Csiribiri Veresegyházon

TERV

Veresegyház városi múzeumot szeretne - a koncepció kidolgozásában örökségvédelmi szakember, az épület megtervezésében kreatív fiatalok működtek közre. Vajon milyen lesz?

Cikk küldése

e-mail:

Veresegyház Önkormányzata 2014-ben döntött egy városi múzeum alapításának az előkészítéséről. A Varga Kálmán által kidolgozott koncepció szerint a hagyományos múzeumi feladatok ellátása mellett az intézmény a fiatal korosztályok kreatív képességeinek a fejlesztését fogja szolgálni – ennek szellemében fogalmazódott meg a „Csiribiri” Játék- és Gyerekmúzeum nagyszabású projektje.

 

A múzeum fogalmának határait feszegető intézmény különleges építészeti megoldásokat és arculatot kíván. Frissnek, fiatalosnak kell lennie, s hogy megmozgassa az építészjelöltek fantáziáját, Veresegyház és a Budapesti Műszaki Egyetem között egészen újszerű együttműködés jött létre: a Középülettervezési Tanszék hallgatói pályázatként a 2015/2016-os tanév első félévének oktatási programjába illesztette a „Csiribiri Múzeum” látvány- és ötletterveinek elkészítését.

 

Az együttműködés értelmében a diákok munkáit a Város és a Tanszék közös zsűrije értékelte, majd javaslatot tett a legjobbak díjazására, illetve egyes tervek megvételére. (A hallgatói pályázat saját honlapja itt érhető el.) A pályázat díjátadójára és a pályaműveket bemutató kiállítás megnyitójára november 26-án kerül sor. A pályamunkákat értékeli és a díjakat Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere és Balázs Mihály, a Középülettervezési Tanszék vezetője adja át. A kiállítást Zsigmond László, Veresegyház város főépítésze nyitja meg.

 

A díjazott és megvett pályamunkákat a későbbiekben Veresegyház fölhasználhatja az intézmény konkrét terveinek elkészítéséhez.

 

A tervezett múzeum intézményi koncepcióját Varga Kálmán történész, műemlékvédő a MúzeumCafé 44. számában (2014/6.) ismertette. Az alábbiakban ezt az anyagot közöljük.

 

Lesz-e csiribiri?

– múzeumalapítási tervek születése Veresegyházon

Előbb-utóbb szinte minden dinamikusan fejlődő településen felmerül egy saját, önálló múzeum alapításának gondolata. Az okok egyszerűek: az önmegbecsülés és a helyi identitás megerősödése, a műveltségi színvonal emelkedése, a múlt értékei iránti érzékenység növekedése. A gondolattól a megvalósulásig persze hosszú az út, nem is szólva arról, hogy egy közgyűjtemény létesítése, majd fenntartása bizony nem kis anyagi áldozattal jár. Múzeumot alapítani azonban a nehézségek ellenére is minőségi ugrás egy település kulturális életében. Létrejön valami, ami felmutatja, hogy értékekben gazdag gyökereink vannak, hogy mai mindennapjainkban visszaköszön a múlt, hogy a történelem nem lezárt idő, hanem velünk folytatódik. A létrejövő intézményben otthonra lel a művészet, megannyi izgalmas tárgyi emlék, amelyek gondolkodásra késztetnek, igényességre nevelnek. Jelentősége nem a haszonelvűségben rejlik, ám haszna megkérdőjelezhetetlen: értéket közvetít, pozitív energiákat sugároz, élményeket ad.

Veresegyház másfél évtizede kapta meg a városi rangot, lakossága azóta megduplázódott, a több mint 16 ezer itt élő átlagéletkora nem éri el a negyven évet, egynegyedük 18 év alatti. A városnak jelentős ipara van, a munkanélküliség egy-százalékos. Gombamód szaporodnak a bölcsődék, óvodák, iskolák, indul a termálfürdő-beruházás, a sportcentrum kiépítése, és mindez egyre szélesedő kulturális élettel párosul.

