Zöldfülű Péter

Múzeumpedagógiai Nívódíj 2011

A Janus Pannonius Múzeum „Aki nem hiszi, járjon utána” című időszaki kiállításához sajátos kiadvány készült. A Zöldfülű Péter című mesekönyvet, amely a Legjobb kiadvány kategória nívódíjasa lett, Dénes Andrea muzeológus mutatja be.

Cikk küldése

e-mail:

- Milyen ötletből született a kiadvány?

Természettudományi Múzeumban dolgozó pedagógusként, szakmuzeológusként és magánemberként, szülőként is fontos számunkra a természetvédelem, a környezetvédelem. Őszintén szólva nem mondhatjuk, hogy e téren derűsen tekintünk a jövőbe. Ugyanakkor a pécsi Természettudományi Múzeum látogatói mindig is elsősorban gyerekek voltak, fontos volt, hogy közülük is minél több korosztályt csalogathassunk a múzeumba, s egy kicsit ebből a szempontból is nevelgethessük őket. A legkisebbek megszólításához különösen, de még a nagyobbak számára is fontosak a mesék. Programjainkhoz kevés tematikus és modern mesét találtunk a meseirodalomban, így azt gondoltuk, egy környezet- és természetvédelmi meseíró pályázat meghirdetésével megpróbálunk jó zöld mesekönyvet alkotni. A mesékhez aztán mesekiállítás és „mesés” múzeumpedagógiai programok is társultak.

 

- Kik és hogyan működtek közre/vettek részt a megvalósításban?

Részlet a mesekönyvből

A pályázat sikeres volt; közel 300 hazai és határon túlról érkező mesepályázatból válogattuk ki – témában is változatosságra törekedve – a legjobbakat. Akik nélkül nem készülhetett volna el a könyv: Domonkos Anett Réka a könyv nyelvi lektora és a szerkesztésben legfőbb segítő. A pécsi Szent Mór Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alsós, rajzoló diákjai Kovalovszki Éva tanárnő vezetésével. A pécsi Eszperantó utcai „Zöld” óvoda óvónői és gyermekei, akik a mesék válogatásában vettek részt. Kálmán C. György irodalomtörténész, Buchert Eszter a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese, Török Ildikó és Várnagy Gabriella múzeumpedagógusok. Igen fontosak a szponzorok: a Nemzeti Kulturális Alap és a Wildhorse UCG, amelyek jelentős anyagi támogatása nélkül nem kerülhetett volna nyomdába a könyv. Amatőr szerkesztőként sok segítséget kaptam a nyomdai előkészítést végző Tér Nyomdai és Grafikai Stúdió munkatársaitól.

- Hogyan fogadta a közönség?

Akikhez eljutott a könyv, és ezt jelezték nekünk, örömmel fogadták. Szülők, nagyszülők, pedagógusok kedvelik, óvodák használják. Pszichológus és környezeti nevelő szakemberek, muzeológusok, múzeumpedagógusok is elismeréssel nyilatkoztak róla. Az ország különböző részeiről több óvoda vásárolt belőle. A pécsi szponzor jóvoltából Pécs minden iskolájának könyvtára kapott egy mesekönyvet. A kiadott, bár nem nagy példányszám jelentős része elfogyott.

- Mit tartasz a kiadvány legnagyobb erősségének?

Eddig nem létezett ilyen mesekönyv, most megszületett. Témákban változatos, aranyos, izgalmas vagy szépen, jól megírt történetek, „egész estés” mesék, hozzájuk gyönyörű gyerekfestmények – egy olyan kemény borítós mesekönyvben, melyet tényleg jó kézbe venni.

Maratoni meseolvasás

- Milyen irányban tervezitek továbbfejleszteni az ötletet? Ebben segít-e, és ha igen, hogyan a kapott elismerés?

A zöld meseíró pályázatra sokkal több jó mese érkezett, mint ami a könyvben megjelenhetett. Sokkal nagyobb körhöz is szeretnénk eljuttatni a meséket, mint a kis példányszámú megjelenés és a múzeumpedagógiai foglalkozások. Ezért a pályázatra érkezett további legjobb mesék online megjelentetését tervezzük, melyek előbb-utóbb kiegészülnek a díjnyertes könyv meséivel is, és talán még sok egyéb mással. A könyvhöz hasonlóan gyerekrajzokkal illusztrált meséket tervezünk, melyek elérhetőségét minél több gyerek- és „zöld” weboldalra szeretnénk eljuttatni. Ennek megvalósításához természetesen nagyon jól jön a díjjal elnyert támogatás. Hálásan köszönjük a díjat, mert ez új lendületet adott a mesekönyvnek és nekünk is!

***

Olasz György: Ellen-áram…

– Miért maradt égve a villany, kisfiam? – kérdezi fáradtan anya az előszobában. Pétert elfogja az az ismerős, de soha nem szeretett érzés, amely minden gyereket el szokott fogni, ha az értetlen felnőttek újra meg újra megfeledkeznek arról, hogy a gyerekek számára a játék minden, és amikor ez a minden van, akkor minden más megszűnik mellette. Arról nem is beszélve, hogy a sötétben minden rendes gyerek fél. Akkor is, ha ő nincs is a szobában. Egy szobában ne legyen sötét. Ez a dolgok lényege – gondolja, persze a saját nyelvén, gyereknyelven. – Sötét volt. – feleli röviden.

