©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Mit hoztak a bárányok a Skanzennek?

A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban két időszaki kiállítással és számtalan projekttel találkozhatunk a bárány jegyében. Beszélgetés Sári Zsolttal.

A szentendrei Skanzenben idén az bárány jegyében telik az idő. Elég csak a főépületig menni, a Skanzen Galériában a Bárány a konyhában című kiállításon az állat európai gasztronómiában betöltött szerepét követhetjük nyomon, ahol a húsfeldolgozástól kezdve a tartósításon, a sajtkészítésen és a feldolgozás különböző módszerein, az étkezési alkalmakon át eljutunk a kortárs konyha gyakorlataihoz. Különböző országok ételvariációinak elkészítését nézhetjük végig, szóba kerül az éttermek bárányhúshoz fűződő viszonya, a juhhoz, juhászathoz kapcsolódó szabadtéri főzéssel kecsegtető fesztiválok, a helyi termék, a slow food fogalma vagy a mediterrán diéta témája. Bár már ez a tárlat is eléggé meggyőzi a látogatót, hogy a bárány az európai kultúra közös kondérjából sem nemzetiségre, sem vallásra való tekintettel nem hiányozhat, A bárányok nem hallgatnak – A juhtartás és a pásztorélet európai öröksége még szélesebb tematika alapján elemzi a birkák és kultúránk viszonyát. A 900 négyzetméteres Magtár szimbolikusan európai juhakollá vált, ahol a szófiai Nemzeti Történeti Múzeum; az Észt Élettudományi Egyetem, Mezőgazdasági és Környezettudományi Intézet; az athéni PRISMA Fejlesztéstudományi Központ; a mitilínii Égei Egyetem, Szociológiai Intézet, Társadalmi és Kulturális Dokumentációs Kutatóközpont; a francia AFMA Mezőgazdasági Múzeumok Szövetsége; a Francia MUCEM; a lengyel lubaczowi Kresów Múzeum, Lubaczow; a spanyol Valenciai Egyetem, Turizmus- és Kultúra-gazdaságtani Kutatóközpont, valamint számos hazai és külföldi múzeum tárgyai és fotói, kutatásai kapcsán 10 téma mentén 5000 év állattartása jelenik meg, kortárs művészeti kitekintéssel. Ugyanakkor a két kiállítás mellett számtalan tematikus, élő múzeumi és ökoprogram kapcsolódik a nemzetközi rendezvényhez, a bejárati épületben pedig kéthavonta változó művészeti, néprajzi témájú minitárlatokat tekinthetünk meg. (Jelenleg: Sajtok és sajtkészítők). A Skanzen Bárány éve programról Sári Zsoltot, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatóját kérdeztük, aki egyben a két kiállítás kurátora, valamint a Canepal: Kultúra és természet: Az európai juhtartás és pásztorélet öröksége című projekt nemzetközi koordinátora, vezetője.

- Mikor indult ez a nemzetközi projekt?

- 2010 szeptemberében, az Európai Bizottság Kultúra 2007-13 keretprogram pályázataként. De ezt megelőzően már megvalósítottunk egy hasonló európai uniós projektet, melynek résztvevőivel nem szakadt meg a kapcsolatunk, hanem továbbgondoltuk, miként lehetne az együttműködést folytatni. A 2009-es S.O.S.- Save Our Sources!/Mentsétek meg forrásainkat! projekt egyformán sokat adott az intézményeknek és személy szerint a felelősöknek is. Szerteágazóbbá váltak a nemzetközi kapcsolataink, új lehetőségek kínálkoztak, és az a pénz sem volt elhanyagolható, amely ezen a csatornán keresztül került az intézményekbe.

- Mi alapján döntöttetek úgy, hogy a vidéki örökség hasznosítása után egy konkrét haszonállat köré építitek fel a programotokat?

- A résztvevők többsége agrárgyűjteménnyel rendelkezik, illetve mezőgazdasági és fenntarthatósági témával foglalkozik. Olyan témát kellett keresnünk, amely ehhez kapcsolódik, hiszen a programban részt vevő múzeumok gyűjteményét így aknázhattuk ki. Ugyanakkor a fenntarthatósági, gazdasági szempont is felmerült. Aztán egy nap beszélgetés után kiderült, hogy a juh, a juhászat minden európai ország számára releváns, sőt amellett, hogy ősi, mai napig a mindennapok része, még ha nem vesszük is észre.

