Nagy rajzolás majdnem úgy, mint a mesében

PROGRAMAJÁNLÓ

Október 5-e országszerte a „Nagy rajzolás” program jegyében telik. De azon se lepődjünk meg, ha a hónap végéig találkozunk hasonló programokkal.

Kajári Gabriella 2013-10-03 09:45
Cikk küldése e-mail:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy angol viktoriánus művészetkritikus, akit John Ruskinnak hívtak, és aki a korabeli művészeti oktatás akadémikus szemléletétől eltérő nézeteket vallva szenvedélyesen hitt abban, hogy a rajzolásnak minden ember életében helye van, hiszen kulcsszerepe lehet a megértésben és a tudásszerzésben. A kézművesség és a szociális érzékenység fontosságát hirdető Ruskin álmodozás helyett harcba szállt, és 1870-ben Szent Györgyről elnevezett művészcéhet alapított (Guild of St George).

 

Ruskin erőfeszítései nem maradtak eredménytelenek, 2000-ben a Szent György Céh útnak indította a Kampány a rajzolásért nevű kezdeményezést, mely 2006 óta már független, angol nonprofit alapítványként működik, és megszervezték az első „Big Draw”, azaz „Nagy rajzolás” nevű eseményt. A minden évben, októberben megrendezett kezdeményezés célja, hogy minél többen kezdjenek el rajzolni, és ezáltal közösen gondolkodni, rajzolva kommunikálni egymással. A néhány év alatt nemzetközivé kiszélesedett akcióban mára már ezernél is több intézmény (iskolák, múzeumok, könyvtárak, galériák, művészi közösségek, helyi önkormányzatok, kastélyok stb.) és több mint 200 000 ember vesz részt évente.

A magyar múzeumok először 2009-ben csatlakoztak a Múzeumok Őszi Fesztiválja (MÖF) keretében a nemzetközi kampányhoz, egy év kihagyás után 2013-ban ezt ismét megtehetik, az egész októberben zajló rendezvénysorozatot koordináló Múzeumi Oktatási és Képzési Központ ugyanis ezt javasolta az egyik tematikus közönségprogramnak. Idén 73 féle programmal várják a hazai múzeumok a rajzolni vágyókat.

A Kampány a Rajzolásért szervezet évente más-más témát választ ki, 2013-ban Draw tomorrow!, azaz Rajzold meg a holnapot! az akció jelmondata.

A hazai múzeumok között is szép számban lesznek olyanok, amelyek remek jövőbe néző rajzos programokat találtak ki. A futurizmussal szimpatizálók a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Elektrotechnikai Gyűjteményében rajzolásra is képes robotokat alkothatnak, a Magyar Nemzeti Galériában elképzelhetik és lerajzolhatják, hogyan néz majd ki a budai vár 2050-ban, a Hősök terét pedig újraértelmezhetik és a Hősök labirintusának aszfaltrajzaival boríthatják be a Műcsarnokkal közösen. Teret kap az újragondolás, újratervezés a Miskolci Galériában és Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is, Miskolcon a főutcát, a Skanzenben pedig népi motívumokat értelmezhetnek újra a látogatók. Több múzeumban arra készülnek hogy az ősztől inspirálva alkossanak minél nagyobb felületekre.

Igazi közösségi projektek is megvalósulnak a „Nagy rajzolás” témakörhöz kapcsolódva, a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban 13 tiszazugi település oktatási, művelődési intézményeit, alkotóközösségeit, civilszervezeteit, kb. 2200 főt vonnak be az Otthonunk a Tiszazug – Kapcsolódások című kezdeményezésbe, hogy megörökítsék a tiszazugi kistáj értékeit. A hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum az egykori hajdúvárosok iskoláinak írt ki alkotópályázatot Hajdúk a magyar történelemben címmel.

Művészek bevonására is sor kerül, a szegedi Kass Galériában például Kass Eszterrel lehet találkozni, a Néprajzi Múzeumban pedig Tárnok Marica bábművész kelti életre a ryijy nevű, finn szőnyegekbe csomózott meséket a helyszínen együtt megalkotott bábok segítségével.

A legtöbb múzeum október 5-re, a „Nagy rajzolás” napjára időzíti rajzolós programját, de október folyamán lesznek azért további, „Nagy rajzoláshoz” kötődő események is, amelyekről érdemes a fesztivál honlapján, a programkeresőben tájékozódni. A celldömölki Kemes Vulkánparkban például minden szombat délután más-más rajzeszközt lehet kipróbálni.

Lényegében mindenféle rajzolásra alkalmas eszköz megtalálható lesz a múzeumok palettáján. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban stílszerűen tojáshabbal lehet majd ostyára rajzolni, a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozó Mesemúzeumban pedig kerítésfestésre várják az érdeklődőket, Tom Sawyerék után szabadon. A Kiscelli Múzeumban a jövő izgalmas városát alkotják meg újrafelhasznált alapanyagokból. Békéscsabán a Munkácsy Emlékházban is a recycling jegyében zajlik majd a „Nagy rajzolás”, itt a természetből gyűjtött őszi falevelekből raknak ki avarszőnyeget. Több múzeum szervez aszfaltrajzolást is, a Hajósi Barokk Kastélyban rekordkísérletre készülnek ugyanebben a műfajban.

A legnagyobb hazai író- és irodaszergyártó cég, a fesztivál „Nagy rajzolás” témakörének támogatójául megnyert ICO Zrt. bocsátotta a múzeumok rendelkezésére a program lebonyolításához szükséges rajzeszközöket. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának nyitányán, az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón került sor az írószercsomagok átadására, hogy a múzeumok hamuba sült pogácsa helyett csodás ICO-ajándékcsomagokkal felvértezve indulhassanak neki a rajzos kalandozásnak, majdnem úgy, mint a mesében.

1500 program 170 intézményben

MÖF

Az ország 93 településének 170 múzeumában 1515 program várja a látogatókat a Múzeumok őszi fesztiválján szeptember 30-tól egy hónapon át.

2013. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online

Újdonságok a Múzeumok Őszi Fesztiválján

MINDENKINEK!

2013-ban nem csak 4 új témakör szerepel első ízben a Múzeumok Őszi Fesztiválján, számos meglepetéssel és innovatív megoldással is készülnek a rendezvény szervezői.

2013. október 10. Nagy Magdolna

Játék a kastélyban

PROGRAMAJÁNLÓ

A Hajósi Barokk Kastélyban most egy titokzatos bőrönd fedele tárul fel.

2013. október 10. Körmöczi Kriván Péter
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...