©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Tudunk-e még "szentképet" festeni?

Egy születőben levő új gyűjteményi egység a Kecskeméti Katona József Múzeumban.

Az elmúlt 13 év során a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményének (leánykori nevén Kecskeméti Képtár) fő tevékenységi és gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében alakult. A kiindulási pont meglehetősen személyes jellegű volt, amihez erőteljesen hozzájárult, hogy alapvetően „középkoros” művészettörténészként kerültem egy elsősorban a 20. századi és kortárs művészettel foglalkozó helyre. Természetesen Kecskemét különleges kulturális és történelmi hagyományai (pl. Európában egyedülálló módon a főtéren az összes itt működő felekezet temploma megtalálható), illetve nemzetközileg is jelentős kortárs képző- és iparművészeti intézményi háttere (pl. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely; Nemzetközi Kerámia Stúdió; Rajzfilmstúdió) is ösztönzőleg hatottak rám. Végül is 2000-ben érett meg bennem az elhatározás, hogy önző módon a zománcművészet mellett a másik fő érdeklődési területemet, a keresztény ikonográfiát is érvényre juttatom a Kecskeméti Képtár kiállítási és gyűjtési politikájában. Így rendeztem meg először az 1000 év – magyar szentek, majd 2002. július 24. és szeptember 15. között az I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét. Az első alkalommal a keresztre feszítés jelenetét és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választottuk, 2005 tavaszán pedig a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét. A harmadik biennálén, 2006-ban az oltár volt a téma, míg a negyediken Krisztus példázatait „adtuk fel”. 2009/2010-ben az Apokalipszis, a Jelenések könyve volt az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program, a legutóbb, 2013 tavaszán pedig az angyalok voltak a főszereplők.

Elfojtott terület

Az első hat biennále összesen 752 alkotást mutatott be az aktuális zsűrizések után a Cifrapalota falai között, ami jól mutatja, mennyire hiányzott egy ilyen sorozat a magyarországi kiállítási palettáról. A kritikai fogadtatás természetesen vegyes volt, hiszen a keresztény tematika, illetve az ars sacra és a kortárs művészet viszonya, különösen a volt szocialista országokban, a mai napig kényes terület. Bár már több mint két évtized elmúlt a rendszerváltozás óta, még mindig jelen vannak a mesterséges ideológiai elfojtás következményei e téren is. Magyarországon a 90-es évekig a fiatalabb nemzedékek legjobbjai a keresztény ikonográfiával szinte nem is találkozhattak, legfeljebb egy lehetőleg minél távolabbra tolt művészeti hagyományként, művészettörténeti leckeként, tévesen sugallva azt sokuknak, hogy ez egy végtelenül elavult, korszerűtlen, kortárs alkotások létrehozására alkalmatlan terület. A keresztény mitológia azonban mélyebben gyökerezik Európa kultúrájában, gondolkozásmódjában, művészetének történetében és különösen az emberi lelkekben annál, hogy valaha is teljes egészében elveszítse a mindenkor érvényes aktualitását. Sebastian Francknak, Bruegel kortársának szavai ma is érvényesek: „Az egész Biblia újból és újból megismétlődik: Ádám bűnbeesése, a tudás fája, a bűnbánat, ugyanígy a halál és az élet… Krisztus szenvedései a maguk módján mindennap végbemennek és az összes története a Bibliának szintén… Bennünk a belsőnkben, innen jön ki minden, és ha úgy alakulna, hogy Krisztus külsőleg visszatérne, mint ahogy tagjaiban mindennap jön és szenved, úgy ismét újra és újra megfeszítjük őt, apáink mértékét betöltve.”

