Értelmi akadályozottak a múzeumokban

Paradoxonnak tűnik az értelmileg sérült emberek művészetek iránti érdeklődése, hiszen az értelmi fogyatékosság jellemző jegye az elvont gondolkodás akadályozottsága. Mégis: van létjogosultsága annak, hogy őket is bevezessük a művészetek világába.

Cikk küldése

e-mail:

Lehet, hogy őket nem érdeklik a logikus érvek: ők inkább a szívükkel figyelnek, mint az eszükkel, s így sokkal érzékenyebbek arra, ahogyan élünk, mint arra, amit mondunk.
A misztikummal, a természetfölöttivel való találkozás nem a mérhető képességek szintjén történik, nem az emberi képességektől függ. Ez az emberi létezés feltétele, emberségünk kritériuma, velejárója.
Az ember az, aki a misztikumot feléri, és kapcsolatot tud kötni vele. Van, aki erről be tud számolni, és van, aki ezt csak magában hordozza. Ilyenek sokan vannak, az értelmileg akadályozottak is közéjük tartoznak. A misztikumot, a bennük ébredő látomást ők nem tudják lefordítani, de létezik bennük; ez a világuk számunkra titok marad, vagy csak kevés tudomást szerezhetünk róla
- annyit, amennyi a viselkedésükön, hangulatukon, gesztusaikban tükröződik. Érzéseiket kevésbé árnyaltan tudják kifejezni, érzéseik nem futnak át az értelmük szűrőjén, így egyszerűek, teljesen őszinték. 
Ha félnek, bizonytalan érzésük támad, szoronganak, kiabálnak, befogják a fülüket, sírnak, elfutnak - egész valójukkal reagálnak. Éppen ellenkezőjét mutatják ennek, amikor rendben van körülöttük a világ, ha szépség, harmónia, veszi körül őket. Elcsendesednek, ellazulnak, elhalkulnak, kisimulnak, "tátva marad a szájuk". Egész valójukban tükrözik a biztonság, béke érzését. 
Értékeket közvetítő, valóban művészi alkotások között nagyon sok élményt, érzést tudnak magukba szívni.

Ahhoz, hogy az értelmi fogyatékos személyek rátaláljanak a múzeumok adta örömökre, élményekre, számukra is akadálymentesíteni kell a környezetet. 
Az ő esetükben az "akadálymentesítés" nem egy küszöb megszüntetését jelenti, hanem a nehezített észlelésük következtében előttük álló korlátok elsimítását. 
Az értelmi fogyatékos emberek a társadalom segítségét igénylik. Önálló, saját ritmusú, harmonikus életet csak olyan közösségben tudnak élni, amelyik megteremti számukra a dolgok megismerésének lehetőségét, olyan feltételek együttesét biztosítja számukra, amely rávezeti őket a dolgok lényegére, és fogódzókat nyújt hozzá. Kedvesebbé, harmonikusabbá, könnyedebbé teheti őket ezzel egy rájuk figyelő, igényes közeg. 

Érted? - Értem! fejlesztő programsorozat értelmi fogyatékosoknak a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

A program során a hagyományos népi élet folyamába kapcsolódtunk bele, miközben az egységes, teljes világ bemutatása volt a cél. Megismertettük az épületet, az azt körülvevő kertet, a gazdasági, kiszolgáló épületet, istállókat, a természetet: szántóföldet, legelőt, hegyoldalt. Megmutattuk, a maguk helyén, és környezetükből nem kiszakítva a használati tárgyakat, berendezéseket, eszközöket. Az eszközök használatán keresztül az életmódot, szokásokat. Ezeken keresztül pedig a hagyományokat, örömöket, játékokat.
Mindezeket nem külső szemlélőként, hanem aktívan, résztvevőként tettük. 
Életszerűen, működés, használat közben ismerték meg a fiatalok azt az életet, amelyet eléjük tártunk. 
Számukra, akadályozottságuknál fogva, a konkrét dolgok a felfoghatók, élménynyomot igazán ezek hagynak bennük. Megfogni, megtapasztalni, mozgásba hozni, megszagolni - ez az izgalmas, figyelemre méltó.
Külön izgalmas az állandó "nem szabad, ne nyúlj hozzá, elrontod!" felszólítások után a "használd, próbáld ki, csináld, fogd!" szabadsága.

