Muzealizált hétköznapok
Vidám kívül-belül, miközben hasznos kordokumentum, forráskiadvány. Rólad szól, a te hétköznapjaidra is reflektál a MaDok-füzetek 7. kötete EtnoMobil – Mozgásban a kortárs kultúra címmel, és szembemegy mindazzal, amit etnográfiáról, forrásközlésről, dokumentációról, tanulmánykötetekről gondolunk. Most a kötet szerzőivel, akik a tanulmányok, fotók készítése közben végig tartották a kortárs kultúrával, a jelenkor emberével a szemkontaktust, 2011. március 30-án a Nyitott Műhely Galériában te magad is összekacsinthatsz.
Narancssárga, piros, kék, pink, zöld négyszögek: színes forgatag, kívül-belül egyaránt, kicsit másként, mint azt egy néprajzi kiadványtól várnák. Ugyanez érvényes az EtnoMobil – mozgásban a kortárs kultúra kampányra is, amely tapasztalataiból, eredményeiből táplálkozott a MaDok közelmúltban megjelent hetedik füzete: a letűnt idők falusi kultúrája helyett a pezsgő kortárs városi kultúra a célpont.
2009 őszén a Néprajzi Múzeumon belül a kortárs tárgyi világ megőrzésérére és a jelenkor múzeumi dokumentációjára összpontosító MaDok tematikus kampányt indított, hogy korunk városi utazási szokásait megörökítse, a most szerzett élményeket és tapasztalatokat feldolgozza. A program önkéntes résztvevői egy hónapon keresztül dokumentálhatták mindennapi utazásaikat: beküldhették történeteiket, az erre a célra kialakított EtnoMobil-blogon naplót vezethettek, történetekkel körülölelt tárgyakat hozhattak be a múzeumba, és persze több, a Néprajzi Múzeum határain túl kiterjedő programon is részt vehettek. 
A civil résztvevőket megszólító kampány azonban jóval többet akart jópofa program-sorozatnál: kíváncsi volt arra, hogyan tágítható – a mobilitás és a mozgás hétköznapi helyzeteinek dokumentálásán túl – a gyűjteményi munka és az archiválás az öndokumentáción alapuló vallomásos szövegek irányába. Azok, akik vették a fáradságot, és megfigyelték mindennapi közlekedési szokásaikat, feljegyezték szubjektív tapasztalataikat, önmaguk és a társadalomkutatás számára is hasznot hajtottak. Magánemberként más szemmel, egy kicsit kívülről csodálkozhattak rá saját mindennapi rutinjaikra, felfedezhettek, tudatosíthattak olyan apró dolgokat, amelyek mellett általában elsiklanak, az új élmények birtokában pedig jobban megérthették, rétegzettebben láthatták saját életüket, környezetüket, jelenüket.
A múzeum, azaz a MaDok szempontjából az egy hónap alatt begyűjtött – többségében igényes – szövegek, tárgyak, fotók lényeges kordokumentumok, amelyek 2009 őszének fővárosi közlekedéséről, magáról a városról, az utca emberének viseletéről, problémáiról, az ezekre adott válaszairól tájékoztatják a jelenkor és a jövő kutatóját egyaránt. A kutatás előnye azonban a módszer hátránya is. Az önkéntes résztvevők lelkesedésből fakadó adatszolgáltatása esetlegessé teszi a téma kutatását: az egyéni tapasztalatok, témaválasztás sosem hozhat olyan átfogó eredményt, mint egy hosszabb időn keresztül tartó, megtervezett koncepciózus kutatás. A résztvevők többsége a múzeum és a kortárskutatás holdudvarából került ki, alapvetően egy szűk társadalmi réteg közlekedési szokásaira, városképére világított rá. Másrészt a kampány során jellemzően a gyalogosok és kerékpárosok osztották meg mindennapi közlekedési élményeiket. A tömegközlekedéssel szemben arányát tekintve elenyésző az autós, motoros visszajelzés. Feltűnik a ló lovasával, a csónak, a babakocsi, még a taxi is, de például hiányoznak a kerekes székkel kapcsolatos közlekedési tapasztalatok.