Aknay János: Festő angyal

Öt pontban - hosszú távra

Az első biennále katalógusának előszavában, jelezve, hogy a kezdeményezés hosszú távra szól, egy öt pontból álló programot közöltem, melyek között olyan tételek is szerepeltek, mint új alkotások születésének ösztönzése a keresztény ikonográfia jegyében; a kiállított művekre támaszkodva párbeszéd kezdeményezése a művészek, a közönség és a művészettörténészek között a a kiállításhoz csatlakozó konferenciák, kerekasztal-beszélgetések stb. segítségével; kapcsolatteremtés egyházművészet, vallásos művészet és e fogalmakhoz nem tartozó, de a keresztény ikonográfiához köthető művek között; párbeszéd létesítése a megrendelők és a művészek között. Bár igyekeztem a 2002-es célkitűzés több pontját is érdemben megvalósítani, számos ok, így a kellő anyagi háttér, illetve a kecskeméti múzeumban a művészeti kiállítások számára jutó egyre kevesebb idő és tér miatt is, csak részben teljesülhettek. A biennálékat kiegészítő vagy kísérő programokat terveztem, többek között olyan kiállításokat, amelyekben az egyes életművek bemutatásakor kiemelt szerepet kap a keresztény ikonográfia. Ezek közül azonban csak néhány valósulhatott meg, így például Szekeres Erzsébeté, Balanyi Károlyé, Makrai Zsuzsáé vagy éppen Molnár C. Pálé. Az utóbbi tárlathoz kapcsolódva több sikeres társprogramot is rendeztünk, így egyházzenei koncertet, majd művészettörténeti előadásokat, míg végül 2006. március 31-én egy beszélgetést dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Balanyi Károly grafikusművész, Fekete György professor emeritus, ifj. Gyergyádesz László művészettörténész és Simon András grafikusművész részvételével. E téren az eddigi legjelentősebb eseményünk az I. Országos Kortárs Keresztény Művészeti Konferencia volt 2005. június 4-én, olyan előadókkal, mint például Zászkaliczky Zsuzsanna, dr. Benedek Katalin, dr. Prokopp Mária vagy Szakolczay Lajos. Sajnos, a mai napig nem sikerült nyomtatásban kiadnunk az elhangzott előadásokat, pedig fontosnak tartjuk, hogy legyen egy olyan – a könyvespolcról bármikor leemelhető – kiadványsorozat, amelyben a téma alapvetései, a keresztény művészettel foglalkozó legkülönbözőbb végzettségű szakemberek kutatásai, művészeket is inspiráló gondolatai és kritikái megfogalmazódnak. 2008 nyarán Keresztény művészet – keresztény ikonográfia címmel tartottunk előadás-sorozatot (Lőrincz Zoltán, Eisler János, Nagy Márta és jómagam). Szintén e körben említhetjük a 2009-es Kortárs magyarországi ikonfestészet című kiállítást is, mely az első volt a sorban (folytatását dr. Nagy Márta bizantinológussal azóta is tervezzük). Ehhez kapcsolódott a kecskeméti Rajzfilmstúdióban alkotó Neuberger Gizella Vizitáció című animációs filmjének bemutatója, melyen többek között Mojzer Miklós művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum egykori főigazgatója is részt vett.

Dokumentáció és gyűjteménygyarapodás

A legfontosabb, lemaradandóbb eredménynek a biennálékhoz kapcsolódó katalógussorozatot tekinthetjük, amely minden egyes bemutatott alkotás színes reprodukcióját tartalmazza az eljövendő kutatók számára. S talán még annál is jelentősebb az az ezredforduló óta folyó módszeres gyűjtő tevékenység, amely ugyanígy nagyobbrészt a biennálékra támaszkodik. Elsősorban ajándékozás útján, kisebb részben pedig pályázati úton sikerült ugyanis egy e pillanatban immár több mint háromszáz darabot számláló, speciális gyűjteményi egységet létrehozni a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményén belül. Ebből a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető kollekcióból már több helyen (pl. Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériája; Országos Széchényi Könyvtár; Eger, Zsinagóga Galéria) is bemutathattunk egy-egy válogatást a kortárs hazai keresztény tematikájú művészet legjobb alkotásaiból. Legutóbb 2012 őszén Egerben, a Zsinagóga Galériában tártunk egy újabb részjelentést Kapocs ég és föld között címmel a szakma és a nagyközönség elé, ahol vendégkiállításunkat tartalmas katalógus is kísérte. A biennálék és az említett vendégkiállítások nyomán már a következő évekre is számos meghívásunk van.

