Formában tartják!

MOSZKVA

Két hónapra bezárják a Lenin-mauzóleumot, hogy a kétévente szokásos biokémiai munkálatokat elvégezzék a múmián.

MTI 2017-02-10 10:55
Cikk küldése e-mail:

Fotó: Svf2 / Getty Images Hungary

Február 16. és április 16. közötti időszakra tervezett felújítási munkálatok miatt bezárják Vlagyimir Iljics Leninnek, a bolsevik forradalom vezetőjének a földi maradványait őrző mauzóleumot a moszkvai Vörös Téren.

Az 1924. január 21-én elhunyt bolsevik vezető holttestének élethű formában tartására szolgáló biokémiai munkálatokat kétévente szokták elvégezni, utoljára erre 2015 februárja és áprilisa között került sor.
A mostani munkát a Gyógy- és Illatos Növények Összoroszországi Tudományos Kutatóintézete fogja elvégezni Leninnek a halála után bebalzsamozott testén. A bolsevik vezető öltözékét néhány évente szokták cserélni.
A mauzóleum épületének nagyszabású felújítását 2013-ban végezték el.
Lenin elhanto
lásáról az elmúlt években többször is vita bontakozott ki, de az orosz közvélemény nem jutott egyértelmű álláspontra. Vlagyimir Putyin erről úgy nyilatkozott, hogy a kérdést "óvatosan" kell megközelíteni, elkerülendő "a társadalom megosztását".
2017-ben lesz az orosz bolsevik forradalom 100. évfordulója.

Pompeji pusztulása a filmművészetben és irodalomban

ELŐADÁS

Az első, Pompeji tragikus pusztulásáról készült film 1913-ban jelent meg, a legfrissebbet pedig több, mint 100 évvel később, 2014-ben mutatták be. A témában Trója Gréta tart előadást ma 17 órakor a Móra...

2017. február 02. Magyar Múzeumok Online

Mindig csak a szavak...

PROGRAMAJÁNLÓ

Tárlatvezetés a Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században című kiállításon ma 18 órától a Kassák Múzeumban.

2017. február 02. Magyar Múzeumok Online

Határtalan utazás a Tornyai János Múzeumban

RÉGÉSZETI EST

Nijába, a Takla-Makán sivatag különleges romvárosába, a „Selyemút Pompejiébe” kalauzolja az érdeklődőket Dr. Felföldi Szabolcs régész február 8-án 17 órai kezdettel a Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozat...

2017. február 02. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...