Éppen ezért nagyon nagy a muzeológus felelőssége, amikor a kampányban összegyűlt anyagot, tapasztalatokat rendszerezi, jelen esetben kötetben összeszerkeszti. Miként kovácsolja össze, illetve választja szét a szerkesztő a laikus résztvevők és a hivatalos kutatók írásait? Ellensúlyozhatja-e professzionális szerzők felkérésével, a beérkezett adatok esetlegességét, kiegyenlítetlenségét? Hogyan teremt egyensúlyt a kampány során szervezett programok, illetve az adatlapon, a blogon beérkezett személyes történetek fényképes és szöveges dokumentációjának bemutatása között? Miként igazítja az elektronikus műfajnak számító blogokat a klasszikus papírkiadvány normáihoz? Tudományos igénnyel elkészített forráskiadvány mennyire engedheti meg magának, hogy ne akarjon komolynak látszani, sőt kifejezetten vidám legyen?
Ha fellapozzuk az EtnoMobil kötetet, nem maradunk válasz nélkül. A kötet szerkesztője, Frazon Zsófia tudatosan vállalta, hogy a kampány derűs hangulatát a kötetbe is átülteti. A társadalomtudományi intézmények kiadványainak mogorva, baljós hangulatú fotóival szemben ebben a könyvben csupa vidám, mai arccal találkozunk, olyanokkal, akik érdeklődve szemlélik a környező világot, mi több, részt is kívánnak benne venni. A kötet másik érdeme, hogy nem akar púdert szórni a mindössze egy hónapos, kis költségvetésből megvalósuló projekt lehetőségeire, határaira: őszintén feltárja az olvasó előtt, mire volt elegendő az idő és a rendelkezésre álló emberi és anyagi forrás.
A kötet első írása már önmagában dokumentáció: Frazon Zsófia Rohanás, caplatás, elakadás, rekordidő, cél címen visszatekint, összegzi az általa szervezett EtnoMobil kampány eseményeit, programjait, tanulságait, és felvezeti a kötet tanulmányait, nagyobb egységeit. Ez azért is fontos, mert a hetedik MaDok-füzet (a műanyag-kötethez hasonlóan) méreteiben az önkéntes írásokra épít. Az összegyűlt szöveges élménybeszámolókat két fejezetben is olvashatjuk: 1 nap – indulástól érkezésig címen az EtnoMobil-blog bejegyzéseiből kaphatunk válogatást, a Közlekedőtárgy-történetek között pedig személyes sztorikat olvashatunk, amelyek mellől nem hiányozhat a történet gazdáját és a sztori alapjául szolgáló tárgyat bemutató fotó. Az önreflexív, őszinte szövegek mellett a kötet másik modulját három fotódokumentációs munka alkotja. A néprajzi szakirodalomban nagy hagyománnyal rendelkező illusztratív műfaj emlékezetes bizonysága a „kevesebb néha több” elvnek: a Néprajzi Múzeum fotósai által feldolgozott három téma túllép a fotódokumentáció keretein.
A Városi utak fejezetben fellapozható témák közül az egyik Mobil Józsefváros címen a főváros egyik legstigmatizáltabb részére kalauzol el bennünket, a másik Pátyi pendliként a Budapestre ingázók napi oda-vissza útjának élményeit rögzíti, a harmadik pedig a Nyugati pályaudvar környékére csalogat, ahol a graffitis szubkultúrán keresztül egy semleges, elszigetelt városi zónára figyelhetünk fel.
A nyolcadik kerülettel foglalkozó tanulmány a kerületet átszelő 99-es és 9-es autóbuszok vonalát dokumentálja Sarnyai Krisztina fotográfus, Bálint Mónika és György Eszter társadalomkutató, valamint Ökrös Lajos „Joker” itt élő roma fiú közös, egynapos terepbejárásának eredményeként. A képek és a szöveg egy sokrétű, változó, ellentmondásos, multikulturális, súlyos problémákkal küzdő, mégis fejlődő kerületet mutatnak be, miközben a tanulmány írói a vegyes összetételű „kutatócsoport” előnyeit kihasználva tudományos és szubjektív észrevételekkel egyaránt színesítik a Józsefvárosról alkotott képet.
