©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Látni, amit eddig nem láttam

A Pulszky Társaság új kezdeményezésére szervezték meg a Petőfi Irodalmi Múzeum „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai című kiállításában az első kiállítás-értékelő műhelymunkát. A műhely tanulságai.

Évente több száz új kiállítással várják múzeumaink a látogatókat. Többségük a muzeológusok tudományos munkájára épül, s egyre gyakoribb, hogy múzeumpedagógusokat és közművelődési szakembereket is bevonnak a tervezés folyamatába. Annál is inkább indokolt e szakemberek közreműködése, mert a kiállítás nem elsősorban szakemberek és tudományos kutatók számára készül, hanem a látogatóknak. A kiállítások olyan közvetítő eszközök, melyek a múzeumokban fölhalmozódó tudást a szélesebb közönséggel osztják meg. De vajon a kiállítások készítői számolnak-e a közönség igényeivel: milyen módon képesek információkat befogadni, hogyan viselkednek a kiállítóterekben, hogyan olvassák a szövegeket, mire kíváncsiak egy-egy kiállított tárgy kapcsán, vannak-e kényelmi szempontjaik, megváltozik-e magatartásuk a kiállítótérbe lépve? S még lehetne sorolni a kérdéseket, melyeket minden kiállítás kapcsán érdemes számba venni.

A Petőfi Irodalmi Múzeum új állandó Petőfi-kiállításában a Pulszky Társaság rendezésében és Vásárhelyi Tamás vezetésével egy kiállítás-értékelő műhelymunkára került sor, melynek célja az volt, hogy a részvevő muzeológusok és múzeumi tudásközvetítéssel foglalkozó diákok számára láthatóvá váljanak a látogató szempontjai. A workshop irányítója nem kevesebbet kért tőlük, minthogy a szakember szerepét cseréljék föl a laikus látogatóéval, legyen az művelt értelmiségi, a szabadidejét hasznosan eltölteni kívánó néző, szenzációra figyelő kíváncsi ember vagy akár egy plázacica.

A bevezető előadásban szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a nyugat-európai és az amerikai múzeumokban milyen sokféle módszer és szempontrendszer áll a szakemberek rendelkezésére ahhoz, hogy teszteljék kiállításaikat. A tervezés szakaszában, a kiállítás fennállása idején és bezárása után. Mindegyik fázis folyamán fontos az (ön)vizsgálat. Az előkészítés során azért, mert a lehetséges látogatók szemével is végig lehet gondolni a kiállítást, vagyis eleve belekomponálni a feltételezhető látogatói reakciókat. A fennállás időszakában azért, mert a látogatók visszajelzései lehetőséget adnak kisebb-nagyobb változtatásokra, ami azért is fontos, hogy a közönség úgy érezze, számon tartják véleményét és elvárásait. Természetesen nem az igények minden áron való kielégítéséről van szó, hanem arról, hogy az adófizetők pénzén fenntartott, és a társadalmi hasznosság folyamatos igazolására létrehozott kulturális intézmények számára megkerülhetetlen, hogy párbeszédet kezdjenek a közönséggel. A kiállítás zárása után pedig azért érdemes végiggondolni a fenti kérdéseket, hogy a tapasztalatok valóban tapasztalattá váljanak, vagyis a tanulságok beépüljenek a következő kiállításba.

A Vásárhelyi Tamás által megfontolásra ajánlott szempontok nem egy zárt rendszert alkottak, a témával foglalkozó szerzők ugyanis maguk is vitatkoznak egymással. Kiderült, nincs általánosnak tekinthető standard a kiállítások minőségi méréséhez. Mindez azt is jelenti, hogy nem egy kész séma puszta alkalmazására bíztatta a részvevőket, hanem arra, hogy a hallottak és az olvasottak alapján saját maguk alakítsák ki szempontjaikat, melyek segítségével közelebb kerülhetnek intézményük és/vagy kiállításaik célközönségéhez. Más és más tényezők lehetnek fontosak ugyanis egy turisztikailag jelentős településen működő, és egy elsődlegesen a helyi közösség kulturális, közösségi és szórakozási igényeire építő múzeum számára.

A műhelymunka egyszerre volt határozottan irányított, melynek köszönhetően nem vált parttalanná a beszélgetés, ezzel együtt épített a résztvevők meglátásaira. A kiállítások elemzésének számbavétele, a szempontok tudatosítása után egyénileg kellett végigjárni a Petőfi Irodalmi Múzeum új állandó Petőfi-kiállítását, majd az adatlapokon szereplő válaszol megbeszélésére került sor. Tapasztalt és kevésbé tapasztalt kollégák kerültek párba. Ez többek között azért is volt szerencsés, mert így árnyaltabb és sokszínűbb lehetett a közösen kialakított álláspont.

A műhelymunkát értékelő hozzászólásokból és az írásbeli vélemények alapján egyértelműen igazolódott az a kiinduló feltevés, hogy szükséges a kiállítások értékelésére, és ehhez használható módszertan elsajátítására. Így válik csak láthatóvá, ami addig láthatatlan volt. Az, hogy hogyan gondolkodnak a múzeumi szakemberek („hogyan gondolkodok én?”) a kiállításokról, másrészt hogyan érezheti magát, mit gondolkodhat a látogató. E módszertani keret ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy tárgyilagosan elmondhassuk véleményünket kollégáink kiállításairól, és végre Magyarországon is megszülethessen a nemcsak képzőművészeti tárlatokat elemző kiállítás-kritika.

A következő műhelymunka időpontja: 2013. május 31,; helye: a Postamúzeum új állandó kiállítás. A program meghirdetésére május elején kerül sor.