„Gyöngy a mélyben”

FEJLESZETÉS

A prügyi Móricz Zsigmond Emlékház kompetenciafejlesztéssel nyert pályázati támogatást. Beszámoló.

Szilágyi Péter 2014-07-26 08:00
Cikk küldése e-mail:

A projekt címe[1] (Gyöngy a mélyben) azonos egy Bohumil Hrabal mű címével, valamint Móricz Zsigmond Életem regénye prügyi fejezetében olvasható gondolattal, mely szerint a kis Zsigmond már prügyi évei alatt értékítéleteket fogalmazott meg önmagában az őt körülvevő világról, s ezek az ítéletek úgy képződtek benne, „mint kagyló fájó sebéből a gyöngyszem magja”. Ez lett aztán a Móricz Zsigmond Emlékház irodalomtörténeti kiállításának címe is, amely szemléletesen fejezi ki azt, hogy a nyomorúságos körülmények, nélkülözések ellenére is születhetnek értékek, a hátrányos helyzetű településeken is élhetnek tehetséges gyerekek, akikkel érdemes foglalkozni.

 

A hely és a kiindulópont

A prügyi Móricz Zsigmond Emlékház „Gyöngy a mélyben” projektje tehát már a címében rejti mindazt, amire fókuszálni kívánt. Prügy hazánk leghátrányosabb helyzetű (LHH) települései közé tartozik az észak-magyarországi régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Szerencsi Kistérség). A program célja ezért az volt, hogy műhelymunka segítségével azokat a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolás gyerekeket juttassa folyamatos közösségi és esztétikai élményhez, akik a településen élnek. Segítse a különféle kulcskompetenciák (anyanyelvi kommunikáció; digitális; manuális és életvitel-pályaorientáció) fejlesztését és a munka világába való akadálymentes átmenet biztosítását (hatékony, önálló tanulás; szociális és állampolgári, valamint kezdeményezőképesség és vállalkozási kompetencia; esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség). A gyerekeken keresztül a szülőket, illetve a falu felnőtt lakosságát is bevontuk a közösségi programokba, a minifesztiválok szervezésébe és lebonyolításába. Rendezvényeinken együttműködtünk a helyi honismereti és hagyományőrző civil egyesülettel, melynek mi magunk is (Móricz Zsigmond Emlékház) tagjai vagyunk, valamint a Móricz Zsigmond Általános Iskolával. Két kreatív iparágban (film és kézművesség) 2-2 műhelymunka-sorozatban helyi általános iskolás tanulók részvételével tartottuk a foglalkozásokat.

Film és kreativitás

Móricz Zsigmondot különösen érdekelte a mozi és a filmrendezés. Ő maga is írt filmforgatókönyvet, több regényét megfilmesítették. A filmmel, a televíziózással ma már minden gyerek találkozik felhasználói szinten. Célunk az volt, hogy e móriczi örökséghez kapcsolódva tudatosabb „mozgóképfogyasztóvá” váljanak a gyerekek. A filmkészítés alapjainak az elsajátítása során két rövidfilmet készítettek el a gyerekek Móricz Zsigmond és Prügy témakörben: egy ismeretterjesztő rövidfilmet és egy dokumentumfilmet.

Kézművesség és kreativitás

Prügy környéke évszázadokon keresztül nádas, mocsaras hely volt. Az itt lakók rendszeresen felhasználták a természetben megtalálható természetes alapanyagokat: vesszőt, gyékényt, csuhét, szalmát. A kézműves foglalkozásokon a gyerekek ezeknek az anyagoknak a megmunkálásával, használati- és dísztárgyak készítésével sajátították el a korábbi generációk által gyakorolt kismesterségek alapjait. Az aratás szakrális kezdetéhez, Péter-Pál napjához, Móricz Zsigmond családi emlékezetben őrzött születésnapjához kapcsolódva minifesztivál keretében mutattuk be az elkészített aratókoszorúkat.

 

A munka és a pályázat megvalósítása

2010 szeptemberében választottuk ki azokat a tanulókat, akik a projekt kezdetétől részt vettek a munkában. Megkötöttük a szerződéseket a kreatív iparágak szakembereivel, akik a foglalkozásokat tartották a gyerekeknek. Egyeztető megbeszéléseket tartottunk arról, hogy hogyan, milyen formában tartsuk meg a foglalkozások alkalmait. Szeptember közepétől elkezdtük a filmkészítés és a kézműves kreatív iparág elméleti, megalapozó szakaszainak a foglalkozásait. Ezeken az alkalmakon teljes létszámú csoportokkal dolgoztunk.

