©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

RE-STart: együttműködés és problémafelvetés

Beszélgetés Zsámbéki Annával az április 11-i RE-STart: restaurálás • oktatás • kompetenciák című konferencia kapcsán.

A hazai restaurátorképzés tapasztalatairól, lehetőségeiről szóló tanácskozást szerveznek 2017. április 11-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. Zsámbéki Annát, az Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ (ORRK) főosztályvezetőjét arról faggattuk, miért most hirdették meg a konferenciát, mi ösztönözte őket, hogy új tematikával, új kérdésekkel forduljanak a szakmához?

Mi az oka, hogy az Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ RE-STart: restaurálás • oktatás • kompetenciák címmel konferenciát hirdet?

A szakmai elszigetelődés, az információéhség, valamint a tapasztalatszerzés utáni vágy.

A mindennapi feladataink mentén lépten-nyomon találkozunk – műtárgyak, műtárgykörnyezet szempontjából − aggodalomra okot adó helyzetekkel, de épp úgy érnek benünket nagyon jó élmények példaértékű állományvédelmi, restaurátori vagy múzeumvezetői hozzáállásról is. Mindez kevés. Kevés az élmény, a tapasztalat, amit az oktatás mellett szerzünk, ez önmagában nem ad átfogó képet, pedig ennek is szükségét érezzük, hiszen nem mindegy, hogy hogyan, hová engedjük ki a hallgatóinkat, mire készítjük fel őket (a szakmai tudáson és etikai hozzáálláson túl).

A konferencia ötlete Varga Benedek főigazgató úrtól származik, megoldási javaslatként arra a felvetésre, hogy hiányoljuk a párbeszédet a különböző, műtárgyakkal foglalkozó, esetleg oktatást is végző intézményekkel, az intézményvezetőkkel, akik elvárásokat támasztanak és feladatokkal látják el a restaurátorokat. A kölcsönös tájékozódás igénye úgy tűnik, mindkét részről adott, ezt jelzi a kimondottan nagy érdeklődés. A konferencia tematikája a műtárgyvédelem és restaurálás múzeumi világgal való kapcsolatát járja körbe, nem érinti a restaurátorok műemléki területen való boldogulásának kérdéseit, ami szintén érdekes felvetéseket tartogat.

Milyen problémákat tükröz, milyen jelenségekre reflektál a konferencia programja?

Probléma? Talán a „kompetenciák” kérdéskörét tekinthetjük probléma-feszegetésnek. A műtárgy szempontjából meghatározó, hogy ki és hogyan nyúl hozzá. Nem minden intézmény alkalmaz egyetemet végzett restaurátort. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a műtárgyvédelmi asszisztens – bár az egyéves tanfolyam során minden anyagfajtáról szerez elméleti és gyakorlati ismereteket – elvégez olyan feladatokat is, amelyek megoldásához komolyabb természettudományos ismeretek, elmélyültebb szaktudás volna szükséges. Örülnénk, ha a konferencia során kirajzolódnának ezek a kompetencia-határok. Emellett nekünk is fontos visszajelzés lehet, hogy milyen szakemberekre van szükségük az eltérő besorolású múzeumoknak. Kérdés továbbá, milyen viszonyban áll a gyakorlat a jogszabályokkal? Van-e összhang, vagy milyen módon kéne közeledniük egymáshoz?

Mennyire változtak meg az elmúlt 10 évben a restaurátor-szakma lehetőségei, a velük kapcsolatos elvárások?

Az utóbbi bő évtizedben megváltozott a jogszabályi környezet, a múzeumok helyzete és az állományvédelmi feladatok leosztása. A pályázati rendszer kialakulása és "bekúszása" a múzeumi területre is befolyásolta a restaurátorok feladatait.

