Eddig ismeretlen értékre bukkantak

Korai Hamza-alkotás

Idén márciusban előkerült egy ritkaságnak számító korai Hamza-festmény.

Gurzó K. Enikő 2013-03-31 09:00
Cikk küldése e-mail:

Hamza D. Ákos elsősorban filmrendezőként ismert Magyarországon, arról kevésbé, hogy festőként is jelentős életművet hagyott az utókorra. Képzőművészeti munkásságáról eddig csak az 1950 után készült művei alapján alkothattunk véleményt, hisz a korábbiak zöme megsemmisült a második világháborúban. Ez év márciusában azonban megerősítést nyert az a feltételezésünk, itt-ott rejtőzködhetnek még korai Hamza-alkotások.

 Volentik Lajos önzetlen felajánlásának köszönhetően új olajképpel gazdagodott nemrég a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria. A budapesti nyugdíjas műszerész ajándékát az is kivételessé teszi, hogy Hamza D. Ákos egyik nagyon korai művéről van szó. A bal alsó sarokban látható aláírás és keltezés szerint ugyanis a tabló 1922-ben készült, azt követően, hogy Hamza Kecskemétről Budapestre költözött. Életéről bővebben itt is!
Hamza ekkor mindössze 19 esztendős volt, tehát könnyen megtörténhet, hogy a kartonra felvitt elképzelését már mint főiskolai hallgató véglegesítette. Mivel a jászberényi kismúzeum kollekciójának eddigi legkorábbi képei az 1940-es évek végére datálhatók, a Tabán című festmény által alkothatunk fogalmat arról, milyen irányzatot, stílusteremtő iskolát követett a fiatal Hamza.

 

 Tabán: egyfajta munkaterület

A kompozíció az 1930-as években lebontott budapesti Tabán egyik utcai kereszteződését ábrázolja, amint éppen áthalad rajta egy asszony. Korabeli fotók segítségével a helyszínt is sikerült beazonosítani, így tudjuk, hogy az Aranykacsa és az Aranykakas utcák találkozási pontját örökítette meg az alkotó. Egyébként a vászon hátoldalát védő papírra a korábbi tulajdonos felragasztott egy 1937-ből származó újságillusztrációt, amely szinte abszolút hasonlóságot mutat a tablón megjelenített utcaképpel. Előfordulhat, hogy Hamza is fotó alapján dolgozott, hisz ezt az eljárást igen sokan kedvelték, főként miután megszületett és egyre nagyobb szerephez jutott a fotózás.

A témaválasztás sem véletlen, hisz művésztársaihoz hasonlóan Hamza is szívesen látogatta a hatásvadász módon kocsmáknak nevezett kávéházakat, és nem csupán Párizsban (a Dôme-ban volt törzsasztala), hanem Budapesten is. A Tabán pedig épp arról volt híres, hogy bővelkedett italozókban, borpincékben, sörözőkben, vendéglőkben, ezért roppant könnyedséggel vált a korabeli írók, költők, piktorok frekventált és kedvelt városkerületévé, „munkaterületévé”. Hogy pontosan mi célból vagy milyen megfontolásból született meg a Hamza-féle Tabán, nem tudni, ám a központi figura öltözete alapján feltételezhető, hogy nem az 1922-es állapotot tükrözi, hanem inkább a századelőt.

 Az elnagyolt, széles ecsetvonásokkal és visszafogott színekkel felvázolt utcaképet – amely alapjaiban már magán viseli a kiforrott alkotó meghatározó formajegyeit – mindenesetre nagy örömmel fogadta múzeumunk, és persze annak reményében is, hogy újabb lappangó művek kerülnek majd elő a második világháborúban részben elveszett Hamza-hagyatékból. A festmény Korányi (vagy Horányi) Márton hajdani pesti újságíró kollekciójából jutott a szolnoki származású Volentik Lajos tulajdonába, akinek ezúton is nagyon köszönjük a megkeresést és az ajándékozást!

 

Bejárta a világot

Hamza D. Ákos Hódmezővásárhelyen született, innen került szüleivel Erdélybe és a Partiumba, majd Szolnokra, Kecskemétre és Budapestre, ahonnan Csók István 1926-ban Párizsba küldte tanulni. Itt vette el feleségül Lehel Ferenc művészeti író és Lehel Mária festőművész leányát, és itt leste el René Claire rangos stúdiójában a filmkészítés fortélyát, amit aztán hazatérve kamatoztatott, részben saját vállalkozása keretében.

Ő rendezte többek között a Gyurkovics fiúkat, a Külvárosi őrszobát, a Szíriuszt, az Ördöglovast, az Egy szoknya, egy nadrág című bohózatot, és ő volt az, aki 1942-ben kis híján elhozta a Velencei Filmfesztivál nagydíját. Részt vett a magyar filmhíradók rendszeresítésének, illetve intézményesítésének előkészítésében, forgatókönyveket és verseket írt, szakszervezetet és szabadkőműves páholyt vezetett.

1949-ben már Franciaországban forgatott, utána Olaszországban, 1953-tól pedig Brazíliában. 1989-ben tért vissza Magyarországra, s mivel szülei Jászberényben nyugszanak, úgy döntött, hogy élete utolsó éveit a Jászságban kívánja eltölteni. 1993-ban hunyt el abban az épületben, amit a hajdani városi tanács utalt ki számukra. Egykori lakóházukban 1995-ben nyílt meg a világot járt házaspár szellemi és tárgyi örökségét azóta is töretlenül ápoló Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria.

Nem tudtak a híres szülöttükről

Tornyai János Múzeum

Egy-egy település kulturális hagyatéka időként váratlan kincsekkel gazdagodhat. Hamza D. Ákos kiállítása Hódmezővásárhelyen.

2013. január 01. Kiss Erika

Saskörmök és büdösbogarak

Népművészet

Hogyan mentették meg a jászsági hímzéskincset?

2013. március 03. Kiss Erika

Egy különleges nép az ország közepén

Jászok

Múzeum a hagyományőrzés középpontjában: Jász Múzeum

2012. május 05. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...