Százhetven oldalnyi „kincshez” és egy egészen különleges történeti olvasathoz jut, aki kézbe veszi a december elején megjelent könyvet.
Érmegyűjtők, régi tárgyak kedvelői, történészek még valamelyest tájékozottak a pénz történetében, de az egyszeri olvasó sem tanulmányai során, sem később nem találkozik olyan tényekkel és azokkal a kifejezetten izgalmas történelmi adalékokkal, amelyeket a három szerző a kötetben összegyűjtött. A pénz története maga a civilizáció: uralkodók hatalmát, hódításait fejezi ki, súlyos társadalmi és bizalmi válságokat jelez, minden egyes pénzdarabban ott van használóinak élete, kultúrája, ízlése, hite, politikai környezete. A pénz nem csupán használati eszköz, hanem a kultúra egyik legfontosabb tényezője – mint műtárgy, mint szimbólum és persze mint cseretárgy. Tárgyi mivoltában ma már gyakran nem is látjuk, csak vándorlásának állomásait jelzi egy-egy elektronikus kód vagy üzenet. Mégis mindannyian állandóan használjuk – vagy hiányoljuk –, miközben pillanatok alatt átfolyik az életünkön.
Érdekessége éppen a vándoréletben rejlik. Évezredek óta közvetíti a különböző társadalmak szellemi nívóját egymásnak, és minden darabja információk tömegét hordozza a következő korok számára is. A szerzők most a Magyarország területén, illetve a magyar államiság egyes korszakai alatt kibocsátott, használt, gyűjtött – és persze hamisított – pénzeket mutatják be, ragaszkodva az időrendhez, de széles – és rendkívül színes – történelmi háttértablót kínálva az egyes pénztípusok megismeréséhez. Megismertetnek a kalandozások idején összerabolt európai és bizánci pénzekkel, az Árpád-kor pénzpolitikájával, a középkorban uralkodó, igen változatos pénzellenőrző jogkörökkel, a forint szó eredetével és Buda város önálló pénzével, a szükség- és ostrompénzekkel, Apafi Mihály Európa-szerte híres, csillag és hold formájú aranyaival.
Minden tárgyalt érme – a 19. század második felétől pedig papírpénzről, bankóról, adójegyről – felnagyított színes fotón szerepel, könnyen azonosíthatók rajta a részletek, a kidolgozás finomsága, az éremkép ábrázolásmódja. A legkülönlegesebb darabokkal találkozunk itt: héber betűs középkori ezüstérmével, a Rákóczi-szabadságharc idején kibocsátott „Pro Libertate” feliratú bankjegyekkel, 1849-es „spionpénzzel”, amelynek kicsúsztatható közepe alá Petőfi vagy Bem arcképét festették, és a legendás Kossuth-bankóval, amelyből sok magyar család ma is őriz egy-egy darabot – ezzel az egyetlen tárggyal apáról fiúra örökítve a negyvennyolcas eszméket. Archív fotón jelenik meg a nácik által kilopott aranyvagyon hazatérése 1946-ban, vagy a háború után napok alatt elértéktelenedő, járdára hajigált milpengő, melyet falevélként söpörtek össze 1946 nyarán a pesti utcaseprők.
A kötet érdeme nem csupán a téma alapos feldolgozása és a szép kivitel, hanem az is, hogy a szerzők képesek voltak közérthető nyelven, tudományos igénnyel, mégis magával ragadó stílusban megfogalmazni egy ritkán előkerülő témát. Így, ebben a formájában a magyar pénz története bárkinek élvezetes olvasmányélmény. Végiglapozva több mint ezer év pénztörténetét talán egy kicsit távolabb kerülünk a pénz mai fogalmától, józanabbul és bölcs távolságtartással tudjuk szemlélni, megtanulunk rácsodálkozni az emberi civilizáció legnagyobb fétisére.
Pallos Lajos – Torbágyi Melinda – Tóth Csaba: A magyar pénz története.
Kossuth Kiadó – Magyar Nemzeti Múzeum, 176 oldal