-Milyen, a kortárs társadalom számára is érdekes üzenetet tudtatok megfogalmazni? Hagyományos mezőgazdasági múzeumként vagy társadalmi múzeumként fordultatok a téma felé?

- Is-is. A programban részt vevő partnerek a kulturális szektor különböző területéről érkeztek. Ha csak a múzeumokat nézem, akkor is erőteljesek a különbségek, hiszen a szófiai Nemzeti Történeti Múzeumtól kezdve egy lengyel kisvárosi múzeumon vagy a szentendrei Skanzenen keresztül a francia mezőgazdasági múzeumok szövetségéig nagyon sokféle intézmény vett részt a munkában. Nem akartunk megállni ott, hogy a juhtartás az agrártörténetben milyen szerepet tölt be, hiszen a bárány és a juh rendelkezik az egyik olyan átfogó szimbólumrendszerrel, amely a kortárs képzőművészetet is foglalkoztatja, egyszerre érhető tetten az ikonográfiában és az anyaghasználatban. De azt is láttuk, hogy a kontinens periferikus területein a juhtartás jelentősége jóval nagyobb, miközben a centrum és a periféria ebben az ágazatban szorosan össze tud és tudott kapcsolódni. Miközben a pásztorkodás a legősibb és a legtöbb archaikumot felmutató gazdálkodási forma, ez az állat a legösszetettebb hasznonvétellel rendelkezik. Azért kezdték el tartani, mert a húsa, a bőre, a gyapja, a teje egyaránt hasznosítható.

- Említetted, hogy a juhtartás területén tátongó szakadékok vannak Európában. A kontinens fejlett régióiban szinte teljesen megszűnt vagy nagyüzemivé vált, míg a visszamaradott, szegényebb vidéken más lehetőség híján az elmaradottság egyik szimbóluma lett.

- Ez igaz az egész európai mezőgazdaságra, amelynek már nem is két, hanem három arca van. Az iparosodott mezőgazdaság, amely egész Európában a tömegtermelésre állt rá, mindenütt ugyanazt a képet mutatja. A másik az elmaradott, hagyományos gazdálkodási formákat megőrző vidék, amely nem tud kilépni ebből, és nincs más lehetősége, mint a tradíciók őrzése. A harmadik, amikor a fiatal városi értelmiségnek elege van a városi közegből, és ökológiai szempontokat is figyelembe véve kvázi kimenekül a természetbe. Ebben a juhtartás nagyon fontos elem: egyrészt mert nagyon sok haszna van, másrészt mert az állat a legmostohább körülmények között is tartható. Különösen akkor értékes ez a tulajdonság, amikor valakinek magától kell megtanulnia, miként foglakozzon az állatokkal, hogyan dolgozza fel a tejet, gyapjút.

- Azért fontos ez a téma, mert egy kulturális hasonlóságon keresztül Európa különbözőségeiről tudunk beszélni? Erre vonatkozóan milyen tapasztalatokra tettetek szert?

- A programban az első másfél évet a kutatásnak szenteltük. Minden részt vevő ország 10 témát dolgozott fel. Építészet, pásztoréletmód, kézművesipar, konyha, transzhumansz, kortárs művészet, tájhasználat, a mai gazdaságban betöltött szerep. Mindegyiknek megvolt a nemzetközi felelőse, minden témának elkészült a nemzetközi összefoglalója, ebből állt össze a kutatási eredmény. Ezeket használtuk fel a nemzeti, és mi itthon a nagy nemzetközi kiállításon, amely a Magtárban látható.

- Magyarországon milyen irányú kutatások folytak?

- Két irányban indultunk el. Elsőként, ahogy a többi részt vevő országban, nálunk is elkészült egy összegzés: megnéztük, mi minden jelent meg eddig a témában. Másrészt, új elemként, áttekintettük, hogy a magyar kortárs képzőművészetben kik és milyen formában nyúltak a témához. Ugyanakkor arra is hangsúlyt helyeztük, hogy kiderítsük, milyen szerepet tölt be ma Magyarországon a juhtartás. Ehhez az agrárkutatók munkáit is bevontuk, a gyephasználattól a fajták feltérképezéséig sok mindennek utánanéztünk. Újdonság, hogy megvizsgáltuk, milyen a juhételek szerepe, történetisége a magyar konyhakultúrában, hogyan jelenik meg a Kárpát-medencei pásztorépítmények, pásztorépítészet hagyománya napjaink gazdasági épületeiben. Mennyire a „sufni-Magyarország” leképződése a juhtartó épületek állapota? Milyen megfontolásból kerül a hagyományos juhhodályok tetejére a napelem?