Valójában két, ellentétes irányú folyamat zajlik. Egyrészt – a nemzetközi trendet megfigyelve − maga a restaurálás gyakorlata változik. A hangsúly érezhetően tevődik át a fizikai beavatkozásról a kutatásra, vizsgálatokra és a megelőző műtárgyvédelemre. Ez sokszor a korábbiaknál is megfontoltabb, esetleg költségesebb folyamatot jelent. Ennek a szemléletnek – ha lassan is, de – itthon is van hatása. Ugyanakkor a közintézményekre egyre jellemzőbb a túlterheltség. Az adminisztráció-áradat fullasztó ereje, a rövidhatáridős elvárások sokszor akadályozzák az elmélyült szakmai munkát.

Az oktatásban hogyan jelentkezik mindez?

Sokat változott az oktatásban résztvevők összetétele. Korábban múzeumban dolgozó restaurátorok érkeztek az ORRK-ba tanulni, diplomát szerezni. A mai hallgatók nagy része azonban – művészi érzékkel, de olykor szakmai alapok, tárgyismeret nélkül – középiskola után jelentkezik a különböző típusú képzésekre. Ehhez mindenképpen alkalmazkodnia kell az oktatásnak, például a készítéstechnikai órákon elsajátítható szakmai fogások gyakorlásával.

A restaurátorképzésben dolgozók a kezdetektől fogva igyekeznek a változásokkal lépést tartva, a nemzetközi etikai és szakmai fejlődést követve végezni az oktatást. A külföldi szakirodalom feldolgozása elengedhetetlen, annak érdekében, hogy a kérdéseiket nap, mint nap feltevő hallgatók naprakész válaszokat kapjanak. Az Iparművészeti Restaurátor Specializációk (korábban Tárgyrestaurátor Szak) képzését végző Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ munkatársai között a megszerzett tudás átadása folyamatos, erősítik egymás szakmai és oktatói munkáját. Azonban a már sokszor emlegetett túlterheltség itt is jelentkezik (csak éjszakánként vagy hétvégén jut idő a dolgozatok, dokumentációk, kiadott szakfordítások javítására), de így is sikerül időt fordítani a tapasztalatok, például vizsgálati eredmények megosztására, a rendszeres konzultációkra. Erre a műtárgyak sokfélesége, anyagaik összetettsége miatt is nagy szükség van.

Olykor tapasztaljuk, hogy a múzeumokban is szemléletváltásra lenne szükség, mert ellentmondás adódhat egy frissen végzett restaurátor és a megbecsült, nagytekintélyű szakember álláspontja között egy-egy konkrét konzerválási feladat kapcsán. Talán épp ezért rendkívül fontos, hogy az egyetem öt éve alatt a hallgatók megtanuljanak érvelni a szakmai, etikai és a korszerű műtárgyvédelmi szempontok mellett. És szakszerűen, pontosan dokumentálni! És továbbra is követni a változásokat! És tanulni tovább! Elmélyedni egy-egy szakterületen!

A RE-STart – újraindítás: a címben is megfogalmazott áthallás valóban jelenthet az újrakezdéssel egyenértékű megújulást?

Egy szlogen, logó, hívószó… Mindenkinek mást jelenthet. Újraindítás? RE és ST (szent) és art? Nekem egyébként leginkább az együttműködést jelenti: egy problémafelvetésre adott jó megoldást, a kommunikációs szakember frappáns szójátékát, a grafikus remek arculati tervét, az érdeklődő résztvevőket és remélhetőleg jó kérdéseket és válaszokat április 11-én.

Egyáltalán nem akarunk világmegváltók lenni (és szentek sem vagyunk). Egyszerűen szeretnénk reálisan látni a döntéshozók álláspontját, a múzeumok és a restaurátorok igényeit és problémáit, majd ezekre – lehetőleg – válaszokat adni az oktatásban.

Mivel a kollégák felől is érezzük az igényt a szakmai megbeszélésekre, konzultációkra, újabb információk, módszerek ismertetésére, ezért tervezzük egyéb szakmai programok szervezését is (a textiles programsorozat – bár civil kezdeményezésként – már el is kezdődött).

Tehát nem igazán újrakezdésről, inkább – a konferencia lendülete kapcsán – nyitottságról és a párbeszéd lehetőségének kereséséről van szó.