 

Veresegyházon az elmúlt évtizedekben többször felmerült már egy helyi múzeum alapításának az ötlete. Először 1975-ben, amikor a községi tanács anyagi támogatásával a Magyar Nemzeti Múzeum folytatott a területen szép eredményekkel járó ásatásokat, vetődött fel a leletanyag elhelyezésének kérdése. Ezzel függött össze egy állandónak szánt helytörténeti kiállítás, amely 1980 és 1989 között volt megtekinthető: ez az őskortól a 20. századig vonultatta fel a régészeti leleteket és a település múltjának jellemző, bár meglehetősen gyér emlékanyagát. Akkor úgy tűnt, ez a kiállítás lehet a magja a helytörténeti gyűjteménynek, ám az elképzelések szerényebb eredménye végül egy 1990-ben kialakított tájház lett. Az erre kiszemelt öreg épület két szobája részben az önkormányzat által vásárolt, részben a lakók felajánlásai során gyűjtött berendezésével idézte fel a 20. század elejének paraszti életmódját.

 

A múzeumalapítási szándék 1995-ben érlelődött meg annyira, hogy már koncepcionális terv is szülessen. Az intézmény a tájház kibővítésével jött volna létre Fáy András Múzeum és Levéltár néven, a klasszikus szakmai tagozódás elvei szerint. Az elképzelés azonban – elsősorban anyagi okok miatt – meghiúsult, majd hosszú időre le is került a napirendről.

 

Veresegyház nem bővelkedik műemlékekben, nem dicsekedhet az épített örökség elhíresült produktumaival, nem mondhat magáénak a hazai művelődéstörténetben igazán jelentős intézményeket vagy számon tartott személyiségeket sem. Az viszont vitathatatlan, hogy az eltelt két évtizedben kibővült a település múltjáról valló tárgyak és dokumentumok, valamint a művészeti jelentőségű muzeális értékek köre. (Legutóbb a római katolikus templom belső feltárása hozott komoly és látványos eredményeket.) A részben más múzeumokban vagy önkormányzati tulajdonban, részben pedig magánszemélyeknél felgyülemlett anyag ma már mind mennyiségileg, mind minőségében eléri azt a szintet, ami egy múzeum alapítását – a gyűjteményi bázis oldaláról – szakmailag indokolhatja.

 

Mindez persze szükséges, de nem elégséges feltétel egy muzeális intézmény felállításához. Úgy tűnik viszont – és ez teszi a mostani elképzelést komollyá –, hogy ez a fajta kulturális kitörés az általános várospolitikai dinamizmusba illeszkedik. A város vonzó hellyé vált, és ennek következtében egyedülálló módon nőtt a fővárosból és a környékről beköltözők száma. A betelepülők új szellemi készségeket, új műveltségi elemeket is hoznak, ami sokszínűbbé teszi a város kultúráját, és újabb igényekkel, elvárásokkal is jár. Megnőtt a „civil kurázsi” ereje, több tucat civilszervezet alakult és fejt ki aktivitást.

 

Ebből a kétségkívül rövid áttekintésből a múzeum-alapításra, a tervezett közgyűjtemény minőségére vonatkozóan két alapvető szempont rajzolódik ki. Az első, hogy Veresegyház mára életfeltételeiben korszerű, kedvelt kisvárossá formálódott, aminek kulturális kínálata is egyre gazdagabb. Ez felértékeli és fontossá teszi, hogy a közösség megbecsülje múltbéli emlékeit, erősítve ezzel a tradíciók és az elődök tiszteletét. A másik szempont, hogy Veresegyház népe „megfiatalodott”, ami azt is jelenti, hogy a településhez kötődés, a helyi identitás jelenünkben alakul ki. A letelepedő fiatal családok iskolázottsága, műveltsége magas, fogékonyak a kulturális örökségre, és gyermekeik számára is igénylik a tartalmas programlehetőségeket.