A másik fotódokumentáció hosszabb idő, nagyobb terület bejárását vállalta. Kerék Eszter egy héten keresztül dokumentálta lakóhelye, Páty és a budapesti munkahelye között zajló utazásait. A harmadik írás újdonság. Kovács Budha Tamás és Tábori András és Nagy Szilvia Stalker – a Nyugati yardtól a „writers bench”-ig című képes-szöveges tanulmányában alternatív útleírást kapunk a Nyugati és a Zugló állomás között húzódó vasútvonal sajátos kulturális jegyeket hordozó „határvidékéről”.
A Gruppo Tökmag néven ismert csoport ezúttal nem képzőművészeti projekteket valósít meg, a „városi régészet” eszközeivel egy elszigetelt városi zóna feltérképezésére vállalkozott, ahol átutazók, falfirkások, hajléktalanok térhasználatára figyelhetünk fel.
A sok-sok empirikus anyag mellől – a MaDok-füzetek hagyományaihoz híven – a 7. kötetből sem hiányozhat az elmélet. A mozgás és kultúra – két példa című fejezetben György Eszter interpretációjában Marc Augé három könyvének, azaz a francia társadalomtörténész metróról, bicikliről és a mozgásról írt munkájának segítségével kaphatunk képet arról, milyen módszerekkel fordulhatnak a kultúrakutatók a mobilitás, a városi kultúra vizsgálatához. Ugyancsak hasznos Bódi Jenő írása a kortárs angol szociológus, John Urry mobilitással foglalkozó tanulmányairól, koncepciójáról, amelyben még teljesebb képet kaphatunk a közlekedés dimenzióiról.
Ahogy a bloggerek, a tanulmányok szerzői, a fotósok is a városkép, a városi életmód szüntelen mozgását rögzítették, a kampányhoz kapcsolódó programok is a nyüzsgésre, a mozgásra, ezek bemutatására épületek. És mi sem természetesebb, mint hogy a kötet fontos alkotóeleme a kiállítások, rendezvények dokumentálása. Egykor még a viseletkutatók is örülni fognak annak a fotósorozatnak, amely A bringám és én. Szabadtéri fotóműterem és kerékpáros fotózás a Néprajzi Múzeum lépcsőjén címen a Critical Mass hivatalos programjaként szervezett eseményen készültek. A sportos, népies, elegáns egyéni viseleteket bemutató fotók után Kulcsár Viktória írása az amatőr tervezőket állítja középpontba, ugyanis a kampány egyik kiemelt eseménye volt a Recikli-bicikli felhívás, melyben mindenkit arra biztattak, hogy engedjék el képzeletüket, és adjanak ötleteket a közlekedési öltözködési kultúra megreformálásra. Az összefoglaló írás után pedig az igazi csattanót Bánki Gergőnek, a legjobb kollekciókat felvonultató divatbemutató konferanszának szövege szolgáltatja.
A vidám illusztrációk, a szép tördelés és színvonalas írások után mégis szomorúan hajtottam be a könyv utolsó oldalát. Azon morfondíroztam, hogy a múzeumokat sújtó financiális problémák mellett ugyan mikor lesz arra lehetőség, hogy tovább folytatódjon, egy erősebb médiakampány segítségével szélesebbé, átfogóbbá váljon jelen korunk dokumentálása, a kortárs városi kultúra kutatása. 2011-ben biztosan nem…
EtnoMobil élőben!
Az EtnoMobil – Mozgásban a kortárs című kötet beszélgetős, felolvasós, kikacsintós bemutatójára a Nyitott Műhely Galériában (Bp. II. Ráth György u. 4.) kerül sor 2011. március 30-án este 7 órától.
Közreműködő, együttműködő és megszólaló vendégek:
Budha Tamás képzőművész
Csoszó Gabriella fotós
Farkas Judit kulturális antropológus
Fisli Éva történész-muzeológus
György Eszter kultúrakutató
Kulcsár Viki színháztörténész, produkciós menedzser
Kürti Gábor „Kükü” Critical Mass-szervező
Nádori Lídia műfordító
Nagy Szilvia kulturális antropológus, kurátor
Tábori András képzőművész
A beszélgetés közben és után a kötetből felolvas:
Spilák Klára színművész és Tárnok Marica szín- és bábművész
Kérdez és a közönségre kikacsint: Frazon Zsófia, a kötet (és lapunk) szerkesztője
