©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Istenek, ősök, sámánok

Terepkutatás, kulturális antropológia, vallásetnológia, dokumentálás és egy vietnámi hegyi törzs, a brúk vallása. Egy kiállítás kulcsszavai. Megnyitó.

Antropológus a terepen – mítosz és valóság

A terep, a kutató és a kiállítás

A brúk és mások

Nyilvánvalóan sokakban felvetődik a kérdés: miért szól a kiállítás a brúkról? Miért fontos ma Magyarországon egy olyan nép, aki Vietnam középső területén, a hegyvidéken él, olyan életet, ami a miénktől gyökeresen eltér? Amikor az általam kutatott népről, a hantikról beszélek, akkor ez a kérdés nem merül fel. Szinte mindenki tudja, hogy legközelebbi nyelvrokonaink, biztosan innen az érdeklődés. De magyarázatként fel sem merül az, ami Vargyas Gábor kutatása kapcsán teljesen egyértelmű: minden nép önmagában, magáért érdekes, nemcsak azért, ami velünk összeköti őket. Nyugodtan átfogalmazhatjuk az előbb feltett kérdést úgy: miért ne szólhatna a brúkról a kiállítás? Hiszen minden kultúra segítségével – lényegéből fakadó egyedisége mellett – hozzászólhatunk a legáltalánosabb emberi kérdésekhez, így minden egyes kultúra tanulmányozása az úgynevezett általános emberiről alkotott tudásunkat gyarapítja.

Mindez így hangzik Bronislav Malinowski angol antropológus megfogalmazásában: „Van {…} egy még mélyebb és fontosabb szempont, mint az emberi életformák változatosságának kóstolgatása, és ez a megszerzett ismeretek bölcsességgé való átalakításának vágya. Bár megadathat nekünk, hogy egy pillanatra behatoljunk egy bennszülött lelkébe; szemein át szemléljük a külvilágot, és annak érezzük magunkat, aminek ő érzi magát – mégis, végső célunk saját világképünk gazdagítása és mélyítése, saját természetünk megértése és finomítása, intellektuálisan és művészileg egyaránt”

Vargyas Gábor pontosan így tekint a brúk kultúrájára. Nem egyszerűen felmutatja azt, hanem mindig hozzákapcsolja következtetéseit általános emberi problémákhoz, melyek számunkra már mint tudományos diskurzus jelennek meg. Ha egyetemi kurzusait és tanulmányait végiggondolom, sorjáznak az ehhez tartozó kérdések: a jóslás kapcsán a sikertelen jóslások és a hit fennmaradásának dialektikája; Jang Szü, a falu és a vidék védőszelleme kapcsán az emberi társadalom építőelvei, a leszármazás és a lokalitás, illetve az ősiség szerepe; a rizstermesztés kapcsán az, hogy helyes-e  környezetrombolónak tekinteni az égetéses-irtásos gazdálkodási technológiát; hogy minden munkafázist rítusok és mágikus cselekedetek kísérnek, rituális technológiává összeállva, ami alapvetően meghatározza a technológiaváltás lehetőségeit és lefolyását, azt, ahogyan a rizs Jang Abon isten megtestesüléséből vallási jelentőségét vesztett egyszerű „táplálékká” válik.

Ha többször megnézzük a képeket, kiolvashatunk belőle olyan történeteket is, amelyek első ránézésre nem biztos, hogy feltűnnek. A képek első pillantásra idilli világot mutatnak: békés, hétköznapi életet, ami mögött csak akkor vesszük észre a nem olyan rég még dúló vietnami háború drámáját, ha felfigyelünk az ifjú házaspár fotójára, akik épp mosolyogva az irtásföldre mennek, és a férj hányavetin, lazán vállára veszi Kalasnyikovját. Archaikusnak, elzártnak is tűnhet ez a világ, de elég felismerni a temetési rítuson táncoló férfi csíkos ingjében Maradona mezét ahhoz, hogy tudjuk: természetesen ők sem maradnak kívül a világ sodrásán. Embertől érintetlen tájnak láthatjuk ezt az őserdőt, hacsak az egymást követő képek hatására fel nem fedezzük benne a földjét művelő emberek által alakított kultúrtájat: a nemrég elhagyott, éppen visszaerdősülő irtásföldet vagy az aranylóan sárgálló rizsültetvényt.

Tanulmány és regény