©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Bárány a konyhában, a kondérban és a Skanzenben

A Skanzenben 2014. augusztus 16-17-én a bárány, és annak minden porcikája "terítékre kerül". Épp úgy, mint Skanzen Galéria Bárány a konyhában kiállításán.

A Bárány éve. Olvasható a Skanzen 2014. évi programkínálatában. A nemzetközi porondon már jól bevált és alkalmazott tematikus évre fűzték fel az intézmény idei évi működését a kommunikációtól a tudományos kutatáson át a rendezvényszervezésig. Ennek egyik kiemelt eleme a Bárány a konyhában című időszaki kiállítás a Skanzen Galériában.

A bárány mint körítése

A CANEPAL Kultúra és természet: a juhtartás és pásztorkodás európai öröksége című, az Európai Unió Kultúra 2007–2013 kertprogramjának társfinanszírozásával, nyolc európai ország intézményeinek együttműködésével valósul meg. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a projekt vezetőjeként indította útjára 2014. április 11-én a Bárány éve tematikus évet, melyhez kötődőn időszaki kiállításokat rendeznek, élő múzeumi helyszíneket alakítanak ki, és számos programot bonyolítanak le.

A kutatási programban részt vevő nemzetek mindegyike felkarolt egy témát, amelyre a megvalósítási időszak egészében fókuszál. Emellett a saját országukról készítenek a juhtartás és pásztorkodás hagyományához fűződő interdiszciplináris portfóliót, mely az építészettől a kortárs művészetig fogja át a témát. A cél, hogy az eredményeket alkalmazott tudásként használva hozzájáruljanak a kortárs gazdasági és társadalmi problémák kezeléséhez. A Skanzen tematikája a birka-, illetve a bárányételek felhasználása a táplálkozásban.

De hol a helye ebben a táplálkozásnak? Elsősorban a turizmusban, ahol a részt vevő országok gasztronómiai hagyományainak kiemelkedő jelentőségük van, másodsorban pedig a természet, gazdálkodás és a társadalom összefüggésében, valamint a nemzetek kultúrtörténeti sajátosságaiban.

A 14–15. századi Európában, más háziállatok húsával szemben a juhhús fogyasztása volt a legelterjedtebb. A táj átalakításával, az erdők kiirtásával egyre nagyobb terület szabadult fel, amely bőséges lehetőséget biztosított a birkalegeltetés számára. A textilipar megnövekedett jelentősége, amely rengeteg gyapjút vásárolt fel, szintén a juhtartás előretörését eredményezte. Mindezek következtében a juh a reneszánsz idején az európai városokban az egyik legdivatosabb fogásnak számított, a középosztály asztalánál a bárányhús fogyasztása presztízzsé vált a disznóhússal szemben. Ez a folyamat a 16. század közepétől megfordult, fokozatosan elkülönülnek egymástól Európa kontinentális és mediterrán részeinek étkezési szokásai,- a húsfogyasztás mértéke jelentősebbé vált a kontinentális területeken.

A legfontosabb, az alap

A táplálkozásban minden nemzet kulturális megnyilvánulásai összesűrűsödnek: az étkezési szokásokban, a fogyasztott ételekben, az asztali etikett kimondott-kimondatlan szabályaiban ott lappang a közösségek kultúrtörténete. Talán az egyetlen életfunkció, amely csaknem minden érzékszervünkre közvetlenül hat. Szemünket gyönyörködteti a felszolgált fogás, orrunkat „bizsergeti” az ételek illata, az evés maga pedig kiteljesíti a gyönyört a szánkban robbanó ízbombával.

Nos, ez a komplexitás, ez a minden érzékszervre ható „orgia” jelenik meg a Bárány a konyhában tárlatban is, amely, a Skanzen történetében elsőként, nyolc ország – Franciaország, Görögország, Lengyelország, Bulgária, Észtország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország – anyagára épít. A birka feldolgozásától, tartósításától különböző gasztronómiai, éttermi, turisztikai felhasználási módjain át, az audiovizuális eszközöket nem nélkülözve, olykor sok, de sohasem befogadhatatlan szöveggel szemlélteti ismeretterjesztő formában a bárányt a konyhában.