- Milyen intézményeket vontatok be ebbe a sokoldalú kutatásba?

- Gyűjteményeket és adatbázisokat használtunk, egy-egy kutató segítségét kértük, de alapvetően a Skanzenhez kötődött mind a 10 téma feldolgozása.

- Járt műtárgygyarapodással?

- Igen, különösen azért, mert a nemzetközi kiállítást nekünk kellett összerakni. Azt érzékeltük, hogy ebből a szempontból az alapgyűjteményünk is gazdag, sőt azzal is tisztában voltunk, hogy a partnerintézményektől nagyon szép tárgyakat, fotókat, vizuális anyagokat kapunk, mégis szélesebb körből szerettünk volna meríteni. A nagy kiállításba 365 tárgy került, abból a francia MuCEM-ből (Európai és Mediterrán Civilizációk Nemzeti Múzeum, Marseille) 90, Bulgáriból 70-80 tárgy érkezett, de Lengyelországból, Észtországból, Görögországból, Angliából, Svédországból is sok szép dolgot láthatunk.

- Úgy tudom, Marseille-ben érdekes magyar vonatkozású műtárgyra bukkantál…

- A marseille-i MuCEM-ben nemcsak Magyarországról, hanem egész Kelet-Európából őriznek néprajzi tárgyakat. Az 50-es években a francia baloldal nagyon szoros kapcsolatokat ápolt a kelet-európai országokkal, ami megjelent a francia néprajzi múzeum kutatási programjában is. Ennek keretében került nagyon sok tárgy a francia gyűjteménybe, és most olyan pásztorbotot is hazahoztunk a kiállításra, amelyet az 50-es évek elején gyűjthettek, és Rákosi-címert faragtak rá.

- Mennyiben különbözik az egyes országok viszonya a témához? Miben más a látásmódjuk, megközelítésük?

- A kutatásokból és eredményeikből is látszik, hol jelentősebb ez a terület. Részben a mediterrán régióban, azon belül is Görögországban kimagasló. Igaz, veszített jelentőségéből, de a történelmi hagyományok miatt továbbra is erőteljes a juhtartás szerepe. A Balkánon Bulgáriáról ugyanez mondható el. Észtországban viszont, ahol sosem tartozott a legerősebb gazdasági ágazatokhoz, a fiatal értelmiség ökoszemléletének köszönheti reneszánszát.

- A Bárány a konyhában kiállításon kiválóan érzékelhető, hogyan hatnak egymásra a különböző kultúrák. A bárányon keresztül mennyire érhető tetten a multikulturalizmus? Voltak ilyen kutatások?

- Az egész programban próbáltuk kimutatni, milyen erős etnikus és vallási különbözőségek, hasonlóságok kapcsolódnak a bárány fogalmához, tartásához, feldolgozásához. Éppen az én kutatási területemen, a konyhánál lehetett érzékelni, hogy a 20. században óriásit veszít jelentőségéből a bárány és a birkahús fogyasztása, majd a közel-keleti muszlim bevándorolók hatására ez a folyamat ellentétes irányt vesz. A streetfood mozgalomban is előkelő helyen szerepel – nálunk kevésbé, itt inkább borjút, szárnyast kínálnak –, és ennek olyan multikulturális attitűdje van, amely az elfogadást is segíti. A gasztronómia mindig is az a terület volt, ahol a különböző kultúrák közel kerülhettek egymáshoz!

- Milyen programokra számíthatnak a látogatók még az idei évben?

- Szeptember 5-én pénteken egy szakmai nap keretében a teljes programot, minden kiállítást bemutatunk az érdeklődő kollégáknak. Újabb nagy kiállítások már nem készülnek, viszont két nagy, tematikus hétvége még előttünk áll. Szeptemberben a gyapjú témája köré szervezünk programot, míg októberben Szent Vendel, a pásztorok védőszentjének ünnepéhez kapcsolódva egy számadó napon keresztül a pásztorélet kerül a középpontba, rengeteg izgalmas programmal, amelyekről a múzeum honlapján lehet majd tájékozódni. Fontos kiemelni, hogy a projektzáró konferencia szeptember 10–11-én lesz Athénban, ahol nemcsak az elmúlt négy esztendőről, de a kiállításainkról és a tudományos kutatások eredményeiről is beszámolunk.