 

Az önkormányzat, élén a települést 1965 (!) óta vezető Pásztor Béla polgármesterrel elszánt a közgyűjtemény alapítására, és az előkészületekre képviselő-testületi határozatot hozott. Jelen sorok íróját érte a megtiszteltetés, hogy az önkormányzat felkérésére az intézmény szakmai koncepcióját kidolgozza, majd – ahogy a polgármester fogalmazott – a tervet „a malterosvödörig” bezárólag menedzselje.

 

Nézzük hát röviden, milyen múzeum is készül Veresegyházon!

A fent említett két szempont közül az elsőből, valamint a jogszabályi környezetből egyértelműen következik, hogy a létesítendő közgyűjtemény a „területi múzeumok” kategóriájába tartozó „városi múzeum” lehet, amely több múzeumi szakágat felölelő gyűjtőkörrel rendelkezik, és az alapító önkormányzat fenntartásában működik. Köztudott, hogy a múzeumi tevékenység alfája és ómegája a gyűjtemény; célszerű tehát a tervezett intézmény karakterét a gyűjteményi anyagon keresztül megközelítve megrajzolni.

 

A helyi sajátosságokat is figyelembe véve a tervezett múzeumban két főági gyűjtemény lehet. Az egyik a helytörténeti, amely magába foglalja a terület régészeti leleteit, történeti tárgyakat, a különösen gazdag néprajzi emlékanyagot, a természetrajzot, a dokumentumokat, és a korszerű információhordozókkal (video, DVD stb.) kiegészített fotóarchívumot. A jelenre reagálva külön szakgyűjteményként érdemes kezelni és gyarapítani egy úgynevezett „építészeti gyűjteményt”, mivel Veresegyház kiépülése most zajlik, és a jövő számára ennek az építészeti kultúrának a produktumai fogják alkotni a „történeti várost”. Kötelező megőriznünk tehát mindazt, ami ebben a vonatkozásban fontos: tervrajzokat, ábrázolásokat, látványterveket, az építések dokumentumait, a megrendelők, az építészek, valamint a kivitelezők adatait. A másik speciális, részben külön kezelt szakgyűjteményt a „személyes történelem” kifejezéssel jellemezhetjük. Az emlékezet, a személyes történelem kerete elsősorban a család. A jövő nemzedékei – Veresegyházon éppen a most betelepülők utódai – szempontjából tehát nem érdektelen kialakítani egy a helyiek által folyamatosan gazdagított családtörténeti archívumot (életmód-relikviák, iratok, fotók, személyes emlékek), amelynek értékei számos formában hasznosíthatók.

A helytörténet mellett művészeti gyűjteményt is indokolt kezdeményezni, elsősorban a kortárs képző- és iparművészet helyben élő alkotóinak műveiből. Mintegy harminc művész él a településen, így a „régi” művészeti anyagon (metszetek, illusztrációk, arcképek stb.) túl létrejöhet egy helyi jelentőséget meghaladó kortárs gyűjtemény, amelyet ugyanezen alkotók köz- és szabadtéri művei egészíthetnek ki.

 

A gyűjtemények érintőleges felsorolása mutatja, hogy a „városi múzeum” típusú intézmény már önmagában is roppant gazdag értéktárra alapozhat. A gyűjtemények gondozásán túli feladataiban (tudományos feldolgozó tevékenység, kiállítások, múzeumpedagógia, közművelődési események stb.) nyilván a 21. századi elvárásoknak kell megfelelnie, azaz nem poros szentélynek, hanem nyitott, az értékközvetítésben pezsgő életű intézménynek kell lennie: a tudományos eseményektől a korosztályok szerinti múzeumpedagógián át egészen a kiadványozásig terjedhet ez a skála.