A tevékenység örömén túl fontos élmény az eredmény létrehozásának tapasztalata is. Valamit létre tudok hozni: kaszáltam, daráltam, őröltem, tiloltam, fontam - és lett búzamag, liszt, cipó, gyapjú, fonál, csörgő.
Tevékenykedtem, létrehoztam. Olyan dolgot, ami ismerős, ami a mindennapi kenyerem, használati tárgyam, saját világom. Részese vagyok, nem csak szemlélője és elszenvedője ennek a világnak. Ebben a tekintetben a cselekvés szakrális dolog, a Teremtő munkájában való részesedés. 
Így lehet a sérült embereket is ebbe a szent világba bekapcsolni.
Így lehet értelmezni az ő egyenlő esélyüket a létezésükben.
Új élmény számukra ez a megközelítés, hiszen állandóan érzik a mihasznaságukat, teherlétüket, akadály mivoltukat. A normálisnak mondott emberek számára az ő létezésük mindig gond, megoldandó probléma, feladat.
A létrehozás, az önmagukra találás élményén túl több fejlesztési lehetőség is rejlik a programban:
Az értelmi fogyatékkal élők időérzékelése és -értése nehezített...
Gondolkodásukban a múlt, jelen, jövő összekapcsolása szaggatott, zavaros, elszigetelt.
A dolgokat sikerült folyamatukban, ok-okozati összefüggéseikben szemléltetni: kukorica - morzsolás - darálás - tyúkok etetése; szőlőszüret - préselés - must - bor; patak - malomkerék - őrlés - liszt - dagasztás - sütés - cipó; birkák befogása - nyírás - tisztítás - fonás - szövés. 
A folyamat szemlélését segítettük, kapcsolódási pontokat, élményeket mutattunk. 
A tárgyak elkészültek, nem csak úgy vannak, vagy egyszer csak lettek - tevékenység eredményeként jöttek létre.
A gondolkodás fejlesztésén túl a program lehetőséget adott a beszédészlelés, -értés, ritmusérzék csiszolására. Erre a konkrét ismeretszerzést követő játékos-énekes népi játékok során volt lehetőség.
A műhelyfoglalkozáson az örömszerzésen, az önállóság megélésén túl a kreativitás, a szem-kéz koordináció, a finommotorika, alak-forma-érzék, szerialitás fejlesztése került előtérbe. 

A program tanulságai

A foglalkozások a hagyományos értékekhez nyúltak vissza, a természetes, normális életmód megélését mutatták be, ahol a sérült embereknek is helyük volt.
Legsikeresebbnek a tematikusan egymásra épülő, folytatásos foglalkozások bizonyultak: aratás, cséplés, őrlés, sütés.
Az ismeretszerzés folyamata - jó alapra építve, kis lépésekben haladva, állandóan ismételve, konkrét tevékenységbe ágyazva, motiválva, több érzékszervre hatva (énekkel, mozgással, ízlelgetéssel) - eredményesen segíthető értelmileg akadályozott személyeknél, úgy, hogy ez számukra örömet, elégedettséget és a hasznosság érzését jelentse.

Azok a foglalkozások - mikuláskori, karácsonyi és a farsangi találkozásaink -, amelyeken az ismert szokásokkal, történetekkel találkoztak, örömet és biztonságot nyújtottak fiataljainknak.

Az eddig ismeretlen szokások, néphiedelmek, babonák - például a télűző kiszézés - azonban nem érthetők fiataljaink számára. Konkrét dologhoz nem tudják kötni a hiedelmek tartalmát, élmények híján vagy fantáziájuk szegénysége miatt nem értik a kapcsolatot például a baba és a tél-tavasz változása között. Ezeken a foglalkozásokon is minden tevékenységnek részesei, de megmaradt élményeik már nem olyan részletesek, lényegre törők. A következő napokban nem tudják a látott, bemutatott dolgokhoz, képekhez kötni a foglalkozások anyagát.

Érdekes tanulsága volt a foglalkozásoknak játszási szokásaik megfigyelése. 
Kevesen tudnak és szeretnek közülük játszani. 
A "mintha", "úgy csinálok, mint..." - futok, de miért akar ő elkapni?, mit jelent, hogy eldobom a zsebkendőmet? - nehezen érthető azoknak a fiataloknak, akik gyerekkoruk óta nem vettek részt hasonló játéktevékenységben. Újra csak a fantáziájuk szegénysége, az absztrahálás nehezítettsége jelentkezik. 
Ahhoz, hogy ezek a játékok örömet jelentsenek, elő kell készíteni, érlelni, és sokat gyakorolni őket. Ez egy ilyen foglalkozás keretében nem lehetséges. A sok élmény között számukra elsikkadnak a játékok. Nem jelentenek felüdülést vagy katarzist. Az otthonukban kell ismételni, többször felidézni, hogy igazi játékosság születhessen belőle.

Végül

Magamban, a foglalkozások után - az őszinte öröm és elégedettség mellett - szomorúan összegeztem az élményeket. 
Miért fosztjuk meg magunkat és főleg az értelmileg akadályozott fiatalokat attól az ősi, egészséges életmódtól, amit még nagyapáink is élni tudtak? Abban a világban nem minősülnének fogyatékosnak úgy, mint napjainkban. Hasznos része lehetnének a családjuknak, közösségüknek, kinek-kinek tehetsége szerint jutna feladat, munkalehetőség. 
Úgy érzem, most bezárjuk őket egy nagy, értelmesnek mondott emberek által készített akadálypályába, és mesterséges, mondvacsinált feladatokat tűzünk eléjük, amivel bizonyíthatjuk, hogy hasznosak, érnek valamit, ezzel a mesterségesen állított akadálypályát akadálymentesítjük.

Van egy őszinte, természetes, akadálymentes világ, ahová nem kellenének akadálymentesítési programok, érdekvédelmi szervezetek, dekrétumok a másságról. Mindenki megtalálhatná a helyét a jónak teremtett világban, ha normálisan tudnánk élni. Ezt a normális világot tárta fel számunkra minden alkalommal a sérülteknek szervezett program, amelyet fiataljaink megértettek és megéltek.
Köszönjük szépen a Szentendrei Múzeumnak - elsősorban Bardócz Évának és Hegyi Füstös Ilikének


Elhangzott a Múzeumok és Látogatók Alapítvány által szervezett "Felnőttképzés, felnőttoktatás a múzeumokban - Egyenlő esélyt mindenkinek!" című konferencián 2008. október 29-én, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.