©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Tavaszi kastélyvirágzás


Reméljük a hír igaz, és tavasszal újra végigsétálhatunk a felújítás alatt álló edelényi kastély termein.

Szerző: Varga Kálmán | Forrás: | 2012-03-03 15:00:32

A kastély emeleti hét szobájában rokokó falfestmények maradtak fenn, melyek többsége az 1760-as években készült. A falképek vezető mestere az iglói Lieb Ferenc volt, mellette az egri származású Woronieski János és később a miskolci Fabriczy Ignác is dolgozott a képeken. Lieb és műhelye a figurális jeleneteket festette, Woronieski nevéhez pedig a díszítő falfestések köthetőek. A sajátos zamatú, derűs ábrázolások a legteljesebben fennmaradt világi falképegyütteseink közé tartoznak. Külön érdekességük, hogy a képeken szereplő női figurák mindegyike Mária Terézia királynő arcmását mutatja.

Az 1990-es években hosszú ideig üresen álló és romló műemlékegyüttest 2001-ben vette át a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, majd elvégezte a legégetőbb állagvédelmi munkákat. 2004 és 2006 között egyes részek helyreállítására – például a középrizalit tetőszerkezetének rekonstrukciójára – is sor került. Az intézmény 2006-ban kezdte meg annak a 2,2 milliárd forintos nagyságrendű európai uniós projekt kimunkálását, amelynek támogatási szerződését 2009. március 25-én írták alá. A projektet 180 millió forint keretű támogatás egészíti ki, amely a kastélysziget élővilágának revitalizációjára fordítható. A rekonstrukció a főépület külső-belső felújítását, a termekben található művészeti értékek restaurálását, valamint a hosszú távú fenntarthatóság és az értékek megőrzése érdekében az épület megfelelő turisztikai-kulturális hasznosítását foglalja magában. A munka a tervek szerint 2011 végére fejeződött volna be, de a 2010-es nagy árvíz miatt a kivitelezést át kellett ütemezni és a projekt zárását ez év végére kijelölni.

Mivel a kastély iránti érdeklődés a felújítás kezdete óta érezhetően növekszik, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága úgy döntött, hogy bár még folynak a helyreállítási munkák, ez év tavaszától részleges nyitva tartással látogathatóvá teszi az együttest. Szakszerű vezetéssel megtekinthetők lesznek a reprezentatív emeleti traktusok, melyek termeiben a falképek restaurálása már elkészült, a kápolna és a saroktornyok, valamint a belső kert és a kastélyt körülölelő Bódva–holtág megújult parkja. Az áprilistól tervezett megnyitással a látogatók bepillanthatnak a még zajló munkálatok műhelytitkaiba is.

Kapcsolódó cikkek:
Kastélytól a borospincékig
A népi örökségről egy főúri kastélyban
Bárki láthatja, amikor újra egymásra találnak

Cimkék:
kastély,Edelény

    Muzeumok.hu Rss betöltése...