©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Százezer látogató a Picasso-kiállításon


Több mint százezer látogató volt eddig kíváncsi a Magyar Nemzeti Galériában április 22-én nyílt, a 20. század egyik legnagyobb hatású művészének szentelt, Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című kiállításra.

Szerző: Magyar Múzeumok Online | Forrás: | 2016-07-11 13:14:13

A festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik, a kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben. A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatásra kerülő alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.

A bemutatott száz mű nagy része – 74 alkotás – a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezik, de szerepelnek alkotások a világ több nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból.

[[-- insertion|title:none|galeria:165 --]]

Kapcsolódó cikkek:
Hogyan épült a Picasso-kiállítás?
Száz Picasso-mű látható a Nemzeti Galéria tárlatán
A test égő csipkebokra

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...