény több mint 400 tárgyával nyílt meg 2017. április 26-án az IGE-IDŐK – A reformáció 500 éve című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

500 esztendeje Luther fellépésével kezdődött a reformáció, amely gyökeresen megváltoztatta Európa arcát. A reformáció értékei az egyetemes kereszténység kincsei is, az egyetemes kereszténység öröksége pedig az egész emberiségé: a fél évezreddel ezelőtt elindult folyamatok máig hatnak életünk minden területén.

A Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők kiállítása a magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyaival ismerteti meg látogatóját, aki egyedülálló, páratlan kincseket láthat, és részletes magyarázó szövegek segítségével tájékozódhat. Az erdélyi fejedelmek portréi, Huszár Gál énekeskönyve, amely a világon egyetlen példányban létezik, az Esterházy-gyűjtemény egyes darabjai, a 17. századi politikai röplapok, a 18. századi torvaji orgona mind e fél évezred szellemi és tárgyi lenyomatai. Bemutatásuk magyarországi és határon túli múzeumok, gyűjtemények és egyházközségek példamutató összefogásával valósult meg.

A tárlathoz kapcsolódik a Huszadik századi protestáns életutak című kamara kiállítás Hosszú Gyula szervezésében, ahol 2017. május 2-től május 7-ig zajlik a ReFilm – Protestáns dokumentumfilmek hete.

A 15. századi Európa tele volt várakozással, félelemmel és reménnyel. A társadalmat és az egyházat megtizedelő nagy pestisjárvány, a gonosz evilági tobzódása új utakra indították a keresztyén közösség többségét. Az üdvösség keresése korábban nem látott új kegyességi formákat és társadalmi-lelki mozgalmakat indított el. Proféták jelentek meg, akik az idők végezetének közeledtét hirdették, megtérésre és a vallásos cselekedetek pénzbeli megváltását helytelenítve az egyház megtisztítására szólítottak fel.

Luther tanai már az 1520-as években biztosan eljutottak Magyarországra kereskedők, német nemesek és humanisták közvetítésével, sőt a budai királyi udvarban is megjelentek. Az egyházi és világi hatóságok felléptek az új tanok képviselőivel szemben, de Európa sok országával ellentétben, Magyarországon nem gyúltak tömegesen máglyák.

A reformtanok terjedésében a mohácsi csata jelentett áttörést, amely valósággal sokkolta a szentek segítségében és az egyház védelmében bízó, vallásos lakosságot. A hívek magyarázatot vártak és vigasztalást a török hódítás okozta sanyarú helyzetükben. Hiteles választ ekkor a megújulás képviselőitől kaptak.

Az 1530-as évektől vándorprédikátorok járták az országot, igehirdetéseikben régi és új tanítások keveredtek. Sokan remélték, hogy a keresztyénség egysége helyreállítható, ám az új egyházak keretei már az 1540-es évek folyamán kezdtek kirajzolódni. A török katonai előrehaladása következtében a katolikus püspöki székeket sok helyen nem töltötték be, a püspökök politikai feladataik miatt nem tudtak egyházuk ügyeivel foglalkozni. Az új egyházak ezért többnyire betöltötték a kiüresedett régi struktúrát. A nemesség támogatta vagy tolerálta az új közösségeket. A királyi udvar sem lépett fel ellenük, mivel az ország védelmét nem kockáztathatta azzal, hogy konfliktust vállal a többségében protestáns nemességgel. A hallgatólagos elfogadás lehetővé tette, hogy az ország lakossága a szétszabdalt középkori Magyar Királyság romjain a század végére többségében protestánssá váljon. Egyszerre jöttek létre közösségek a katolikus Habsburgok országrészében, a török hódoltságban, és az eleinte katolikus, majd lutheri szemléletű, még később református, aztán unitárius, illetve újra katolikus erdélyi fejedelmek országában. Szintén egyedülálló módon Erdélyben a radikális reformáció is intézményesült, és mérsékelt formában hivatalos felekezetté válhatott.

A reformáció korának Magyarországán a török hódítás valóságát egy teljesen új és idegen kultúrával való sokkoló találkozást is fel kellett dolgozni. Az egyén és a közösség ismét szembesült azzal, hogy nemcsak a mulandóság, hanem a kiszámíthatatlanság is a mindennapok része. Elhivatottan keresték az ország, a nemzet széthullásának okait és a túlélés, az újrakezdés, a felemelkedés lehetőségét.

Az etnikailag mindig is sokszínű és története során soha sem egyvallású Magyarország a 16. század második felére a török hódítás és az ország három részre szakadása következtében politikailag szétesett. A török folyamatos és fenyegető jelenléte, az ebből fakadó együttműködési kényszer és a hatalmi vákuum együttesen szokatlan mértékű szólás- és vallásszabadsághoz vezetett, amelynek eredményeképpen a Kárpát-medence Európa felekezetileg egyik legszínesebb vidékévé vált. Régiói, vármegyéi között alig találunk olyat, amelyik teljesen egységes maradt volna.

A 16. századi reformáció és a magyarországi felekezeti kultúra hosszú távú megmaradásának fontos feltétele az volt, hogy az ország sorsát jobbítani igyekvők felekezeti és politikai ellentéteik ellenére egymással vitatkoztak, felvállalva ezzel a többféleképpen felfogott haza érdekeinek eltérő eszközökkel elgondolt szolgálatát. A látszólag meddő, eredménytelen viták és küzdelmek nem voltak hiábavalók. Újfajta közösségi identitást hoztak létre és megtanították a különféle módon gondolkodó és élő embereket és közösségekhez az együttélésre. A protestánsok és katolikusok, kurucok és labancok közötti különbségek soha nem tűntek el teljesen. Versengésük ugyanakkor meghatározó módon formálta az újkori Magyarország arculatát. Végeredményben a reformáció olyan hitbeli, vallási folyamatnak tekinthető, amely során kialakult az önmagáért, szűkebb és tágabb közösségéért felelősséget vállaló, önreflektált, modern ember lelkisége.