A kézműves kreatív iparág területén 5 elméleti alkalmat tartottunk meg. Ezek között szerepelt bemutató foglalkozás, hogy kedvet kapjanak a gyerekek az elkövetkezendő munkához, valamint népi gyermekjátékokkal kapcsolatos elméleti ismeretek gyűjtése a faluban, illetve környezetvédelem és anyagismeret (szalma, csuhé, gyékény, vessző). Lakókörnyezetükben készítettünk diktafonos és videó felvételt Horváth Zoltán és Horváth Zsolt vesszőfonó mesterekkel mesterségük fortélyairól, a régi roma hagyományokról. Ezután megkezdtük a kreatív szakasz alkalmait. Csoportbontásban november végéig 6 alkalmat tartottunk. A kiscsoportok népi gyermekjátékokat (csuhébaba, lovacska, szekér) készítettek. A foglalkozások ezen alkalmai 180 percesek, így elegendő idő jutott a megfelelő előkészületekre, valamint arra, hogy beszélgessenek a tanulók az alkotó munka során használatos természetes anyagok jellemzőiről, felhasználásuk módjáról, környezetvédelemről és a régi falusi életformáról.

A filmes kreatív iparág területén 9 (egyenként 90 perces) elméleti ismereteket nyújtó alkalmat tartottunk meg. Ezeken az alkalmakon Móricz Zsigmond és a film kapcsolatától, a kameramozgásokon, a környezet megvilágításán, a filmhangon, a plánokon keresztül eljutottunk a forgatókönyv megírásáig. Mindezek filmtörténeti hátterét is megismerhették a tanulók. A kétórás foglalkozások lehetővé tették a rendszeres ismétléseket is. A foglalkozások során használtuk a számítógépet, a projektort, hiszen az elméleti ismereteket mindig filmrészletekkel illusztráltuk, tettük kézzelfoghatóbbá. Ezek az alkalmak lehetővé tették azt is, hogy a gyerekeknek a Móricz Zsigmond Emlékházhoz és a Móricz-kultuszhoz való kötődése megalapozódjon, hiszen a foglalkozásokat az emlékházban tartottuk. A filmes kreatív iparág területén januárban még három elméleti ismeretszerző foglalkozást tartottunk. Ezt követték a kreatív szakasz foglalkozásai kiscsoportos bontásban 18 alkalommal és három összegző alkalommal. Ezeken az alkalmakon a célcsoport megismerkedett a filmforgatáshoz szükséges technikai eszközökkel; a kamera funkcióival, használatával; a világítással, a hanggal, a filmes kompozícióval (lényegkiemelés) és a forgatókönyvtípusokkal, azok elkészítésének módjaival. Az elkészítendő Móricz Zsigmond nyomában Prügyön című ismeretterjesztő rövidfilmhez szükséges próbafelvételeket is elkészítették a résztvevők. Ezek után az összegző alkalmakon átismételték az eddig szerzett elméleti és gyakorlati ismereteket oly módon, hogy a foglalkozásokon a korábbi kiscsoportos helyett nagycsoportos foglalkozásokat tartottunk. Ezeken az alkalmakon a programban kezdetektől szereplő gyerekek tanították meg az általuk megszerzett ismeretekre az újonnan bevont résztvevőket. Így a gyakorlatban valósult meg az egymást tanítás elve. Májusban és júniusban két pályaorientációs alkalmat tartottunk a Szerencsi Városi Televízióban és a Magyar Televízióban. Ezeken az alkalmakon a gyerekek testközelből láthatták és ismerhették meg, hogy hogyan működik egy kisvárosi és egy országos televízió, alkalmuk volt betekinteni a technikai háttér működésébe és a műsorkészítésbe is. A Móricz Zsigmond Emlékházban működő alkotótábor keretein belül (produktív-marketing szakasz, 6 alkalom) elkészítették az ismeretterjesztő film képi és szöveganyagát, zenéjét. Megismerték a montírozást, a promóciós reklám és a közönségszervezés fortélyait. Végül a zárónapon bemutattuk az elkészült filmet.

 

 A körülmények és a foglalkozások bontása

A 2012-2013-as tanév során összesen 39 alkalmat tartottunk meg. A kézműves foglalkozások esetében a kreatív szakasz keretein belül összesen 24 alkalommal tartottunk kiscsoportos bontásban foglalkozásokat. A foglalkozások nagy részében különféle fonatok készítését sajátították el a gyerekek (lapos fonat, nyílfonat, cikcakkfonat, spirálfonat). Az egyes ünnepkörökhöz (karácsony, húsvét) ezen alaptudás felhasználásával dísztárgyakat készítettek a résztvevők szalmából, csuhéból. Ez a kreatív szakasz május végéig tartott. Ezt követően látogattunk el a diósgyőri Alkotóházba, ahol egy természetes anyagokból készített használati tárgyakat bemutató kiállítást tekintettünk meg. Júniusban alkotótábor keretein belül 4 összegző alkalommal egymást tanítva sajátították el a gyerekek az elméleti és gyakorlati ismereteket, népi gyermekjátékokat ismertek meg; lapos fonat és spirálfonat készítését gyakorolhatták és tanulhatták meg egymástól a résztvevők. Ezeken az összegző alkalmakon 36 tanuló vett részt, megvalósítva az egymást tanítás elvét. A gyerekek betekintést nyerhettek a kosárfonás és a gyékényszövés alapjaiba is. A produktív-marketing szakaszban 5 alkalommal szalmakoszorút készítettek a résztvevők spirálfonással. A projekt „A” foglalkozássorozatának zárásaként egy kiállítást rendeztünk a Móricz Zsigmond Emlékházban a gyerekek által természetes anyagokból elkészített dísztárgyakból.

2014-ben összesen 38 alkalmon vettek részt a bevont tanulók. Az év során olyan informális alkalmakat (6 alkalom) is szerveztünk, amelyeken több mint ötven tanuló fordult meg, és nyerhetett betekintést a két kreatív iparág területén végzett munkába. Az összegző alkalmak 50 fős csoportlétszáma az ezeken az alkalmakon bevont tanulókból tevődött össze. Így valósítottuk meg a fokozatos építkezés, létszámbővítés elvét. Így e tanév során ténylegesen több mint ötven tanuló vett részt a projektben, különösen is az összegző szakasz foglalkozásain.

A 2013-2014-es tanév során a „B” foglalkozássorozat keretein belül már csak meg kellett ismételni a korábbi tanév „A”foglalkozássorozatát a két kreatív iparág területén. A filmes kreatív iparág műhelymunkáiban annyit módosítottunk, hogy felére csökkentettük az őszi elméleti foglalkozások számát, és egy dokumentumfilm elkészítését valósítottuk meg a gyerekekkel. Ez a film az élő Móricz-kultusz bemutatását célozta meg, megszólaltatva az emlékház környezetében tevékenykedőket. A megvalósuló projekt közvetlen célközönségét a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói jelentették, akik két éven keresztül olyan műhelymunka-sorozatokon vehettek részt, amelyek a filmkészítés és a kézművesség kreatív iparágakhoz kapcsolódtak; közvetve pedig minden olyan prügyi lakos, aki programjaink iránt érdeklődött. Így két év alatt minimum 100 fő részvételét biztosítottuk nem formális és informális tanulási alkalmainkon, rendezvényeinken. Nem formális oktatási programnak minősültek a filmes és kézműves műhelymunkák. Informális programjaink pedig azok a közösségi kulturális összejöveteleink voltak, amelyeket eddig is szerveztünk önállóan vagy a Prügy Hagyományőrző és Kulturális Egyesülettel közösen: advent a Móricz Zsigmond Emlékházban, húsvéti kirakodóvásár, Kulturális Örökség Napjai és Múzeumok éjszakája. Ezeket az alkalmakat igyekeztünk úgy felépíteni, hogy középpontjába a kézműves foglalkozások és a filmkészítés kerüljenek. Ezen túl az egyes kreatív iparágakat lezáró kiállítások és filmvetítések rendezését kellett kötelezően megvalósítanunk.

A filmes foglalkozásokat Kántor István filmrendező, a kézműves foglalkozásokat Pappné Derján Margit, az emlékház gondnoka vezette, segítői Horváth Zoltán, Horváth Zsolt és Horváth Jánosné voltak. A projektmenedzser feladatát Dr. Bazsó Áron jegyző, a pénzügyi szakértőjét Dr. Kovács Zoltánné Nagy Éva vállalta. A projekt szakmai vezetését a 2012-2013-as tanévben Szilágyi Péter, a 2013-2014-es tanév során Szőke Bertalan végezte.

Nem kis munkával jár manapság pályázatot írni és lebonyolítani, mégis azért vállaltuk más jellegű munkáink mellett, mert szerettük volna a Móricz Zsigmond Emlékház eddigi infrastrukturális fejlesztéseit kellő tartalommal és élettel megtölteni. Csak remélhetjük, hogy a folyamat végére a benne résztvevők hasznos ismeretekhez jutottak, és érzelmileg sokkal jobban kötődnek majd a helyi Móricz-kultusz hagyományaihoz, a Móricz Zsigmond Emlékházhoz, valamint szülőfalujukhoz, Prügyhöz.


[1] Sikeresen és nyertes pályázaton 23.585.900 Ft összegű 100 %-os, vissza nem térítendő támogatást nyert a prügyi Móricz Zsigmond Emlékház a TÁMOP-3.2.3/A-11/1 kódszámú, Építő közösségek 3. ütem elnevezésű (közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában) pályázaton. A pályázatot az irodalmi emlékház fenntartója, Prügy Község Önkormányzata nyújtotta be.

Vidéki múzeumok – országos kommunikáció

SAJTÓANYAG 1X1

Hogyan írjunk sajtóanyagot? A cikk előadásként a Vidéki Múzeumok Szövetségének 2014. március 3-i konferenciáján hangzott el.

2014. március 03. Hamvay Péter

Látványtár Vas megyében

Csaknem százmillió forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió annak a múzeumi látványtárnak a felépítését, amelyet szerdán adtak át Szombathelyen.

2012. december 12. MTI - MMO

Újabb látványraktár

SALGÓTARJÁN

Az öblösüveggyártás helyi történetét és az üvegművészetet bemutató tanulmányi raktárt alakít ki épületében a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum. A jövő év júniusára elkészülő beruházás költsége 115 millió...

2014. július 07. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...