ARTMAGAZIN 88.

AJÁNLÓ

Megjelent az Artmagazin legfrissebb száma!

2016-06-29 09:24
Cikk küldése e-mail:

Címlapunkon szenzáció: Gerlóczy Gedeon terve 1963-ból egy Csontváry Múzeumhoz, a festő intenció i szerint, de a legjobb modernista elvek alapján. Egyszerű, tájba simuló tömegképzés, felülről jövő, természetes fény, átrium kerttel, koncertterem, könyvtár és a kiállítótérben elegendő távolság a rálátáshoz minden nagy festményre. Ezt kell elképzelnünk a címlap (illetve a belül is közölt rajzok) alapján. Gerlóczy Gedeon, Csontváry hagyatékának megmentője ugyanis építész volt, például a Balesetit is ő tervezte.

És nem akarjuk borzolni a kedélyeket, de a Csontváry Múzeumot a Ligetbe szánta, egy olyan, azóta lebontott épület, a régi Iparcsarnok helyére, amelyben Csontváry többször is kiállított. A tervet akkor ismerhettük meg, amikor a Gerlóczy család történetének kezdtünk utánajárni, ekkor kerültünk kapcsolatba Gerlóczy Gáborral, akinek nyílt levelét Reflex rovatunkban közöljük. Publikálásuk persze nem jelenti azt, hogy szeretnénk még egy épületet a Ligetbe, de fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek tudomása legyen arról, milyen megállapodást kötött a magyar állam a Csontváry-képek tulajdonosával, és mik voltak Gerlóczy Gedeon szándékai nagylelkűen közkinccsé tett javaival. Háttéranyagunk pedig elkezdi felfejteni a családtörténetet.

Másik témánk, amit körüljárunk, több oldalról is megvilágítunk, megmutatjuk, honnan jött, mi most és hová tart: a design. Írunk az Iparművészeti Múzeumról, a New York-i Moholy-Nagy László-kiállításról, beszélgetünk Fülöp Józseffel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorával, és egy nemzetközi karriert befutó, Svédországban élő magyar designerrel, Palotai Gáborral. Az animáció is szóba kerül, így lesz egy cikkünk Kiss Vilmáról, a festőnőről, aki a francia rajzfilmgyártás születésénél is jelen volt. Arról is szó esik majd, hogyan lehet egy képzőművész inspirációs forrása a haditechnológia és az ott használt anyagok, de jártunk Velencében is, erről szól Jelentés a frontról című összeállításunk. Olvasóink nézegethetnek Chanelba öltöztetett magyar modelleket vagy Szinyei Merse Pál feleségét a fűben fekve, de ez már a festők magánéletét boncolgató új sorozatunk nyitódarabja. És végül egy könyv: szerzőnk a Művészeti Alap történetének feldolgozását ismerteti, illetve kritizálja.

 

TARTALOM:

REFLEX / ARTANZIX / Szántó András: MOHOLY-NAGY NEW YORKBAN - A
komplexitás kápolnája / Topor Tünde : A DESIGN MINT...- Beszélgetés
Palotai Gáborral / Mucsi Emese - Szilágyi Róza Tekla: JELENTÉS A
FRONTRÓL - Jó példák a 15. Velencei Építészeti Biennáléról / Topor
Tünde: AZ EGYETEMNEK JÖVŐKUTATÓ INTÉZETKÉNT KELLENE MŰKÖDNIE - Interjú
Fülöp Józseffel a MOME rektorával / KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ - HÁROM SZÍN: ZÖLD
/ Kopócsy Anna: AZ ÁTVÁLTOZÓ MŰVÉSZ - ADALÉKOK KISS VILMA- WILMA DE
QUICHE FESTŐI ÉLETMŰVÉHEZ / Kaszás Gábor: WANTED - BERLIN - Lappangó
alkotások az emigrációból / Winkler Nóra: OTTHONOS HAUTE COUTURE /
Sirbik Attila: TOTÁLIS MOST - Jegyzetek és gondolatok Fridvalszki Márk
művészete kapcsán / A GERLÓCZY CSALÁD I. RÉSZ - Gerlóczy Gedeon és
felmenői / Nyáry Krisztián: "A CSALÁDI BOLDOGSÁG MINDENÉRT
KÁRPÓTOLHATOTT VOLNA" - Szinyei Merse Pál és Probstner Zsófia /
Zombori Mónika: AZ ÁLLAMI MECENATÚRA FÉL ÉVSZÁZADA, AVAGY A MŰVÉSZEK
BEVONULÁSA AZ ALAPBA

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...