Gyarapítási keret hiányában a fő módszer a művészek rábeszélése a „spontán” ajándékozásra. A gyűjtemény összetétele, minősége tehát alapvetően az alkotók jóindulatától és az egyes biennálék témájától függ, éppen ezért igyekszünk kihasználni a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt műtárgyvásárlási pályázatokat is. Művészettörténész muzeológusként e gyűjtemény létrehozatalát tartom eddigi tevékenységem legfontosabb eredményének, amelyből talán egyszer egy új állandó kiállítási egység is létrejöhet majd a Cifrapalotában, vagy más kecskeméti helyszínen.

"Szentkép" a 21. századból

„Mi már nem nagyon tudunk szentképeket festeni” – fogalmazta meg Szemadám György meglehetősen leegyszerűsítve a 20–21. századi művészek keresztény ikonográfiával és a szakrális művészettel kapcsolatos problémáit. A legnagyobb közülük talán az, hogy a keresztény ikonográfia igazán csak akkor működik jól, ha a progresszív művészet és művészek, illetve a nézők, a befogadók egy platformon vannak, „egy nyelven beszélnek”. Erre azonban olyan szinten, mint például az e téren csúcspontnak tekinthető 15. században, már nincs esélyünk. Napjainkban mégis születnek remekművek. Lássunk erre néhány példát a gyűjteményből, melyek ezúttal az őrzési helyén látható kiállításon is megtekinthetők.

Prutkay Péter: Töviskoszorú

Prutkay Péter két fődíjas objektjei közül az 1988-as keltezésű Töviskoszorú a jellegzetes Prutkay-fészkek közé tartozik, melyen egy, a késő középkorra jellemző, szimultaneizált, szimbolikus időjátékot idéz az alkotó a betlehemi jászolként funkcionáló, kerekségében az örök érvényűségre, egyetemességre is utaló passióeszközben, ahol (műanyag) gyermek Jézuska fekszik fenyegető tövislándzsák gyűrűjében, alatta pedig a tízezer vértanú ábrázolásaihoz hasonlóan elhelyezkedő töviseken a népi áhítat eszközei, kegytárgyak (medál, gyűrű, olvasók) szerepelnek a vallásos búcsúk vásáraiból. Ugyancsak talált tárgyakból építkezik a 15. század legnépszerűbb Andachtsbildtípusát és leggyakoribb búcsúcédula-ábrázolását, az arma Christit megjelenítő A keresztre feszítés rekvizitumai, melynek néprajzi ihletettsége nyilvánvaló (lásd például a művet befoglaló sajátos Mária-házat). Prutkay műve a népi vallásosságnak és jelképeinek (az Erdélyben talált szekercén például a négy világtáj ősi szimbóluma jelenik meg), valamint a hivatalos római katolikus vallásnak és az ún. magasművészetnek az időkön, tereken átívelő keveredését példázza. E művek bevallottan tiltakozásul születtek a tartalom nélküli új szimbólumokkal és a régiek nem ismeretével szemben, figyelmeztetés a jeleket nem fogó és belső morális válságban szenvedő jelen embere számára. Stefanovits Péter litográfiája (Rejtőzködő kereszt, 2001) szintén a keresztény szimbólumok 20. századi átalakulásáról, profanizálódásáról szól, egy önmagán túlmutató, túlnövő fogalomrendszerről. Ganczaugh Miklós időjátékát (Karácsonyi Kereszt I., 2002) – Prutkay műveihez hasonlóan – csak a fél évezreddel ezelőtti európai művészet olyan remekein keresztül érthetjük meg, mint például Rogier van der Weyden Columba-oltára, ahol a háromkirályok imádása jelenetének hátterében a jászol falára felakasztott kicsiny faragott korpusz kapcsolja össze „leplezett szimbólumként” (Erwin Panofsky) a megtestesülést a megváltással. Ganczaugh megoldása ehhez képest mégis nagyon mai, hiszen a drámai hármas egység és az egzakt, tudományosan igazolható idő fogságában kiirtottuk magunkból az ábrázolható idő megjelenítésének és befogadásának képességét. Így teljes joggal alkalmazható a vizuális provokáció eszköze: az archaikus módon négy szöggel keresztre feszített, puttósan kövérkés (anyatejes) Jézuska karácsonyi fenyőfa ágacskáktól kísérve jelenik meg, amire az alkotó még rá is erősít az ünnepi képeslapokat imitáló, domborított, aranyozott fóliás belső keretezéssel.

