©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A díjazott Aquincum


A kivételes szakmai tudásnak, a modernitásnak és az interdiszciplinaritásak köszönhető, hogy az Aquincumi Múzeum nyerte „Az év múzeuma 2012” díjat!

Szerző: Vicze Magdolna | Forrás: | 2013-07-02 13:15:32

Budapest belső kerületeiből Szentendre irányába haladva naponta alighanem több tízezren „robognak” el, a 2 × 3 sávos műúton, Aquincum romjai mellett, illetve között, sőt fölötte. Elképzelhető, hogy utasaik nagy része még soha nem állt meg, hogy betérjen a múzeumba, pedig nagy valószínűséggel alig akadnak Budapesten, de talán az egész országban, akik ne hallottak volna az Aquincumi Múzeumról.

 

A név hallatán feltehetően mégis csak keveseknek jutnak eszükbe a térdig érő kőfalmaradványok és az 1931-ben itt talált víziorgona. Pedig a Budapesti Történeti Múzeum szabadtéri bemutatóhelye ma – mint ahogy a méltán elnyert díj is mutatja – már sokkal, de sokkal többet jelent a szokványos romkertnél! Itt az óvodáskorú látogató éppúgy otthon érezheti magát, mint a szigorúan csak a tudománnyal foglalkozó elmélyült szakember.

 

Az attrakciók sora

A ma mintegy 10 hektárnyi területen elhelyezkedő Aquincumi Múzeum országosan, sőt európai szinten is számos új attrakciós elemmel kápráztatja el az ide látogatót. Ilyenek például a római kert, vagy az ókori városképet felidéző kronoszkóp, amelybe belepillantva Aquincum virtuális római kori utcái jelennek meg a szemlélő előtt. Az egykori Elektromos Művek épületének és a romkert déli irányú rendezésének köszönhetően európai szintű kiállítócsarnokkal, új, korszerű bejárattal, valamint iroda- és raktérépülettel bővült a hasznosítható tér. Ugyancsak új és egyedüli a másutt nem látható római ház, a „Festőház” rekonstrukciója, hiteles berendezésével, falfestményeivel, kertjében az ókorban is honos növényekkel.

 

Elsősorban a gyerekeknek és az ifjú látogatóknak készült az ókori mitológiai elemekkel megvalósított „Mitológiai játszótér” és a tematikájában hozzá kapcsolódó múzeumi játszószoba. A múlt, azaz a római polgárok mindennapjainak kézzel tapintható, megélhető, kipróbálható bemutatása mellett igen fontos, hogy a múzeum megfeleljen a mai kor nyelvezetének, és információéhségét is kielégítse. Ezt szolgálja a múzeum területén itt-ott megtalálható digitális interaktív eszközökön kívül a honlap és a Facebook-profil is.
Ma már azonban az esélyegyenlőség figyelembevétele nélkül sem lehet modern múzeumról, modern muzeológiáról beszélni. Az Aquincumi Múzeum ebben is az elsők között mutat példát: a területén található új elemek, például a hangos-kép, a Braille-írásos vezető, a mozgáskorlátozottak számára kialakított rámpa, a lift mind a különböző fogyatékkal élők látogatását teszik nem csupán lehetővé, hanem élvezhetővé is, a hosszú távú, komplex szakmai bővítés, valamint az egyedi profilra kifejlesztett infrastrukturális fejlesztések eredményeként. Az Aquincumi Múzeum az „Év múzeuma” szakmai díjat a stratégailag átgondolt, megtervezett fejlesztésért és páratlan megvalósításáért nyerte el.

 

Régészeti park vagy múzeum?

Amikor a cikk megírására felkért, a szerkesztő hangsúlyozta, hogy részben végzettségem (régész) miatt esett rám a választása, illetve hangsúlyozta, hogy térjek ki a régészeti parkok és a klasszikus értelemben vett múzeumok feladatainak és lehetőségeinek különbözőségére. Kevesen tudják, hogy a régészeti parkok az egykori emlékek és az ott élt emberek „életre keltésének”, megtapasztaltatásának szándékában különböznek leginkább a hagyományos romkertektől. Itt előfordulhat, hogy a látogató beöltözött római hölggyel vagy kézművessel találkozik az egykori város „utcáin” sétálgatva. Azt viszont már igazán csak a szakemberek tudhatják, hogy ez szakmailag (mind régész-, mind muzeológusszemmel) mekkora felelősséggel jár, és sok estben micsoda kihívást jelent. Nem szabad megfeledkeznünk a mai muzeológia egyik fő céljáról, miszerint szeretnénk elérni, hogy a múzeum (muzeális intézmény) a társadalom számára általánosan ismert és használt közösségi tér legyen, illetve azzá váljon. Fontos, hogy a közösség magáénak érezze és jó értelemben véve „használja” az egykori emlékek helyszíneit.

