©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Dobozoljunk a Varázshegytől a Bálnáig!


A Múzeumok Őszi Fesztiváljának második hetében, azaz 2014. október 6. és 12. között a nyíregyházi Jósa András Múzeumtól a Budapest Galériáig számos kreativitást előtérbe helyező programmal és rajzolási lehetőséggel várják az érdeklődőket a múzeumok.

Szerző: Kajári Gabriella | Forrás: | 2014-10-07 13:36:16

A komplex élményszerzést szem előtt tartva Benczúr Gyula alkotásaival ismerkedhetnek meg a gyermekek a nyíregyházi Jósa András Múzeum szerdai múzeumi óráján. Linófestékkel monotípiákat alkothatnak és különböző festési technikákkal közös rajzot készíthetnek, miközben korhű ruhában komoly zenét hallgatva puzzle játékkal játszanak, és Benczúr ládát készítenek. Kiállítás megnyitóra is sor kerül majd, az előzetesen meghirdetett rajzpályázaton részt vett gyermekek munkáiból és a nap során közösen elkészített alkotásokból. A program a rajzpályázat eredményhirdetésével és a díjak átadásával zárul.

Szintén szerdán a Sásdi Történeti Téka Múzeumban Sásd török kori várát lehet majd megépíteni agyagból és különféle újrahasznosított anyagokból. Ugyanitt pénteken egy másik „épületes” programmal is várják a kreativitásban és fantáziában bővelkedőket, varázshegyet lehet készíteni kartondobozok és csomagoló papírok, színes termések és moha felhasználásával.

A Magyar Nemzeti Múzeum balassagyarmati Palóc Múzeumában padlás bejárással egybekötött Nagy Rajzolást tartanak pénteken. A látogatók szabadon választott eszközökkel (ceruza, filctoll, zsírkréta) rajzolhatják le, hogy szerintük mit rejt a múzeum padlása. Az alkotásokból a múzeum aulájában tárlat nyílik, majd a program végén a látogatók a padlást bejárva megtekinthetik, hogy a valóság mennyire egyezik az elképzelésükkel.

A szombati nap igazán bővelkedik a családok apraját-nagyját megmozgató rajzos programokban.

A szabadtéri aktivitást kedvelők a budapesti Műcsarnok felé vegyék az irányt, ahol idén is újra lehet értelmezni a Hősök terét. A Belső kertek című programon az egész teret betöltő közös krétarajzolásra várják a kicsiket és nagyokat. A debreceni Déri Múzeum előtti téren pedig egy kartondobozokból és pillepalackokból készülő Déri Múzeum makettjének megalkotásában lehet segédkezni. Szívesen látnak minden arra járó felnőttet, gyermeket, aki szimpatizál a környezettudatosságra nevelés gondolatával.

Nem kérdés, hogy szombaton a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban lesz a helye az édesszájú alkotni vágyóknak és design kedvelőknek. A Stühmer-csokoládébolt bonbonos dobozaiból inspirációt merítve mindenki elkészítheti saját csokoládés dobozát, melyet saját készítésű trüffel bonbonokkal tölthet meg, a program előzetes regisztrációhoz kötött!

A kimozdulni vágyóknak akár Hódmezővásárhelyig is érdemes lesz elutazni némi ihletért. Az Alföldi Galéria Múzeumban lehetőség nyílik arra, hogy interaktív módon megtapasztaljuk a művészet közösségépítő erejét, hiszen a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlaton kiállító művészekkel együtt lehet majd megalkotni egy nagyméretű, közös művet.

Végezetül vasárnap az óbudai Budapest Galériában az is kiderül, hogy hol a határ műalkotás és használati tárgy között. Ehhez csupán arra lesz szükség, hogy mindenki hozzon magával újrahasznosításra váró tárgyakat, melyekből vegyes technikákkal új alkotások készülnek. Az ihletforrást itt is egy művész alkotásai - a hétköznapi tárgyakat abszurd humorral, ugyanakkor költői módon átlényegítő Halász Péter Tamás objektjei és installációi - biztosítják majd.

Kapcsolódó cikkek:
Több mint 1700 program hat héten át
Tárgymutató – Nyitott múzeum és szabadegyetem
Bőrödön viseled

Cimkék:
kiállítás,gyűjtemény,látogató

    Muzeumok.hu Rss betöltése...