Remsey Flóra: Signum

A kortárs művészetben a keresztény ikonográfia gyakran itatódik át személyes élményekkel, érzelmekkel. „Volt egy kislányunk, Sárika, aki nyolcévesen meghalt leukémiában. Ebben az időben kezdtem el festeni az angyalt, amely több mint angyal: átlényegült gyermek, és olyan szellem, amely őriz, véd, figyel. Ahol az angyal megjelenik, nagyobb baj nem lehet. Része életemnek, de része a mindenségnek is: közkinccsé tudom tenni, ezáltal mindenkié lett, illetve lehet...” Ez az angyal Aknay Jánosnál az 1986 utáni években még egy székely rovásjelekből táplálkozó absztrakt lény volt, amelyből a későbbiekben (Festő angyal, 2013) viszont tradicionálisabb, ikonszerű mozzanatokat is hordozó figura vált. (Ennek egy eleme a szentendrei angyalbábu-motívum, melyet kiállításunkon Deim Pál és Fabók Gyula alkotásain láthatunk viszont.) Teljesen más megoldás Olajos Györgyé, aki színes tusrajzán (Angyalok, 2002) szétfoszló textilszálak formájában érzékelteti az angyalok egyszerre égi és földi jelenlétét, tünékeny szellemi lényét.

A gyűjtemény gondolati gazdagsága mellett műfaji, technikai sokoldalúsága is tetten érthető. Különösen fontos számunkra az iparművészet különféle ágainak hangsúlyos jelenléte, melyek közül a zománcművészek mellett (Balanyi Károly, Blaise Simon, H. Barakonyi Klára) talán a textilesek jelenléte a legszembetűnőbb. Remsey Flóra például a fényt fémből szőtt hálójában ejtette csapdába, a fényből lévő kereszt képzete (crux gloriosa) mellett Suger apát 12. századi tanait is megjelenítve (Signum, 2001). Makkai Márta művén (A Teremtés napjai, 2005) a hét, egymás mellé sorolt textilszalag lényegében mint egy imamalom jelenik meg; emlékeztető és áhítatot elősegítő eszköz egyszerre. Madarászné Kathy Margit dekoratív fali textilje, A magyarság 1000 éves keresztény életének dicsérete (2000) az ornamentika nyelvén, a protestáns ábrázolási tradíciók segítségével állít emléket.

Gyűjteményünkben képviselteti magát egy olyan műfaj is, amelynek igen vitatott a jelenléte a kortárs művészetben. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy tárlatunkon bemutatunk néhány – napjaink művészeti trendjei között idegen jelenségnek tekintett, a tradicionális szabályok, előírások szerint festett – ikont is, ezzel megadva minden egyes látogató számára a lehetőséget, hogy maga formálhasson véleményt a kérdéskörben.

Signum - Egy születőben levő új gyűjteményi egység a Kecskeméti Katona József Múzeumban

Cifrapalota, 2013. augusztus 2. – szeptember 15.

A kiállítás anyagát gyűjtötte, rendezte: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész