Látványtár Vas megyében

Csaknem százmillió forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió annak a múzeumi látványtárnak a felépítését, amelyet szerdán adtak át Szombathelyen.

MTI - MMO 2012-12-13 08:21
Cikk küldése e-mail:

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében nyújtott pályázati támogatásból elkészült és berendezett, 500 négyzetméter alapterületű épületben ötezer műtárgy vált bemutathatóvá a nagyközönség számára is amellett, hogy az épület a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának központi raktáraként is szolgál.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a látványtár sokkal több, mint múzeumi raktár, a gyűjtemények koncentrált elhelyezése mellett élményt nyújtó kiállítótérként, múzeumpedagógiai foglalkozások helyszíneként, kutatóbázisként is szolgál, és remélhetően hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben emelkedjen a múzeumlátogatók száma.
Közlése szerint a kedden elfogadott központi költségvetésből 17,6 milliárd forint áll rendelkezésre jövőre önkormányzati közgyűjteményi és közművelődési kulturális feladatellátásra. Ez a pénz önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az önkormányzatok által fenntartott múzeumok, könyvtárak és művelődési intézmények megfelelő színvonalon működjenek, de annál az összegnél jóval több, mint amennyi korábban jutott erre a területre.
Az olyan nagyvárosokban, mint amilyen Szombathely is, szükség lesz a fenntartáshoz egyéb önkormányzati források bevonására is. A Savaria Múzeum, amelyet január elsejétől vesz át Szombathely önkormányzata, 137,8 millió forint célzott támogatást kap az állami költségvetésből. Fontos változás, hogy a múzeumok a jövőben nem normatív módon részesülnek támogatásban, az állam több mutatót is figyelembe véve differenciált módon a feladatellátást támogatja.
A fenntartók tehát nem ülhetnek a babérjaikon, ők is érdekeltek lesznek abban, hogy többet fordítsanak például a múzeumra, hiszen az ott végzett munkától függhet a következő évben a támogatás összege, amely emelkedhet, de akár csökkenhet is.

 

kapcsolódó cikk: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/latvanytar_szombathely

A palóc etnokultúra kincsestára

Tanulmányi raktár

Alig néhány nap, hogy a közönség és a szakma birtokba vegye a balassagyarmati Palóc Múzeum tanulmányi raktárát.

2012. február 02. Lengyel Ágnes

55 millió forintos beruházás Szentesen

Látványtár a Koszta József Múzeumban

A múzeumpedagógiai munkát és a kutatást segítő, uniós támogatással megvalósuló új projekt első eredményei már láthatók!

2011. augusztus 08. Béres Mária

Most kiderül, mi van a Dohány utcai zsinagóga mögött!

Itt lakott Rosenthal

A Magyar Zsidó Levéltár (Milev) és a Budapesti Zsidó Hitközség mostantól két sztereotípiát is semlegesít a Wesselényi utcai épületében!

2011. szeptember 09. Berényi Marianna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...