 

A település sajátosságai majdhogynem kikényszerítik az intézmény hálózatként történő működését. A hálózat központja maga a múzeum (székhely), részei pedig az úgynevezett „in situ” helyszínek, azaz a filiák. Ezek lényegében önálló arculatú egységek, a múzeumi és közönségkapcsolati munka speciális adottságaival. Közülük kirajzolódik már a népi műveltségre, a néprajzi tradíciók elevenen tartására szakosodó Hagyományok Háza, valamint a településtörténet késő középkorig visszanyúló és szakrális értékeit is hordozó római katolikus templom, egy ott kialakítandó kiállítóhely. A későbbiekben felvethető egy régészeti park létesítése vagy akár – távlati program keretében – az ófalu hiteles megőrzésében szerepet kapó épületek együttese is.

 

A múzeumalapítás során figyelembe veendő másik cél, hogy az intézmény olyan többlettel rendelkezzék, amely beágyazottabbá teszi a településpolitikába, aminek következtében még erősebb szálakkal kötődik a környezetéhez. A tényből, miszerint Veresegyházon a fiatal korosztályok, ezen belül pedig a gyerekek aránya magas, logikusan következik, hogy a széles körű nevelési módszerek alkalmazása és a minőségi szórakozási formák kínálata a településen kiemelten fontos. Egy közgyűjtemény típusú intézmény mindezt azzal tudja szolgálni, ha tradicionális munkája mellett a gyerekek, a diákság, a fiatal családok, a pihenésüket itt töltők célcsoportjaira orientált sajátos feladatokat is felvállal. Az orientáció leghatékonyabb formája lehet, ha a múzeum profilját egy „játék- és gyerekmúzeum” arcéllel tesszük még markánsabbá.

 

A játék- és gyerekmúzeumok a múzeumi világ sajátos intézményei, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek nemcsak a legfiatalabbak, hanem a felnőttek körében is. Színgazdag palettájukon az egyik véglet, amikor a gyermekjátékok gyűjtése és bemutatása a megszokott múzeumi keretek között történik, és ehhez legfeljebb az átlagosnál szélesebb kínálatú múzeumpedagógia kapcsolódik. A másik póluson a múzeumi sajátosságokat csaknem teljesen feloldó intézmények találhatók – ezekre talán az értékcentrikus élménypark kifejezés illenék. Zömüket persze a közbülső mező alkotja, és az ide sorolhatók mindegyike valamilyen egyéni vonással is rendelkezik: vannak állatkerttel ötvözöttek, vannak természettudományos felfedezésekre orientáltak, vagy olyanok, amelyek valamelyik játékgyártó cég termékeire összpontosítanak. Léteznek egy-egy játéktípusra specializáltak (babák, népi játékok stb.), és persze a mesék világát fókuszba állító múzeumok is. De találunk már olyan virtuálisan működő játékmúzeumot is, amelynek profilját a mintegy fél évszázados múltra visszanyúló számítógépes játékok gyűjtése adja.

 

Ha a tervezett veresegyházi közgyűjtemény „többletét” a játék- és gyerekmúzeumi irányultság adja, akkor a műhelymunkában az egyik fő feladat a játékkultúra hazánkban meghonosodott tárgyi és kapcsolódó szellemi értékeinek a régióra koncentráló gyűjtése, feldolgozása kell legyen. Ehhez társul a gyermeki környezet és életmód jellemző vizuális kifejezőeszközeinek, illetve tárgyi anyagának a gyűjtése és rendszerezése. Mindezt kiegészítheti egy iskola- és neveléstörténeti szakgyűjtemény. A gyűjtőterület mindenekelőtt maga a település, nem kizárva persze a máshonnan – például magángyűjtőktől – származó érdekes kollekciókat sem. A folyamatosan gyarapodó gyűjtemény lehetőséget teremt a legkülönfélébb kiállítások rendezésére (játéktörténeti bemutatók, gyerekszoba- vagy életmód-kiállítások stb.), különleges rendezvények szervezésére (játékfesztiválok, modellezőversenyek stb.) és a széles körű szakmai kapcsolatok kialakítására (vendégkiállítások, játékmúzeumok találkozója stb.).

