Pályázatra vár a Magyar Természettudományi Múzeum

FŐIGAZGATÓ

Május elején az EMMI érvénytelenné minősítette az első fordulóban kiírt főigazgatói pályázatot. Helyzetelemzés.

Kiss Balázs Levente 2013-06-03 12:00
Cikk küldése e-mail:

Az új pályázati kiírás már elkészült, ám jelenleg miniszteri jóváhagyásra vár – erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya a Magyar Múzeumok Online kérdésére a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) főigazgatói posztjára meghirdetett pályázattal kapcsolatban. Mint ismeretes: május elején az EMMI érvénytelenné minősítette az első fordulóban ez év február 12-én kiírt főigazgatói pályázatot, amelyen két pályázó indult: az intézményt jelenleg is irányító Bajzáth Judit főigazgató-helyettes, illetve az MTM Gyűjteményi és Kutatási Tudásközpontját igazgató Gubányi András. Az EMMI korábbi közleménye alapján az első forduló érvénytelenítésére azért került sor, mert a „beérkezett pályázatok nem tükrözték kellőképpen a tárca intézményfejlesztési terveit”.

Gagát gombpár
MTM Ásvány- és Kőzettár
. A gombok függőleges mérete 3,5 cm 
A manapság inkább angol nevén (jet) emlegetett gagát drágakőnek
használt, tömött, jól faragható és fényezhető barnaszén.
Az elnevezés ókori eredetű, de gagátfaragványok már a kőkorszakból ismertek.
A gagát gyászékszerek viselete igen elterjedt volt a viktoriánus Nagy-Britanniában.
A bemutatott gombpár XIX. századi angol munka.
Forrás: Facebook
 


A Magyar Múzeumok Online kérdésére az EMMI megerősítette, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum igazgatói pályázatának érvénytelenítése nem hozható összefüggésbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE) közös épülethasználattal. Az épülethasználat pontos szabályozását a felek korábban megállapodásban rögzítették, eszerint zajlik a Ludovika épületében az érintett terek átadása az NKE számára. Emellett az EMMI leszögezte, hogy a tárca pontos intézményfejlesztési tervei az új pályázati kiírásban világossá válnak.

A Magyar Múzeumok Online kérdésére sem Bajzáth Judit, sem Gubányi András nem kívánta kommentálni a főigazgatói pályázat első fordulójának érvénytelenítését. Annyi azonban tudható, hogy az intézmény gazdálkodása jó, a vele szemben támasztott költözési ütemterveket időarányosan, határidőre teljesíti még akkor is, ha ez komoly megterhelést ró a szakembergárdára. Jelenleg is gőzerővel halad az Ásvány- és Kőzettár költöztetése.

Az első fordulós pályázati felhívás kevés mozgásteret engedett a pályázóknak. A konkrét kérdésekre jelentős eltéréssel nem is lehetett válaszolni, tekintve azt, hogy az MTM legfontosabb feladata idén, hogy a Ludovika épületén belül szűkebb helyre költözzön. Hasonlóan sok energiát igényel, hogy az intézményhez a múlt év végén integrálódott Zirc székhelyű Bakonyi Természettudományi Múzeumot és a Gyöngyösön található Mátra Múzeumot beillesszék az intézményi struktúrába. A Hatvanban létesülő Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kialakítása, kiállításainak építése ugyancsak komoly kihívás. Az szintén a jövő kérdése, hogy a 2014-es év elejére tervezett hatvani kiállítóhely ünnepélyes megnyitása megvalósul-e, mivel a múzeum jelenleg még nem teljes joggal az MTM része, előbb a jogszabályoknak megfelelően be kell csatlakoztatni az intézményi struktúrába. Ebből fakad, hogy a természettudományi múzeum háza táján az intézményi integrációk kérdése korántsem tekinthető lezárt ügynek.

