©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Rendkívül igényes szabászat

Helyszín: a divat (francia) fővárosa, Hôtel de Ville. Téma: az elegancia művészete. Kiállítók: Chanel, Dior, Lagerfeld...

„Keszkösze Ot kutűr”?

A divat szótárában talán a legtöbbet használt és legfélreértettebb elnevezés, az „haute couture” rendkívül igényes szabászatot jelent. Összetett technikai és kifinomult művészeti folyamatok eredményeként mindig előremutató és trendmeghatározó erővel rendelkezik(ett).

A párizsi couture a divat csúcsa és a párizsi társadalom identitásának meghatározó összetevője. Mivel a divat több évszázada a francia gazdaságvezető ágazatának számít, Párizs városi elöljárói projektekkel, új divatközpontok és kiállítóterek – Viaduc des Arts, les Frigos, la Cour de l’Industrie, les Ateliers de Paris, Docks en Seine – létrehozásával igyekeznek még gyümölcsözőbbé tenni ezt a kapcsolatot.

Párizs húsz divatházából tizenkettő tagja a Chambre Syndicale de la Haute Couture-nek, és eleget tesz a szigorú előírásoknak, melyek révén a megtisztelő haute couture titulust birtokolhatják.

Hogy melyek ezek a feltételek? A kézimunka kizárólagos alkalmazása workshopok, bemutatók alatt, meghatározott létszámú, szakmailag magasan képzett csapat, egyedi szabásminták, adott számú kreációk és nem utolsósorban évente legalább két divatshow (a januári és a júliusi divathét alatt).

Tervezők és a kivitelezők

A kiállításnak Párizs szívében a Divathét központjának számító Hôtel de Ville ad otthont. Ez az első nagyszabású tárlat, amely kizárólag a haute couture fogalmával, jelenségével és művészeti értékével foglalkozik, történeti kontextusban. Számos értékes vázlat, fotográfia és anyagminta révén egy rendkívül izgalmas és kreatív szakma kulisszatitkaiba pillanthatunk be, valamint a világ leghíresebb márkanevei mögött álló, nagyszámú tervezőgárda munkájába is, amelyek évszázadok óta szolgálják az egyre terebélyesedő párizsi divatházak jó hírét. A tárlaton közel 100 ruharitkaság vezeti végig a látogatót, melyek Európa legjelentősebb divatanyagával rendelkező múzeumából, a jelenleg felújítás alatt álló Musée Gallierából érkeztek. A különleges kiállítást hasonlóan pazar kiadvány egészíti ki a világhírű brit képzőművész, Katerina Jebb divatfotográfiáival.

Haute couture-térkép

1860 és 1960 között a francia haute couture diktálta a trendeket és a divatot világszerte. A jelenség a 19. század stíluskövetének és az haute couture atyjának tartott Charles Frederick Worth (1825–1895) átütő erejű ruhamodelljeivel és egy kis divatföldrajzzal kezdődik.

A Tuileriák és a Grands Boulevards között található Rue de la Paix a 19. század első felétől a divat, a burzsoázia és a pezsgő párizsi éjszakai élet középpontjának számított. Itt kezdett a 20. század hajnalán egy fiatal tervezőkből álló csoport magas színvonalon ruhákat tervezni és -készíteni, ami aztán olyan művészeti önkifejezési formává vált, hogy alapjaiban rázta fel a közízlést.

A Poiret-sziluett és Schiap, az extravagancia nagyasszonya

Paul Poiret (1879–1944) a 20. század elején felszabadította a női testet a fűzők merevsége alól. Ruhái szabadabb mozgást biztosítottak a már nem kizárólag a szalonokban és a kötelező társadalmi eseményeken megjelenő hölgyek számára. Poiret a női test – a korban radikálisnak számító – újraformázásával és az addig kevésbé használt divatszínekkel alapjaiban rázta meg a konzervatív ruhatervezést: a piros, zöld, lila és királykék pompázatos árnyalatainak fogadtatásáról A felöltöztetett évszázad című 1930-as munkájában ír.

Az 1930-as évek divatkörforgásában az olasz származású, de Franciaországban élő Elsa Schiaparelli (1890–1973) formabontó és sokszor sokkoló stílusa határozott színfoltot jelentett. A szürrealista művészbarátok által csak Schiapként emlegetett tervezőt legfőbb riválisa, Gabrielle Chanel csak úgy aposztrofálta, mint „az olasz, aki ruhákat készít”. Ruhamodelljein és kiegészítőin a meghökkentő megoldások és a szürrealizmust körbelengő fekete humor uralkodott. Hírhedt aranykörmökkel „díszített” fekete kesztyűjét Pablo Picasso festményeken, Man Ray pedig fotósorozaton örökítette meg.

Christian Dior új vonalvezetése és a „Jolie Madame” időszak

Christian Dior (1905–1957) 1947-ben bemutatott első kollekciójában a derékra, a csípőre és a vállra helyezte a hangsúlyt. A „New Look” ruhák karcsú sziluettjeiben, testkövető szabásmódjában a nőiességre vágyó vevők tökéletesen kibontakozhattak, újjászülethettek. Dior a második világháborús időszak díjbirkózóvállú női ruháinak uniformizáltsága ellen a múlt század konzervatívabb ízlésvilágát idéző szoknyahosszal és a részletekre fókuszáló megoldásokkal lépett fel.

Pierre Balmain (1914–1982) divatháza és a nevéhez köthető „Jolie Madame” trend az elegancia jegyében a luxus látványát (és érzetét) nyújtotta megrendelőinek. A „divatépítész” selyemben megálmodott gazdag gyöngy- és kristályberakásos estélyi és báli ruhái a klasszikus forma és a nőiesség legesztétikusabb hírvivőinek számítottak.

A rövid szoknya hóbortja és Chanel „kis feketéje”

A hatvanas évek tervezői, például André Courrèges, Yves Saint Laurent, Pierre Cardin vagy Paco Rabanne, gyökeresen új és lazább divatkoncepciót dolgoztak ki. A szabadság szele nemcsak a társadalmat frissítette fel: a ruhák hossza rövidebb, a fazon és az anyaghasználat játékosabb, a színhasználat világosabb és ragyogóbb lett. A divat és a képzőművészet sosem látott intenzív szimbiózisa valósult meg a korszak tubusruháiban.

Coco Chanel nevéhez két forradalmi újítás köthető: az 1926-os „kis fekete ruha”, és az 1954-ben bemutatott női blézer. A titok mindkét esetben az egyszerű szabásban rejlik, bár megtévesztő puritánsággal készítették, az összhatás és a legigényesebb tweedanyag használata mégis a szabászat himnusza. Karl Lagerfeld 1983-tól vette át a divatház irányítását, ám Coco stílusfilozófiájához azóta is hű maradt.