Az ízfokozók és a tálalás

A galériába lépve rögtön lekötik figyelmünket az oszlopok közé szerelt installációs elemek, valamint a tér három pontján elhelyezkedő tárgyak: egy Bulgáriából érkezett vas-kos, Kovács László (Putu) kortárs iparművész pásztorszobra, valamint Farkas Ádám szentendrei szobrászművész Kutyagerinc című alkotása. A hideg, egyik felületet teljes egészében üveggel borító tér hátrányait fordították a kiállítás előnyére, a falakon elhelyezett „mobil” molinó installációval, az egységes, élénk színvilágú arculattal, valamint az óriás, beépített monitorokkal, amelyeken a témához kapcsolódó filmek pörögnek.

A tárlat leghangsúlyosabb része a Zuboly együttes zenéjére pörgő receptfilm, amely a programban részt vevő országok konyhájából kiragadott ételek elkészítését tárja elénk. Ha valaki a zsidó, keresztény és iszlám ünnepek báránnyal kapcsolatos elemeit hosszabban kívánja szemlélni, egy interaktív asztal segíti, amelyhez leülve hosszabb filmekből is szemezgethet.

A tartósításra utal egy óriás jégszekrény, az IKEA-feelinggel megspékelt késszekrény pedig már a feldolgozás irányába vezet. Ugyancsak emlékezetes darab az az 1650-ben készült hímzett, báránymintás evangélikus oltárterítő, amelyet az Országos Evangélikus Múzeum kölcsönzött, és a bárány és a kereszténység kapcsolatáról szól. A kiállítás azonban nem ragad le a hagyományoknál, a tárlat zárófejezete már a gasztronómiai fesztiválok kulturális turizmusban betöltött szerepére reflektál, miközben a védjegyekkel ellátott helyi termékekről vagy a slow food mozgalom tevékenységéről sem feledkezik meg, melyek lényege éppen ezen élelmiszerek forgalmazásában, népszerűsítésében rejlik.

Na de mit főzött ki ebből a Skanzen?

Egy könnyed, nem tárgyközpontú, informatív tárlatot. Arra az alapvetésre támaszkodva, hogy a legtöbb emberhez (nemcsak a férfiakhoz!) a gyomrán keresztül vezet az út, a kulináris élmény azon cselekvési formák egyike, amely rendívül sok mindenkit hozhat lázba.

Faár Tamara Bárányok a magtárban című cikkéhez hasonlóan jelen esetben is megfogalmazható a tárlat zárógondolata: Több mint néprajz! Több, mert benne van a táplálkozás kulturális sajátosságainak jelenkori lecsapódása, és több, mert interdiszciplinaritásra épít a kortárs művészek alkotásainak és a termékek hálózatba kapcsolásának bevonásával. És több, mert minden érzékszervünket megmozgatja. A kisfilmek a fülünkön, szemünkön keresztül adnak betekintést nyolc ország kulináriájába, és hozzák lázba a gyomrunkat.

Sajnos az érzékszervek kiteljesedése az ízek és az illatok hiánya miatt elmarad, de kárpótolja ezt az élmény, illetve a sok információ, amelyek beépülnek az emlékezetünkbe. De mindenre gondolt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, ugyanis a tematikus évhez, valamint a kiállításhoz kapcsolódva 2014. augusztus 16–17-én a bárány és annak minden porcikája is „terítékre kerül”. A program során bemutatják a birkatej feldolgozását, a birkahús elkészítésének különböző módjait hagyományos főzőasszonyok és a modern gasztronómia segítségével.

Fotók: Deim Péter, Szabadtéri Néprajzi Múzeum