Hordozókendővel hordozókendők között

Múzeumok anyaszemmel

"Jó reggelt! Ma iskola helyett a Textilmúzeumba megyünk" - ébreszthettem volna gyermekeimet, ha nem lennének olyan különleges alkalmak, mint a Kulturális Örökség Napjai. Mert a Textilmúzeum a "téli" szezonban hétvégén zárva tart, és hétköznapokon is legfeljebb 16 óráig van nyitva. Márpedig a Textilmúzeumot látni kell, főként most, hogy hordózókendő-kiállítás van.

Cikk küldése

e-mail:

Kapva kapunk hát az alkalmon, s apát hátrahagyva nekiindulunk: egyik oldalamon egy 6 és fél, másikon egy 4 és fél éves gyermekkel, akiknek 15 hónapos kistestvére - alkalomhoz illő módon - hordozókendőben, rajtam utazik. Az óbudai házszámot nem jegyeztem meg, így egy kis kitérővel felfedezzük a Lajos utca néhány megmaradt, szép és emlékezetes épületét, majd megérkezünk.

A Hordozókendők és női sorsok. Hordozókendő a baranyai németek viseletében című, magyar-német kétnyelvű kiállításon népviseletbe öltöztetett babák fogadnak minket, igazán gyerekbarát magasságú, alacsony tárlókban. Ami a nagyokat megragadja, azok a szép ruhák és az életképek (betlehemes, perecgyűjtés, anya gyermekével), a kicsi meg már attól is boldog, hogy babákat lát.

Családias a légkör (egyelőre a látógatószám is), a múzeum háziasszony-igazgató-mindenese, Vajk Éva ajánlja a programlehetőségeket: kezdjük mindjárt a kötélveréssel. Amíg a nagyok a fonalat húzva-feszítve róják útjukat a (4 horgas) fonókerék s egy speciális, fanyelű horog között (azért speciális, mert a fanyélben forogni tud a fémhorog), addig a kicsi a pamutgombolyagokat pakolgatja a fonott kosárban - így ismerkedve az anyaggal.

Zeneszóval, tapintással

A Braunhaxler Dalkör koncertje a belső terembe vezet minket - helyben vagyunk, a harmonikaszóval kísért német dalok hallgatása közben szemem nem tud betelni a falat beborító hordozókendőkkel. S később nem bírom megállni azt sem, hogy magam is ne ismerkedjem az anyaggal: sorra simogatom a pamut-gyapjú, kender-gyapjú, pamut-kender-gyapjú, csíkos, kétnyüstös és négynyüstös kendőket - csak tudnám, mi az a nyüst.

A gyerekeket a kendők nem sokáig kötik le, egyedül a tulajdonosok nevének, monogramjának hímzett megjelölését tudom nekik érdekességként megmutatni. A plafonról lelógatott tablók régi fényképeit hiába mutogatom - túl magasan vannak. Azért megtalálják a kiállítás nekik való tárlóit: gyönyörűséges lánykaruhákat és fejfedőket, meg babáknak és kisgyerekeknek való kötött cipőcskéket ("mamuszokat"), pacskereket csodálunk. Leülnek a tévé elé is, de a nénik - sokszor német - elbeszélései nem kötik le őket sokáig. Így aztán nincs időm a tablók végigböngészésére, hiába szeretnék elmélyedni a hordózókendőkkel összekötött női sorsokban. (Minden tabló egy-egy asszonyi élet lenyomata, de erről itt olvashatsz részletesebben.

Marad(na) otthonra

Azzal vigasztalom magam, hogy a kiállítás katalógusában biztosan közlik ezeket a tablókat is, és otthon majd folytatom a nézelődést, de ebben csalatkoznom kell: a szép, magyar-német kétnyelvű katalógus alapvetően tanulmányokat közöl, melyekhez illusztrációként látható egy-egy, a kiállításról visszaköszönő fénykép. A katalógus olvasásával valamelyest közelebb jutottam ugyan a két- és négynyüstös jelzők megértéséhez, de a továbbiakban internetes segítséget kellett igénybe vennem. Lehet, hogy rám nem igaz a múzeumban többször hangoztatott mondás, miszerint valahol mindenki textiles, mert én bizony nem tudtam, hogy a nyüst választja szét szövéskor a fonalsíkokat (hogy a köztes résben áthúzhassák a keresztszálat).

A nyerő gép

Nem maradunk azonban minden szövőismeret híján, mert az udvarról nyíló hátsó, "titkos" szobában egy hatalmas jacquard-szövőszéket találunk és egy takácsmestert, aki szeretettel és lelkesen avat be nemcsak a lyukkártyás szövés, de a textilipar-történet rejtelmeibe is. Annyit a gyerekek is megjegyeznek, hogy egy hajó úszik át a szálak egyik végéből a másikba, látják a piros és ezüst selyemfonál keresztszálakat s az egyre gyarapodó vásznat. A gép méretei és zakatolása pedig lenyűgözi őket.

Győzött a múzeum

Látom már a gyerekeken, hogy ideje indulnunk, az órámra nézek: bármilyen hihetetlen, már három órája itt vagyunk. Befogadott minket a múzeum. Bizalmat szavazott nekünk. Nem néztek a gyerekekre szúrós szemű teremőr nénik - örültek nekünk, és hagyták, hogy jól érezzük magunkat. Ezt pedig megkönnyítették a nagy terek, ahol rohangálni, földön csúszni-mászni, bohóckodni lehetett; a játékokkal felszerelt játszósarok; a kiállított nagy gépek, melyeket mégiscsak meg lehetett fogdosni - pedig mintha korábban anya azt mondta volna, hogy múzeumban csak a szemünkkel nézünk. (Gépből még a WC-be is jutott - itt legalább a kíváncsi fiúgyermeknek nem kell messzire mennie, hogy a gépolajat lemossa a kezéről.) Megpihenni (és szoptatni) pedig kényelmes fotelekben lehet.

A bizalom persze felelősség is egyben. A játszósarok egyik oldalán - gyerekbarátmódon alacsony állványon ugyebár - népviseletes babák. (Ráadásul a játékok között két ugrókötelet is találunk.) A DVD szinte a földön, a WC-ben egy hatalmas tükör támaszkodik a falnak. Ki tudja, mióta áll ott - és még egyben van!


Hordozókendők és női sorsok. Hordozókendő a baranyai németek viseletében kiállítás október 10-ig látható, a Rituális hordozókendő a baranyai németek viseletében záró konferenciára pedig 2010. szeptember 29-én, 16 és 19 óra között várnak minden érdeklődőt.
Bővebb információ a Textil és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum honlapján!