 

A múzeumi munka bázisát alkotó speciális gyűjteményeket nem anyaguk vagy műfajuk szerint, hanem inkább tematikusan célszerű csoportosítani. A játékgyűjtemény a hazánkban fellelhető, sorozatgyártásban vagy egyedi termékként készült gyermek- és felnőttjátékok gyűjteménye, amelynek darabjai történetileg, tárgyegyüttesekként és típusok szerint rendeződnek algyűjteményekbe. Az életmódgyűjtemény a gyermekek és a tinédzser korosztály életmódjával kapcsolatos személyes tárgyakat, használati eszközöket, öltözeteket stb. tartalmazza. A pedagógiai gyűjtemény az elmúlt korok iskoláinak és egyéb nevelési helyszíneinek tárgyi és egyéb emlékeit őrizheti, folyamatosan gyarapodva a jelenkor nevelési kultúrájára jellemző anyagokkal.

 

A gyűjtőmunka mellett a múzeum alapvető jellemzője az alkotótevékenység szervezése, a fiatal generációk kreativitásának értékalapú kibontakoztatása. Az erre a tevékenységre funkcionált terekben, műhelyekben a cél a gyerekek számára biztosítani a felfedezés izgalmát, ösztönözni a tudatosodást és a különböző készségek kifejlesztését. Ez történhet bármikor igénybe vehető szabadidős (játszóház, egyedi játszóterek stb.) és szervezett (műhelyprogramok, táborok stb.) formákban. A múzeumnak ez a missziója szoros együttműködést feltételez a település oktatási-nevelési intézményeivel, nem kizárva az egyedi igények kiszolgálását sem (például a tantervhez igazodó foglalkozások szervezése). Az intézmény nem kíván versenyre kelni az internet és a számítógépek világával, ezért az erre épülő interaktivitást és a multimédiás módszereket korlátozottan alkalmazza.

 

A múzeum küldetésében nem kevésbé fontosak a neveléshez, a családi életmódhoz, illetve a játék- és a gyerekvilághoz kapcsolódó speciális szolgáltatások. Ide sorolhatjuk először is a megszokottabb formákat, vagyis a látogatói komfort-igényeket kielégítőket (vendéglátás, válogatott termékű baba- és játékbolt stb.) és a kulturális jellegűeket (könyvtár, szakkörök, kiadványok stb.). Ezek mellett azonban érdemes olyan szolgáltatásokkal is bővíteni az intézmény repertoárját, amelyek még inkább hozzájárulhatnak a fiatal generációk életminőségének javításához. Ilyenek lehetnek a tanácsadó szolgálatok (családsegítő, nevelési és pszichológiai), a célzott elméleti és gyakorlati képzések (pedagógusoknak, szülőknek), mi több, az intézménynek (vendégszobával, térkialakításokkal, felszerelésekkel) képesnek kell lennie a szellemi vagy fizikai fogyatékkal élő fiatalok terápiás kezelésére is. Meggondolandó, hogy az intézményben legyen néhány fontos civilszervezet székhelye és működési bázisa is (gyerekorientált és jótékonysági egyesületek, alapítványok). Az előzőekben írtakból fakadóan a múzeum a kreativitást és a tartalmas időtöltést szolgáló tevékenységével harmonizáló térstruktúrája – nem kizárva az egyes terek többfunkciós kialakítását sem – több úgynevezett „zónából” állhat. A „Kaland zóna” lényegében a múzeum kiállítási blokkja: itt rendezhetők meg a hagyományos és a rendhagyó bemutatók, és ide koncentrálhatók a felfedezés örömére apelláló időszaki különlegességek (hangok terme, a fény és árnyék birodalma stb.). A „Kreatív zóna” a speciális foglalkoztatók tércsoportja: múzeumpedagógiai és kézműves termekből áll, de itt kaphat helyet egy kimondottan játékkészítésre és -javításra berendezett műhely, valamint a művészeti nevelést 21. századi módszerekkel elősegítő animációs, kép- és hangstúdió is. Különlegessége lehet egy planetáriumszerűen kialakított, az univerzum tanulmányozására szolgáló csillagda. A „Rendezvény-övezet” a kulturális események színhelye: színház-, konferencia- és moziterem, gyermek-bálterem, kisebb előadótermek és családi ünnepekre (zsúrok, név- és születésnapi összejövetelek stb.) bérbe vehető termek az ezekhez szükséges infrastruktúrával. A „Köz- és játszóterek zónája” többnyire kötetlenül használható funkcionális terek füzére. Az épületen belül ilyen az előtér, a korosztályoknak megfelelő játszóházak termei, a „piactér” (megunt játékok cseréje, gyűjtők találkozója), a mesekönyvtár és a felnőtt játékterem (régi játékokkal). A parkban ide sorolható az egyedi vízi játszótér és a homokozó, a kis arborétum, a családi piknikelőhelyek, a szánkódomb és versenypálya, valamint egyéb megoldások (palánkvár, üvegház stb.). A „Szolgáltató-övezet” a kulturális, nevelési és kereskedelmi szolgáltatások zónája, egyes esetekben a szabadtérre is kihúzódóan (vendéglátás, mozgásterápia stb.). Ennek része lehet a kapcsolódó tevékenységű civilszervezetek székhelye is.