 

 

Minőségi közönségkapcsolatok nincsenek minőségi tudományos munka nélkül

 

Sokszor elfelejtjük, hogy a sikeres régészeti park mögött a jól felépített PR és marketing mellett elengedhetetlen a minőségi tudományos munka. Az Aquincumi Múzeum számára természetes volt, hogy ezt csak széles körű tudományos párbeszéd szervezeti kereteinek megteremtésével érheti el. Az új épületkomplexumban páratlan, a kutatást elősegítő fejlesztéseket, látványtárat, restaurátorműhelyt, kutatóirodákat, azaz teljes komplex, a minőségi kutatást szolgáló beruházást hajtottak végre. Lényeges látni, hogy az új turisztikai attrakciók, a széles és szerteágazó látogatói igények kielégítése és hosszú távú fenntarthatóságuk hiteles rekonstrukciókkal és hiteles megelevenítéssel érhető el.

 

Minőségi közönségkapcsolatokat nem lehet minőségi tudományos munka nélkül végezni. A régészetnek ebben sokkal nagyobb a felelőssége, hiszen a tárgyi emlékanyagon és néhány írásos forráson kívül nem rendelkezik az élő hagyomány révén ránk maradt tudással. A régész felelősségének mértékét csak növeli a lehetőségek szűk tárháza. A régészeti parkokban dolgozó szakemberek nem engedhetik meg, hogy intézményük, témaparkjuk Disneyland-szerűvé váljon! Ennek legjobb módszere az alapos tudományos kutatómunka, a szakmai felkészültség és a hitelesség, melyben a mintegy 130 éves intézmény szakemberei kiváló példát mutatnak mindannyiunk számára.

 

Stratégiai folyamat

Az Aquincumi Múzeum az egykori Pannonia provincia székhelyének maradványait gyűjtő, őrző és bemutató intézményként jól körülhatárolható, egyedi profillal rendelkezik. Központi fekvése, látható emlékeinek száma, gyűjteményeinek és kiállításainak nagysága – Közép-Európa összefüggően megmaradt és bemutatható legnagyobb régészeti öröksége – miatt alkalmassá teszi arra, hogy a római kori emlékek bemutatásának központja legyen.

 

A hosszú távú múzeumi stratégia ezt szem előtt tartja, hiszen figyelembe vették, hogy küszöbön áll a dunai limes magyarországi szakaszának világörökségi helyszínné emelése, és számolnak azzal, hogy a világörökségi helyszín egyik regionális turisztikai központja Aquincum legyen! Tehát itt nem egy sikeres beruházási és fejlesztési program végeredményét látja a látogató és a szakember, hanem egy előre tervező, új lehetőségeket is figyelembe vevő stratégiai folyamatot. Az Aquincumi Múzeum munkatársai előre tekintenek, számon tartják a jövőt, és terveznek vele!

 

Egész évben

Irigylésre méltó, hogy az Aquincumi Múzeumnak sikerült a szabadtéri kiállítóhelyek, régészeti parkok egyik legnagyobb nehézségét, az időszakos nyitva tartás korlátait is legyőznie. Ma már a látogató egész évben látogathatja a helytartói palota egykori pompáját felidéző kiállítóteret, melyben több, eddig nem látható mozaik, falfestmény, szobor, a luxus majd minden kelléke: szökőkút, ékszerek, edények tekinthetők meg. Most együtt láthatók az 1931-ben előkerült világhírű római orgona alkatrészei, a szerkezetéről készült rekonstrukció és a megszólaltatható másolat. Különleges élményt nyújthat a látogatható Látványraktár. A raktár az őskortól a honfoglalásig terjedő időszak régészeti leleteit kronológikusan és tematikusan csoportosítva kíséri végig Budapest, illetve Aquincum történetét.

 

Az egyszerű installációval beépített, bejárható raktártérben a látogató a megvilágított polcok között egy múzeumi raktár érdekes világába kerül. A Látványraktár mintegy 1200 tárgy megtekintését teszi lehetővé. Az eligazodást magyar–angol nyelvű katalógus egészíti ki, mely a hivatalos leltárkönyvhöz hasonló lapozóval kiegészülve a múzeumpedagógiai foglalkozásokat is segíti. A múzeum egész évet lefedő programkínálattal rendelkezik, a kiállítások hasznosítása folyamatosan és több szinten valósul meg. Mindezeken kívül a múzeum kivételesen aktív a tudományos publikálások terén, a hazai és nemzetközi kapcsolatok építésében, az időszaki kiállítások rendezésében és a felsőoktatásban.
Magyarországon ritkán fordul elő, hogy ne hallhatnánk kényszeredett megjegyzéseket egy-egy díjazottal kapcsolatban. Nem tudom, volt-e ilyen felhang az Aquincumi Múzeummal szemben, de akár lehetett is volna, melyben a fanyalgók megjegyzik: hát persze nekik könnyű, hiszen jó sok pénzt kaptak a Pannónia Provincia Program és egyéb pályázataikon keresztül. Erre a fanyalgóknak csupán annyit szeretnék jelezni: a 21. században tudomásul kell vennünk, hogy pályázatok, stratégiai tervek, projektek és tenni akarás nélkül nincsenek eredmények!

Gratulálunk nekik!

Fotók: az Aquincumi Múzeum weboldala

Kapcsolódó cikkek:
Az ókori festő titkai
Az aquincumi fazekasok titka
Győztes: Az év múzeuma 2012

Cimkék:
Év múzeuma, Aquincumi Múzeum, régészet, muzeológia, régészeti park

    Muzeumok.hu Rss betöltése...