Két napra megnyílnak az ásatások és a régészeti raktárak

RÉGÉSZET NAPJA

Május utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre a Magyar Régészet Napja: az ország 19 településén mintegy százötven izgalmas program várja az érdeklődőket.

Magyar Múzeumok Online 2014-05-23 15:01
Cikk küldése e-mail:

A kétnapos rendezvény ideje alatt 27 intézmény (múzeumok, örökségvédelmi intézmények és egyetemi régészeti tanszékek) várják az érdeklődőket. Május 30-án, pénteken elsősorban a gyermek- és iskoláscsoportokat, május 31-én, szombaton pedig a családokat és a felnőtteket várják a szervezők.

„Az esemény a szakma első, a nagyközönségnek szóló önálló rendezvénye, amelynek során megnyílnak a régészeti raktárak és laboratóriumok ajtajai” - mondta Lassányi Gábor, a rendezvényt szervező Magyar Régész Szövetség elnöke.

 

Az események közt találunk ismeretterjesztő előadásokat, kézműves- és hagyományőrző programokat, régészeti sétát és kerékpártúrát a környék ismert és kevésbé ismert lelőhelyeire, ásatáslátogatásokat. A látogatók megismerkedhetnek a régészettel kapcsolatos társtudományok és szakmák művelőinek munkájával, testközelből láthatják a legmodernebb földmérő technikákat, megtanulhatják a sírfeltárás fortélyait, kipróbálhatják magukat a restaurátorok szerepében, állat- és embercsontokat vizsgálhatnak a kutatók segítségével. A közös filmelemzések résztvevői a legnépszerűbb holywoodi kosztümös mozik történelmi hitelességéről beszélgetnek majd.

 

„A kétnapos országos eseménysorozat fő célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a magyar régészeti kutatások friss eredményeit” – mondta Szaló Péter a Belügyminisztérium helyettes államtitkára.  Az örökségvédelmi ügyek mintegy másfél éve a Belügyminisztérium irányítása alá tartoznak. Amint azt a helyettes államtitkár ismertette, a minisztérium azt tekintette legsürgősebb feladatának, hogy új alapokra fektesse a régészeti ásatások végzésének jogi szabályozását, különös tekintettel a nagyberuházásokat (például útépítéseket) megelőző, a törvény által kötelezően előírt feltárásokra. A hatékony, modern régészeti módszerek alkalmazásának ösztönzése ezt a célt szolgálja. Ezekkel a módszerekkel is megismerkedhetnek a Magyar Régészet Napja rendezvényeinek résztvevői, amelynek támogatásával a minisztérium igyekszik a régészeti lelőhelyek védelmének ügyére is felhívni az állampolgárok figyelmét.

 

A Magyar Régész Szövetség által kezdeményezett esemény külföldön már rendelkezik előzményekkel. Amerikában minden év októberének harmadik szombatján egy fesztivál keretében ünneplik a régész szakmát (International Archeology Day), Európában pedig évente változó időpontban – az idén július 11-én – kerül sor egy olyan közösségi blogolásra, amely a különböző országokban dolgozó régészek egy napját követi végig (Day of Archaeology).

A Magyar Régészet Napja programjai közt a rendezvénysorozat honlapján lehet válogatni: www.regeszetnapja.hu.

Múzeumok Őszi Fesztiválja

FELHÍVÁS

2014. szeptember 29. és november 9. között ismét megrendezésre kerül a Múzeumok Őszi Fesztiválját.

2014. május 05.

A díjazott Aquincum

RÉGÉSZETI MUZEOLÓGIA

A kivételes szakmai tudásnak, a modernitásnak és az interdiszciplinaritásak köszönhető, hogy az Aquincumi Múzeum nyerte „Az év múzeuma 2012” díjat!

2013. július 07. Vicze Magdolna

A Seuso-kincs kutatásának újabb eredményei

Archívumunkból

A Seuso-kincsek tudományos kutatások kereszttüzébe kerültek, 2008-ban nem először és nem utoljára. A konferencia előadásait a szerző a Magyar Múzeumok 2008/4 számában foglalta össze. A cikk a nyomtatott írás...

2012. augusztus 08. R. Facsády Annamária
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...