©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Cézanne: tudományos megközelítés kontra látvány

A Szépművészeti Múzeum időkapuja most a modern festészet bölcsője előtt nyílt meg: A modernizmus születése – Cézanne és a múlt a Szépművészetiben.

Évek óta készül a Szépművészeti Múzeum a most megnyílt, nagyszabású Cézanne-kiállításra. A világ minden tájáról kölcsönzött képek között igazi főművek is vannak, mellettük grafikák, akvarellek mutatják, hogyan jutott el a festő a 18-19. századi elődök forma- és színkezelésétől, az egyes festészeti problémák megfogalmazásától addig a pontig, ahonnan a modern művészet kezdődött.

Paul Cézanne: Önarckép, 1875. 
Musée d’Orsay, Párizs

Az összegzők, a „nagy elsők” ritkán kapnak megértést saját koruktól. Ez alól Cézanne sem volt kivétel; kortársai csak élete vége felé kezdték értékelni a festészetét. Igazi felfedezése azonban jóval később történt meg, és a modern művészet - éppen nála történt - kezdetének feltárása ma is tart. A most bemutatott tárlat elsősorban azt elemzi, hogyan közvetítette Cézanne a festészettörténeti örökséget az ábrázolástól megszabaduló modernizmus felé. Együtt kezeli a lezárást és a kapunyitást, a múlthoz való kötődést és az elvont formák, a geometrikus kompozíciók, az újfajta szerkesztési-ábrázolási elvek megjelenését. Ezzel nem csupán plasztikusabbá teszi a klasszikus és a modern művészet közötti határvonalat, de segítséget is kínál a kettő viszonyának mélyebb megértéséhez.

Geskó Judit kurátor koncepciója azt a vonalat követi, amit a Szépművészeti már az utóbbi évtized több kiállításában érvényesített: erős kontextusba helyezi a főszereplőt, bőségesen megtámogatva a kortársak vagy a rá hatással bírt korábbi mesterek műveivel. Cézanne esetében, aki lázasan kutatta az elődök festészetét – és szobrászatát, amit a kiállítás egyik vonala nagyon érzékletesen kiemel – ez elsősorban szó szerint az előképeket jelenti. Bár a 19. század vége, a festő-barátok posztimpresszionista művei is megjelennek, jóval több olyan alkotást láthatunk a régi nagy mesterektől – Michelangelótól, Luca Signorellitől, Poussintől, Goyától vagy Delacroix-tól –, amelyeket Cézanne lemásolt, ahonnan konkrét kompozíciós, motívumbeli vagy témaötletet merített. Ez a vonal következetesen vonul végig az egész tárlaton, és bár rendkívül alapos szakmai munka áll mögötte, sajnos az egyszeri nézőt, aki mégiscsak a képek élvezete miatt jött ide, nem mindig viszi közelebb a Cézanne-életműhöz.

Paul Cézanne: Kártyázók, 
1892–96 körül. 
Musée d’Orsay, Párizs

Paul Cézanne: Kártyázók, 
1890–92. 
The Metropolitan Museum 
of Art, New York

Le Nain fivérek: Kártyázók, 
1635 körül. 
Musée Granet, 
Aix-en-Provence

Mindjárt az első teremben három kép fogadja a közönséget: Cézanne egy kifinomult, bravúrosan komponált műve a Montagne Sainte-Victoire tájképsorozatból; mellette Poussin-től egy antik görög templomot ábrázoló festmény és Georges Braque kubista templom-változata. Cézanne a kapocs a klasszikus téma és ábrázolásmód, illetve a modern festői megfogalmazás között, bár a kiállítás rendezői nem hangsúlyosan, középen helyezték el, hanem szemérmesen az oldalfalra, így némi magyarázatra szorul, hogy egy Cézanne-kiállítás bejáratával szemben miért Poussin nagyszerű antik temploma látható. Az elemző-magyarázó szövegekre egészen az utolsó teremig rászorulunk, mivel minden nagyobb egység analógiákat tár fel. A művek között ott lájuk az ismert Cézanne-önarcképet, a Fürdőzők sorozat késői darabjait, csendéleteket és portrékat, valamint a Kártyázók két változatát is. Mellettük a Le Nain fivérek 1635 körüli kártyázós zsánerképét – még antikizáló elemekkel és erkölcsi tartalommal –, Poussin-től a Louvre-ban Cézanne által többször is lemásolt Árkádia-képet; metszeteket, könyvillusztrációkat, gipszmásolatokat és kisplasztikákat, és Cézanne róluk készült vázlatait, melyeken az arcvonások barokk dinamikáját, a test fény-árnyék játékait sajátította el.

Paul Cézanne: A Montagne Sainte-Victoire 
a nagy píneával, 
1886–87. 
The Phillips Collection, Washington

Az impozáns vállalkozás ugyanakkor kevésbé emeli ki a festőt, mint az a látogatónak fontos lenne; az élményt háttérbe szorítja a tudományos megközelítés elve. Pedig különösen a kiállítás vége felé, ahol Cézanne akvarelljein rendkívül érzékletesen jelenik meg a kifejezés maximuma a festett felület és az egyre nagyobb helyen üresen hagyott papírlap kontrasztjában, személyesen állunk ott a modern festészet születése előtt, ami igazán ritka múzeumi pillanat. Kár, hogy a zárás nem maradt meg ennél az emelkedett tónusnál, és az utolsó teremben ismét az értékelés kap szerepet: itt a Cézanne életművét értékelő festők, kritikusok, művészettörténészek portréi láthatók. Pedig a térbe ferdén állított szürke falak látványa, az érzékeny különbségeket is visszaadni képes, különleges LED-lámpákkal megoldott világítás, a látványterv egésze is izgalmas teret kínált a régóta várt itthoni Cézanne-tárlatnak, ami így, a koncepció túlhangsúlyozásával mégis inkább művészettörténeti bravúr lett, mint látványában és szépségében zavartalanul élvezhető bemutató.

Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő
Szépművészeti Múzeum
2012. október 26. - 2013. február 17.