Anya felsóhajt. Nem mondhatnánk ezt a sóhajt se türelmetlennek, se türelmesnek, se hangosnak, se hangtalannak, egyszerűen csak sóhajnak, belülről jövőnek. – Tudod, az áram, szóval az áram, az nincs ingyen. Most nem csak a mi villanyszámlánkra gondolok – kezdi, pedig leginkább talán mégiscsak arra gondol, ami természetes is, hiszen a pénz sosem vetette fel őket –, hanem arra, hogy a villanyáramot nagy erőművek termelik.

– Erőmű? Az meg micsoda? Olyan, mint az erő-mű-vész? – kérdezi Péter, mert ő igazából autókkal, robotokkal, varázslókkal és szuperhősökkel szokott játszani, erőművekkel sohasem.

– Nem, nem olyan – feleli anya, és elgondolkozik, hogyan is mesélje el ennek a gyereknek az erőművet. Közben Péter is abbahagyja az étkezőben a játékot, hiszen azt úgysem szabad az asztalon, és megpróbálja elképzelni, milyen lehet egy erőmű. Először is van jó és rossz erő, ezt mindenki tudja. A jó erő gömbölyű és zöld, mert ez Péter kedvenc színe és formája. Aztán amikor belemegy a lámpába az erő, ott lesz csak sárga vagy fehér. Hogy jobban lássuk. Mert a zöld fénytől a csoki is zöld lenne, amit úgyis csak titokban lehet majszolni, hogy anya ne lássa. És persze zöld csokit Péter sosem majszolna, hiába az a kedvenc színe.

Anya közben magyaráz valami turbinákról, amelyek forognak a melegtől. Melegben pedig nem jó forogni. Legfeljebb a vízben. Azt szereti Péter. A strandon, a gyerekmedencében. Spriccelni sajnos ott sem szabad, mert akkor rásípol az úszómester bácsi, és ki is kell jönni. De forgolódni, azt lehet. El is határozza, hogy legközelebb a strandon turbinát játszik, és ha eleget forog, akár meg is gyulladhatnak a lámpák az oszlopok tetején, csak estig ott kell maradni.

Anya most rátér a vízierőművekre. Na ugye! Péter is eleve vízben képzelte el a turbinákat, mert a melegben ott a legjobb. De a hegyekben általában nincs meleg. Nehéz lehet oda bármit is építeni. Fel is kell cipelni. Ő a homokvárakat szereti, de a hegyen biztos nincsen homok. És akkor ott csak hegymászók dolgoznak? De ha az a jó, hogy úgy folyik a víz, akkor miért zárják el az útját? Elképzeli, hogy ő a gát, és a hátával tartja, tartja a vizet, az meg csak nyomja, nyomja, azután ő elfárad, és elengedi. Erre aztán tele lesz a völgy. Vízzel. Anya azt mondja, hogy még a házak is összedőlhetnek.

Akkor ez az erő mégsem jó erő. Olyan fekete erő, mint a viharfelhő ereje. Annak a színét nem szereti Péter. És a villámokat sem. De legkevésbé a mennydörgést. És anya azt mondja, hogy a villám ugyanazért világít, amiért a lámpa. De hogyan nyúljon ő ezentúl a kapcsolóhoz, ha tényleg villám lakik benne? És ha egyszer a mennydörgés is kijön rajta, pláne, ha sötét van, akkor meg sem tudja gyújtani a lámpát, és sötét is marad. Ilyen félelmetesek ezek az erőművek?

És anya azt mondja, hogy ez mind semmi, mert van még az atom. Na, ezt Péter egyáltalán nem érti. A maggal nincsen semmi gond, a sárgabarack magját kalapáccsal fel szokták törni, és kieszik a belét. De vajon mivel törik fel az atommagot, és milyen a bele? Biztosan sokkal keserűbb. És nagy baj lehet, ha félrecsúszik a kalapács, jön a vérhólyag. Ez most akkor jó erő vagy rossz erő?

Anya beszél még az olajról, gázról, amitől Péter mindig is félt, alig-alig mer játszani a gyufával, amikor senki sem látja. És a tengerről, a szélről meg a napról, miközben Péter egyre álmosabb. Szóval minél tovább ég a lámpa, annál több vizet kell megtartania a hátával, annál több magot hasogatnia a kalapáccsal, és nincs hely a maghéjnak, a meleghez meg füst kell, azt mondja anya, és az felszáll, és a korom ott marad a levegőben. – Ha ott marad, az nem is baj, olyan magasra nem megyünk – gondolja Péter. De anya azt mondja, ami felszállt, az le is száll. És beszívjuk. Péter mély lélegzetet vesz. Ezek akkor néha jó, de néha nagyon rossz erők. – Ezért kell lekapcsolni a villanyt, ha nem vagy bent.

– Értem. – feleli Péter, pedig igazából dehogyis érti, hogyan is kapcsolja le a villanyt, ha bent sincsen a szobában. Mert ahhoz be kell menni, és akkor sötét lesz, és sötétben kell kijönni, és az félelmetes. De ezek az erők is azok. Talán, ha futva jön ki, akkor kiér, még mielőtt észrevenné, hogy bent sötét van. Igen. Ez lesz a megoldás. Végül is futni jó. És akkor nem engedi be a lakásba a rossz erőket. Azért ma este betesz az ágyba egy biztonsági macit is, nehogy valami baj legyen. Két macival már nincs veszély. Legutóbb egy rajzfilm után kellett a vészmaci. És majdnem teljesen bevált. – Reméljük, ma is így lesz – gondolja, és megindul a fürdőszoba felé.

– Zárd el a csapot fogmosás közben, mert a víz is drága – szól utána anya.

- Jaj! - gondolja Péter. Lehet, hogy kell még egy maci…