©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kripták és sírok a templom alatt


A középkorból származó kriptát, valamint még meg nem határozott korú sírokat találtak a régészek a vilonyai Árpád-kori református templom alatt.

Szerző: MTI - MMO | Forrás: | 2012-05-25 11:14:48

Valószínűleg a középkorból származó kriptát, valamint még meg nem határozott korú sírokat találtak a régészek a vilonyai Árpád-kori református templom alatt – mondta az MTI érdeklődésére a feltárás vezetője.

Pintér László, a Laczkó Dezső Múzeum régésze felidézte, hogy a vilonyai templom északi oldalán nemrégiben beomlott a föld, a helybéliek pedig „utánaástak”, és egy alagutat találtak a templom alatt. A megyei múzeum régészei a múlt hét végén fogtak neki az ásatásnak. A templom északi falával párhuzamosan találtak egy falat, hasonlót, mint az épületé, és a templom szentélye mellett is ilyen falakra bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a vilonyai templomot még nem sokkal építését követően vagy a későbbi századok során valószínűleg bővítették – állapította meg Pintér László.

Fotó: S. dr. Perémi Ágota

Ebben a bővítményben került elő egy kripta, amelyet azonban teljesen kiraboltak, sőt az egyik templomfelújításkor meszesgödörként használták; erről tanúskodik, hogy a falán vastagon áll a mész. Az ásatás vezetője szerint a kriptában található anyagok és az építés módja alapján „nagyon korainak” vélhető a lelet, feltehetően a középkorban építették.

Hétfőn sírok nyomaira bukkantak a szakemberek, ezek feltárásának kedden fogtak neki. Pintér László szeretné, ha kibonthatnák a templomon kívüli falakat is, hogy választ kapjanak arra, milyen célt szolgáltak ezek egykor.


A vilonyai Árpád-kori református templom a 13. században épült, írásos dokumentum az építéséről nincs. A gótikus épület szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt – a mostanit 1796-ban építették.

Kapcsolódó cikkek:
66 ezer négyzetméternyi csoda
Speciális régészeti leletek Komáromban
Arany leletre bukkantak Makó közelében

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...