 

Érdemes kitérni az intézmény épületére és elhelyezésére is. Az elkészült szakmai koncepció és az előzetes építészeti program szerint egy hozzávetőleg 3000–3200 négyzetméter hasznos alapterületű, két-három hektáros parkkal körülölelt komplexumról van szó, amelynek egyfelől kapcsolódnia kell a város centrumához, másfelől pedig az úgynevezett turisztikai sávjához is. Az épületet nem lehet csupán egy szürke kubusként, kényszerűségből szükséges fizikai háttérként kezelni, amely egyszerűen infrastrukturális feltételeket teremt az intézménynek. Az sem elég, ha „jól néz ki”, és minden tekintetben modern – ezek magától értetődő elvárások egy korszerű, színvonalas épülettől –, hanem valami plusszal kell rendelkezzék, hiszen önmagában a látványa is fontos része a múzeumi célok megvalósításának: a tartalmi többlet sajátos profilját szükséges tükröznie, vagyis már megjelenésében „gyermekorientáltnak” kell lennie. Az épület különlegességével egyenértékűen kell kezelni a környezetét (kert, park) is, amelyben a kötetlen szabadidő-eltöltés lehetőségein kívül a műhelymunka egyedi attrakciói is zajlanak majd.

 

Mindez afelé terelte a gondolkodást, hogy a település egy újonnan emelt épület beruházásával valósítsa meg múzeumalapítási terveit. Ennek következtében – és a városfejlesztési stratégiába illesztve – úgy jelölődött ki a konkrét helyszín, hogy az határos természetes vizekkel (tavak, patakok), és kihasználja a bennük rejlő lehetőségeket is, valamint a fölfutóban lévő turizmus (Medvepark, épülő termálfürdő és sportcentrum) más helyszíneivel is. A beruházás nagyságrendje az előzetes kalkulációk szerint másfél és kétmilliárd forint közé tehető.

 

Veresegyház tehát nagy fába vágta a fejszéjét… Manapság egy hagyományos múzeum felállítása is óriási kulturális fegyvertény lenne, hát még egy olyan kuriózum, mint a jelenleg „Csiribiri” munkacímmel vázolt intézményé. Jelen sorok írásakor (szeptember közepe) minden jel arra mutat, hogy mire ez a cikk megjelenik, már papírra kerül egy kiforrottabb, a mozgósítható forrásokkal is számoló beruházási program, és megfogalmazódik egy építészeti ötletpályázat tavaszi kiírása is. Úgy vélem, hogy három, esetleg négy esztendő alatt megszülethet Veresegyházon egy olyan múzeum, amely nemcsak a település, hanem az ország egyik szakmailag legizgalmasabb, a jövő nemzedékeket sokrétűen szolgáló intézménye lehet.