A korábbi kiírás szerint a majdani főigazgató feladata lenne az országos besorolású intézmény gyűjteményezési, tudományos, kiállítási és közönségkapcsolati munkájának irányítása, az éves munkatervek kidolgozása, az intézmény külső és belső kommunikációjának összehangolása, valamint a kialakult szakmai kapcsolatrendszer fejlesztése és bővítése bel- és külföldön egyaránt. A kiemelt szakmai feladatok között első helyen állt a csatlakozott, csatlakozó intézményi egységek szakmai és szervezeti integrációjának lebonyolítása, az új múzeum és a hozzá kapcsolódó tagintézmények gyűjteményezési, tudományos, kiállítási és közönségkapcsolati stratégiájának megfogalmazása, valamint az ehhez szükséges új szervezeti és személyi struktúra kialakítása. Ezek mellett az új főigazgatónak tovább kell vinnie a hazai és európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokat, például a SYNTHESYS-programot, amelynek keretében az EU számos országából fogadnak vendégkutatókat hosszabb időszakra. Szintén az új direktor feladata lesz előteremteni a múzeum működéséhez szükséges több százmillió forintos összeget, ugyanis a jelenleg picivel több, mint egymilliárd forintos összegből működő intézmény üzemeltetési költségeit a fenntartó EMMI csupán 30 százalékos arányban finanszírozza.

Az intézményt 2013. február 20-ig Matskási István főigazgató irányította, azóta Bajzáth Judit vezeti a látogatók körében népszerű múzeumot. A kulturális államtitkárság korábbi közlése szerint az azóta eltelt időszakban a múzeum megfelelően ellátta szakmai, közönségkapcsolati feladatait, megőrizte működőképességét és az országos múzeumok között is példaértékű munkát végzett a megszűnt megyei múzeumi intézményrendszerből átvett tagintézmények integrálásában, belső nyilvántartási és egyéb rendszereinek az „anyaintézményhez” történő harmonizálásában.

A Magyar Természettudományi Múzeum legalaposabb múzeumfejlesztési terve 1991-ben született, amikor a Budapesten belül három telephelyen működő intézmény új helyéül az egykori Ludovika Akadémia főépületét jelölték ki. A világviszonylatban is jelentős gyűjtemény fokozatosan vette birtokba új helyét, ám a folyamat a mai napig sem zárult le. A múzeum működését nagymértékben befolyásolta az a 2012 májusában született kormányhatározat, amely szerint 2014-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Magyar Természettudományi Múzeum legnagyobb telephelyeként szolgáló Ludovika főépületébe költözik. Ez a döntés alapvetően érintette a múzeumot, hiszen a főépületben van az Embertani tár, az Állattár, az Emlős gyűjtemények, a Madártani gyűjtemények, az Ásványtani és az Őslénytani tár, a könyvtár, valamint az épületet üzemeltető részlegek, gépészetek. 2012-ben nagyobb visszhangot váltott ki a sajtóban is, amikor 20 százalékos létszámleépítés keretében 41 szakembertől kellett megválnia az intézménynek. A mostani költözés – ami sok esetben azt is jelenti, hogy a korábbihoz képest fele akkora helyre kell zsúfolni egyes gyűjteményeket –, nemcsak azért problémás az ott dolgozó szakemberek számára, mert minden egyes munkatárstól feszített tempót igényel, hanem azért is, mert a tavaszi és nyári hónapok a természettudományos muzeológusok számára a terepidőszakot jelentik, ami optimális esetben a gyűjtés és gyűjteményfejlesztés, a terepi kutatómunka ideje lenne.

Bonyolult helyzetben a Természettudományi Múzeum

INTERJÚ

Költözés, két új múzeum, lejárt főigazgatói mandátum és új pályázatok. A Természettudományi Múzeum előremenekül.

2013. március 03. Kiss Balázs Levente

A múzeum mint szellemi alkotás

„Év Múzeuma 2011” - jelölt

Szombaton, 2012. május 19-én a Múzeumok Majálisán adják az Év Múzeuma díjat. A jelöltek között szerepel a Magyar Természettudományi Múzeum is.

2012. május 05. Magyar Múzeumok Online

Csomagolnak a Természettudományiban

KÖLTÖZÉS

Május 6-án elkezdődött az MTM Ásvány- és Kőzettárának csomagolása a Ludovika déli szárnyának földszintjén.

2013. május 05. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...